Ebben követheti Rossi Dárdait, és így segíthet Willi Orban

Vágólapra másolva!
2018.10.10. 17:18
null
Marco Rossi válogatottjára két idegenbeli mérkőzés vár a Nemzetek Ligájában októberben (Fotó: Török Attila)
A magyar labdarúgó-válogatott október 12-én (pénteken) Görögország, október 15-én (hétfőn) Észtország ellen lép pályára az UEFA Nemzetek Ligájában. Ha a mieink győznek Görögország ellen, akkor a továbbjutást illetően saját kezükbe veszik a sorsukat, bármit is játszik az észtek ellen a nyitányon Marco Rossi csapatát legyőző finn nemzeti csapat. Az októberi selejtezők előtt a magyar válogatottat a légiósokon keresztül tekintjük át.

 

„Az első kerethirdetéskor felállítottam egy szabályrendszert, amiről [Dzsudzsák] Balázst és minden játékost tájékoztattam, és ami nem csupán rá, hanem mindenkire vonatkozik. Nem vagyok az a típus, aki egyik hétről a másikra megváltoztatja a regulákat. Vannak elveim, azokhoz ragaszkodom. Szerintem ez tiszta sor. Aki nem játszik rendszeresen, aki nincs jó állapotban, azzal nem tudok kalkulálni.”

Valóban tiszta sor. Marco Rossi szövetségi kapitány szavai a Nemzeti Sportnak.

Mint ahogy tiszta az üzenet is: kizárólag akkor jöhet egy játékos a válogatottba, ha rendszeresen pályán van, és állapota is gyakorlatilag „azonnal bevethető.”

Hallottunk már hasonlót magyar szövetségi kapitánytól korábban is, és ez is a logikus megközelítés. Az már más kérdés, hogy mennyire írja majd az élet – illetve a légiósok klubedzői – az egyértelműen lefektetett válogatási elvet. Korábban is előfordult már ugyanis az, hogy a szakvezető ezzel az elvvel (vagy legalábbis hasonlóval) nyitott, aztán – már a viszonylag szűk merítési lehetőség okán is – változtatni kényszerült. Amennyiben Rossi ragaszkodik elvéhez – nem úgy ismerjük, mint aki nem tenné –, az akár kulcsemberek kihagyását is jelentheti, ha nem játszanak rendszeresen klubcsapatukban.

VISSZAFELÉ A MÉLYPONTRÓL

Ha visszalapozunk tíz évet a válogatott könyvében, akkor Erwin Koeman épp az októberi világbajnoki selejtezőkre készítette fel a nemzeti csapatot. Olyan csapatokból hívta meg a játékosokat, amely mai szemmel nézve irigylésre méltó. Az októberi vb-selejtezőkre összehívott keretből 20 futballista szerepelt külföldön, össze lehetett volna állítani egy olyan kezdőcsapatot, melynek tagjai a német, az angol, a holland és a belga élvonalból jöttek. Igaz, nem mindannyian játszottak rendszeresen, de a klubcsapatokat tekintve jóval erősebbnek tűnt az a válogatott, mint akár a mostani, akár a 2016-os Európa-bajnokságon nyolcaddöntőt kivívó csapat.

ORBAN ELŐDEI

A rendszerváltás óta számos olyan labdarúgó szerepelt a magyar válogatottban, aki honosítás után húzhatta magára a címeres mezt, legtöbbjüknek magyar felmenői is voltak – ahogy Orbannak is. Őket gyűjtöttük sorba válogatottsági szereplés szerint rangsorolva.

• Priskin Tamás: (felvidéki magyar, (rév)komáromi születésű, 2005-ben kapott magyar állampolgárságot) 63 válogatott meccs/17 gól
Koman Vladimir: (Ungváron született, kárpátaljai ukrán család leszármazottja, Magyarországon nőtt fel) 36/7
Nikolics Nemanja: (Zentán született, édesapja szerb, édesanyja vajdasági magyar) 27/5
Leandro de Almeida: (honosított brazil, 17 éves korától Magyarországon futballozik) 16/–
Csizmadia Csaba: (marosvásárhelyi születésű, erdélyi magyar) 12/–
Sowunmi Thomas: (magyar-nigériai család gyermeke, 9 éves korától Magyarországon nőtt fel, mindkét válogatottat választhatta volna) 10/1
Kerekes Zsombor: (zentai születésű, vajdasági magyar) 9/2
Miriuta Vasile: (nagybányai születésű, honosított román, 24 évesen szerepelt először Magyarországon, aztán hosszú évekig itt élt) 9/1
Sándor György: (kárpátaljai magyar, Ungváron született, Magyarországon nőtt fel) 9/–
Vinícius Paulo: (honosított brazil, 21 éves kora óta Magyarországon él és játszik) 6/–
Otigba Kenneth: (magyar-nigériai család gyermeke, 8 éves korától Magyarországon nőtt fel, mindkét válogatottat választhatta volna) 2/–
Bosnjak Predrag:
(honosított szerb, Szabadkán született, 24 éves korától Magyarországon él és játszik) 1/–

Willi Orban: (Kaiserslauternben született, édesapja magyar, édesanyja lengyel származású. Sosem volt igazolt játékos a magyar futballrendszerben, e tekintetben unikum) – újonc
Holender Filip: (szerb-magyar kettős állampolgár, 15 éves korától Magyarországon él és játszik, apai nagyapja, Holender Zoltán magyar) – újonc

Persze 2008 és 2011 között olyan sok magyar játékost (12–14) találtunk a négy topliga – az angol, a spanyol, az olasz és a német élvonal – csapatainak keretében, mint sem előtte, sem utána futballunk legutóbbi három évtizedében. Óriási zuhanás következett, melynek mélypontja a 2014–2015-ös idény volt, csupán két magyar topligás légióssal. A szám most sem sokkal nagyobb: a Premier League-ből és a La Ligából „kivesztek” a magyarok, a Serie A-ban Nagy Ádám az egyetlen, felnőtt kerethez tartozó honfitársunk, a Bundesligában játszik négy válogatott kerettag – Szalai Ádám, Gulácsi Péter, Sallai Roland és a magyar válogatott meghívóját elfogadó, ám magyar közegben korábban sosem futballozó Willi Orban.

Ha Orban lehetőséget kap, akkor ő lesz a magyar válogatott történetének első játékosa, aki úgy húzhatja magára a nemzeti mezt, hogy sosem futballozott Magyarországon – a honosítással vagy magyar felmenőik révén a válogatottba kerülő játékosok mindegyike játszott is pályafutása során országunkban.

Szóval, továbbra sem „nyögnek a topligák” a magyar légióshad súlya alatt, ám az Rossinak és a válogatottnak biztató lehet, hogy a számításba vett játékosok közül többen is „jó lóra tettek” a közelmúltban – vagy éppen a nyári átigazolási időszakban.

ÚJJÁÉPÍTENI, ISMÉT BEKERÜLNI

A magyar NB I-ből továbbra is minimális a topligába vagy egyértelműen jóval magasabb szintű bajnokságba igazoló hazai játékosok száma. A nyáron a legnívósabb magyar transzfer az NB I-ből „kifelé” Ugrai Roland átigazolása (diósgyőri szerződésbontás után a görög Atromitoszhoz), valamint Windecker József váltása (szabadon igazolhatóként a szintén görög Levadiakoszhoz) volt. A görög bajnokságot az UEFA jelenleg a 14. helye rangsorolja Európában.

Reálisan nézve – bár a Vidi FC Európa-liga-főtáblás szereplése talán segíthet a továbblépésben néhány játékosnak – nem látszik trendforduló. A korábbinál jóval stabilabb anyagi helyzetű és infrastrukturálisan is erősebb magyar klubok sokkal könnyebben tartják itthon a játékosokat – némi iróniával azt is mondhatnánk, most tényleg ahhoz kell a kalandvágy, hogy valaki külföldi karrierbe kezdjen, korábban ahhoz kellett, hogy az NB I-ben maradjon…

Ha a kiáramlás minimális, akkor a válogatott közeljövője szempontjából kulcsfontosságú, hogy a már külföldön játszók miként választanak csapatot. A presztízs- és anyagi szempontokon kívül itt igen fontos, hogy olyan klubba szerződjenek, amelyben tényleg képesek állandó játéklehetőséget kivívni maguknak. Ha kell, akkor egyet visszalépve és újjáépítve a légióskarriert. Természetesen az ideális az lenne, ha a topligás csapatokhoz kerülő magyar játékosok egyből megragadnának (vagy addig küzdenek, amíg visszakerülnek a csapatba – lásd Nagy Ádám esetét Bolognában), de erre garancia nem létezik.

Ebből a szempontból jól döntött Lang Ádám, aki Kolozsváron stabil csapattaggá vált a CFR-ben, mint ahogy Kalmár Zsolt (DAC) vagy Kleinheisler László (Asztana) is „jó lóra tett” – kontinentális kupaszereplést és szinte állandó játéklehetőséget biztosító csapatba kerültek mind a hárman. A nagy kérdés az, hogy tudják-e követni azt az utat, amelyet Sallai Roland, aki előbb kiesett a topligás körforgásból, majd a ciprusi APOEL-nél tudott olyan teljesítményt nyújtani, amelynek köszönhetően szerződtette a Bundesligában szereplő Freiburg. Mert nyilván ez lenne a cél – de egyáltalán nem könnyű visszautat találni az európai futball közvetlen elitjébe. Márpedig ahogy nyílik az olló a kontinentális elit futball és „Európa többi része” között, a legjobbak között szereplő játékosoknak az eddiginél is nagyobb szerepe lehet a válogatottakban.

HOGYAN SEGÍTHET WILLI ORBAN?

Afelől aligha lehet kétsége bárkinek, hogy nyereség a magyar válogatottnak Willi Orban megszerzése – a kaiserslauterni születésű védőtől nyilván túlzott optimizmus lenne csodákat várni, ám személyében egy több mint 150 német élvonalbeli és másodosztályú mérkőzéssel, BL- és El-tapasztalattal érkező középhátvéd csatlakozott a kerethez, aki klubjában csapatkapitány is. Huszonöt éves védőként ráadásul a legjobb korban van.

Willi Orban sokat segíthet a magyar válogatottnak (Fotó: Török Attila)
Willi Orban sokat segíthet a magyar válogatottnak (Fotó: Török Attila)

A magyar védelemnek is igen jól jön a plusz minőség, ugyanis az utóbbi időben sem állandónak, sem stabilnak nem lehet nevezni ezt a csapatrészt. Bernd Storck a Norvégia elleni pótselejtezőkön, a 2016. első félévi felkészülési mérkőzéseken, az Európa-bajnokságon, valamint az azt követő első meccseken a Fiola Attila, Lang Ádám, Guzmics Richárd, Kádár Tamás, Juhász Roland, Korhut Mihály hatost variálta. A Fiola, Lang, Guzmics, Kádár négyes játszott a legtöbbször együtt. Ehhez képest 2016 októbere óta csak egyszer fordult elő, hogy a nemzeti csapat védősora ugyanabban a felállásban játszott egymást követő két mérkőzésen, ráadásul 16 játékos fordult meg a védőposztokon. Sok mindenre utal ez, de stabilitásra pont nem.

Willi Orban, ha beépül a csapatba, több lehetőséget is kínál Marco Rossinak. Az egyik, hogy ha Orban belső védő lesz, akkor Kádár kimehet balhátvédbe – ugyan nem ez a legjobb posztja, ám (főleg, ha Korhut Mihály nem bevethető) még mindig ő tűnik a legstabilabb megoldásnak az egyik „fejfájós” pozícióra. A másik, hogy lehetőséget adhat a három belső védős felállásra, amely Rossi első számú formációja edzői karrierje során.

Ebben az esetben Kádár kedvenc posztjára (bal oldali belső védő) kerülne, „csak” két szárnyvédőt (wingback) kellene találni. A jobb oldalon Lovrencsics Gergő és Bese Barnabás is alkalmas lehet erre a szerepre, a bal oldalon Korhut lenne a „természetes” választás, és Rossi most meghívta a Honvéd bajnokcsapatában ezen a poszton szereplő Holender Filipet. Ugyan Holendernek sem ez az első számú posztja – kimondottan erre a posztra képzett bal oldali wingback alig-alig van Magyarországon –, de a kispesti játékos sokoldalúsága akár itt is megoldást jelenthet.

Marco Rossi taktikailag igen felkészült szakember, aki híres arról, hogy szereti első lépésben rendbe szedni a védelmet és a csapatvédekezést – ez rá is fér a magyar válogatottra, mely 2015 ősze óta 33 mérkőzést játszott, de csak kilencszer végzett kapott gól nélkül. A statisztika 2016 novemberétől még rosszabb: 16 mérkőzés, csak kettő kapott gól nélkül, és összesen 27 találat a magyar kapuban. Összehasonlításul: Dárdai Pál rövid kapitánysága alatt 7 mérkőzésből ötöt kapott gól nélkül hozott le a nemzeti csapat.

Alighanem Rossi is valami hasonlót szeretne látni.

A MAGYAR VÉDŐSOR A 2015 ŐSZI EB-PÓTSELEJTEZŐKIG VISSZAMENVE
Bese Lang Kádár Fiola
Lovrencsics Lang
Kádár
Fiola
Lovrencsics Vinícius Kádár Szabó J.
Lovrencsics Vinícius Kádár Szabó J.
Fiola Otigba Guzmics Lovrencsics
Bese Fiola Otigba Botka
Bese Vinícius Kádár Szabó J.
Lovrencsics Korcsmár Kádár Korhut
Fiola Guzmics Kádár Szabó J.
Bese Guzmics Kádár Korhut
Fiola Guzmics Kádár Korhut
Bese Guzmics Kádár Korhut
Bese Vinícius Lang Tóth B.
Bese Lang Kádár Hangya
Bese Lang Vinícius Kádár Korhut
Fiola Pintér Á. Juhász R. Kádár
Bese Lang Guzmics Korhut
Bese Guzmics Kádár Korhut
Fiola Lang Guzmics Kádár
Fiola Lang Guzmics Kádár
AZ EB UTÁN
Lang Juhász Guzmics Kádár
Lang Juhász Guzmics Korhut
Lang Juhász Guzmics Kádár
Fiola Lang Guzmics Kádár
Fiola Lang Guzmics Kádár
Fiola Lang Juhász Kádár
Fiola Lang Guzmics Korhut
Fiola Lang Guzmics Kádár
Fiola Lang Guzmics Kádár
EB-PÓTSELEJTEZŐTŐL AZ EB-SZEREPLÉSIG

A VÁLOGATOTT KERET
KAPUSOK:
Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Gróf Dávid (Budapest Honvéd)
VÉDŐK: Baráth Botond (Budapest Honvéd), Bese Barnabás (Le Havre AC – Franciaország), Fiola Attila (Mol Vidi FC), Kádár Tamás (Dinamo Kijev – Ukrajna), Lang Ádám (CFR Cluj – Románia), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Willi Orban (RB Leipzig – Németország), Vinícius (Mol Vidi FC)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Kalmár Zsolt (DAC – Szlovákia), Kleinheisler László (Asztana – Kazahsztán), Kovács István (Mol Vidi FC), Nagy Ádám (Bologna – Olaszország), Nagy Dominik (Legia Warszawa – Lengyelország), Nagy Gergő (Budapest Honvéd), Pátkai Máté (Mol Vidi FC)
TÁMADÓK: Eppel Márton (Kajrat Almati – Kazahsztán), Gyurcsó Ádám (Hajduk Split – Horvátország), Holender Filip (Budapest Honvéd), Németh Krisztián (Sporting Kansas City – Egyesült Államok), Sallai Roland (SC Freiburg – Németország), Szalai Ádám (TSG 1899 Hoffenheim – Németország), Varga Roland (Ferencváros)

NEMZETEK LIGÁJA
A C-LIGA PROGRAMJA
2. CSOPORT

Szeptember 8., szombat
Finnország–MAGYARORSZÁG 1–0
Észtország–Görögország 0–1
Szeptember 11., kedd
MAGYARORSZÁG–Görögország 2–1
Finnország–Észtország 1–0
Október 12., péntek
20.45, Athén: Görögország–MAGYARORSZÁG
20.45: Észtország–Finnország
Október 15., hétfő
20.45, Tallinn: Észtország–MAGYARORSZÁG
20.45: Finnország–Görögország
November 15., csütörtök
20.45: Görögország–Finnország
20.45: Budapest, Groupama Aréna, MAGYARORSZÁG–Észtország
November 18., vasárnap
20.45: Budapest, Groupama Aréna, MAGYARORSZÁG–Finnország
20.45: Görögország–Észtország

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Finnország 2 2 2–0 +2 6
2. MAGYARORSZÁG 2 1 1 2–2 0 3
3. Görögország 2 1 1 2–2 0 3
4. Észtország 2 2 0–2 –2 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik