Egy vérből valók vagyunk – Szöllősi György jegyzete

Vágólapra másolva!
2023.06.07. 23:30

Aki járt már DAC-meccsen a zsúfolásig megtelt dunaszerdahelyi Mol Arénában, énekelte a székely himnuszt a Sepsi valamelyik diadala után a szentgyörgyi szurkolókkal vagy éppen a DAC-himnuszként ismertté váló, de immár minden magyar által jól ismert Nélküledet Topolyán vagy Csíkszeredában, az pontosan tudja, hogy miről beszélek, amikor azt állítom, a futball közösségépítő, nemzetmegtartó, identitásképző ereje szinte semmi máshoz sem hasonlítható. Ezt tapasztaljuk akkor is, amikor a nemzet stadionjába, az újjáépült budapesti Puskás Arénába özönlenek a magyarok válogatott vagy éppen nemzetközi Fradi-meccsekre a világ minden sarkából (még majdnem két hét van a litvánok elleni mérkőzésig, de már minden jegy elkelt az Eb-selejtezőre), és egészen különleges módon élhetjük át, amikor a környező országokban kisebbségben élő magyarok ünneplik büszkén a közösségüket mind sikeresebben képviselő futballcsapatukat.

Amelyek új, a külhoni magyar óvodák, iskolák, templomok újjáépítéséhez hasonlóan magyar kormányzati segítséggel épült stadionokban játszanak, mögöttük helyi stáb, jól felszerelt futball­akadémiák tevékenykednek, a környéken gazdasági tényezővé, országos szakmai fellegvárrá, meccseik társasági eseménnyé váltak, és immár rendszeresen kivívják a nemzetközi kupaszereplést a környező országok képviseletében.

Meg a helyi magyarokéban, akik elképesztő fejlődését láthatták lakóhelyük magyar identitású klubjának, akár az infrastruktúrát, akár az eredményeket nézzük. A DAC a szlovák bajnokság legnagyobb létszámú szurkolótáborával büszkélkedhet, szinte idegenben is mindig „hazai” hangulatban játszik, s minden eddiginél jobban megszorongatta az aranyéremért vívott harcban a fiatal ország legjobb csapatát, a pozsonyi Slovant. Ráadásul olyan, összmagyar közönségkedvencek fordultak itt meg az elmúlt években, mint Schäfer András, Marco Rossi vagy a jelenlegi csapatkapitány, Kalmár Zsolt. A szerbiai ezüstérmes Topolya a szerb futball előkelő UEFA-besorolásának köszönhetően a legrosszabb esetben is El-csoportkörös lesz az ősztől, vagyis Zsemberi János észak-bácskai klubja az első, biztosan európai főtáblás magyar klub 2023-ban. A Sepsi pedig kis székelyföldi klubként küzd évek óta Dávidéhoz hasonló sikerekkel a bukaresti Góliátok ellen, elképesztő ellenszélben állt helyt az idén is, és nyerte meg a Román Kupát. Ráadásul ezt a DAC és a Topolya legfontosabb meccseihez hasonlóan az M4 Sport nézői is élőben láthatták.

A Kárpát-medencei magyar futballbefektetések tehát határok nélkül sikeresnek mondhatók, a teljes régió fejlődése szembetűnő a környező országok korábban a futballban sokkal előttünk járó területeihez képest. És elnézve a lapunkban olvasható összeállításunk diagramjait, előbb-utóbb első osztályú bajnoki aranyéremmel a nyakukban hallgatják majd egy magyar klub játékosai valamelyik szomszédos országban a boldog magyar szurkolók ezreit: „Mi egy vérből valók vagyunk”.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik