Eb 2024: az elemző szerint szenvedős meccsek várnak Rossi csapatára

Pór KárolyPór Károly
Vágólapra másolva!
2022.10.11. 12:37
null
Sallai Rolandék az idei vereség után jövőre ismét összecsapnak a szerbekkel – a Freiburg légiósa Szalai Ádám hiányában még inkább kulcsjátékossá válhat a mieink támadásaiban (Fotó: Szabó Miklós)
Az Eb-selejtezők vasárnapi sorsolását követően egyöntetű a vélemény, hogy a magyar válogatott olyan ellenfeleket kapott – Szerbiát, Montenegrót, Bulgáriát és Litvániát –, amelyekkel szemben jó eséllyel pályázhat csoportja első két helyére, hogy pótselejtező nélkül juthasson ki a 2024-es, németországi Európa-bajnokságra. A Nemzetek Ligájában elért statisztikák is azt mutatják, Marco Rossi együttese esélyesnek tekinthető a továbbjutásra, de az InStat Sport elemzője, Kovács István figyelmeztet – olyan ellenfelek várnak a magyar válogatottra, amelyek ellen nem feltétlenül tudja majd az NL-ben tökéletesen működő taktikáját alkalmazni.

 

 

KEDVEZŐ STATISZTIKÁK – A SZÁMOK ALAPJÁN A MAGYAR ÉS A SZERB VÁLOGATOTT A CSOPORT KÉT FAVORITJA

Kezdjük az elemzést a magyar válogatott számára kedvező statisztikákkal! Összevetettük az InStat Sport fontosabb, a Nemzetek Ligája-mérkőzések során mért adatait az Eb-selejtező G-csoportjába kisorsolt, a továbbjutásra leginkább esélyes magyar, szerb, montenegrói és bolgár válogatott között. Az összesített statisztikák a mieinkre nézve még úgy is nagyon kedvezőek, hogy Szoboszlai Dominikék az A-ligában sokkal erősebb csapatokkal játszottak (angolokkal, olaszokkal, németekkel), mint a B-ben a szerbek (a norvégokkal, a svédekkel és a szlovénokkal) és a montenegróiak (a románokkal, a finnekkel és a bosnyákokkal) vagy a C-ben a bolgárok (az északmacedónokkal, a grúzokkal és a gibraltáriakkal).

A magyar, szerb, montenegrói, bolgár négyesből a Nemzetek Ligájában Marco Rossi szövetségi kapitány együttese érte el a legjobb találati arányt a kapura lövéseknél, 59 százalékkal, a szerbek 55, a bolgárok 43, a montenegróiak pedig csak 34 százalékban találták el a kaput a lövéseikből. A szerb után (6 lövés/meccs) a magyar válogatotté volt a legtöbb kísérlet (5.7), s ebben a négyesben a szerbek után (7) a legtöbb gólhelyzet kialakításában (5.7), sőt a helyzetek minőségét jelző xG-mutatóban is másodikak vagyunk. 1.34 volt átlagosan meccsenként a helyzeteink minősége alapján elvárható góljaink száma – aminek tökéletesen meg is feleltünk az 1.33-as mérkőzésenkénti gólátlagunkkal. A vizsgált válogatottak közül csak a szerb tudta túlszárnyalni a góljai számát a helyzetek alapján elvárhatóhoz képest.

Passzpontosságban is a másodikak vagyunk a szerbek mögött, a bolgárokkal holtversenyben (83-83 százalék), szintén másodikok vagyunk a szerbek mögött a gólhelyzetet teremtő sikeres kulcspasszok számában (5.6–3.2), a beadások hatékonyságában viszont elsők (37 százalékkal, másodikok a szerbek 34-gyel).

Aztán van néhány adat, amelyen azért kiütközik, hogy a mieink lényegesebb erősebb csoportban voltak, mint a leendő ellenfelek, de egyúttal az is látszik, melyek azok a mutatók, melyekben feltétlenül javulnunk kellene a selejtezőkre.

A mérkőzésenként megnyert párharcok, illetve külön a légi párharcok számában például utolsók vagyunk a vizsgált négyesben. Ezek a mutatók nyilván jobbak lesznek, ha majd nem a legutóbbi Európa-bajnok és Eb-ezüstérmes lesz az ellenfél, viszont azzal már korábban is akadt gondunk, gyengébb ellenfelekkel szemben is, hogy a felépített támadásokból viszonylag ritkán tudunk kapura lőni, lövéseink nagyobb része rögzített játékhelyzetek (szögletek, szabadrúgások) révén alakul ki. A magyar válogatott felépített akcióból kevesebbszer lőtt kapura (3.5/ meccs), mint a szerbek (6), a montenegróiak (5) vagy a bolgárok (5.8), viszont rögzített helyzetekből mindegyiküknél többször.

FONTOSABB STATISZTIKÁK A NEMZETEK LIGÁJÁBAN JÁTSZOTT MECCSEK ALAPJÁN
Meccsenkénti átlag Magyarország Szerbia Montenegró Bulgária
Lövés/kaput eltaláló 10/5.7, 59% 11/6, 55% 9/3.2, 34% 11/4.8, 43%
Gólhelyzet 5.7 7 4.7 4.5
xG/mecsenkénti gólátlag 1.34/1.33 1.75/2.1 0.99/1 0.86/1.66
Passz/pontos 402/333, 83% 613/530, 86% 377/291, 77% 487/404, 83%
Beadás/pontos 11/3.8, 37% 16/5.3, 34% 9/2.5, 29% 15/3, 20%
Sikeres kulcspasszok 3.2 5.6 2.5 2.8
Párharcok/megnyert 135/59, 44% 122/64, 54% 140/76, 54% 163/85, 52%
Légi párharcok/megnyert 29/13, 45 % 40/23, 57% 42/22, 53% 53/30, 56%
Lövések felépített akcióból 3.5 6 5 5.8
Lövések rögzített helyzetből kialakuló akcióból 2.8 2.3 1.83 2.5

A legmagasabb értékeket mindegyik oszlopban kiemeltük.
Forrás: InStat Sport

AGGASZTÓ JELEK, FEJLESZTENDŐ TERÜLETEK ÉS A SZALAI-FAKTOR

Összegezve a Nemezetek Ligájában elért statisztikai mutatókat elmondhatjuk, a játék legtöbb elemében a szerbekkel együtt az 1–2. helyen vagyunk a leendő Eb-selejtezős csoportunk csapatai között, viszont vannak olyan területek, amelyek adhatnak azért okot némi aggodalomra, amelyeken mindenképpen javítanunk kellene. Erre figyelmeztetett megkeresésünkre az InStat Sport elemzője, Kovács István is.

A BEFEJEZÉSEKNÉL SALLAI LEHET A SZALAI-UTÓD
Kovács István azt is elmondta, hogy a legtöbb lövéssel Sallai Roland próbálkozik a mieink közül, mérkőzésenként átlagosan 2.8 kísérlete van. Így elsősorban tőle remélhetjük, hogy a támadások befejezésénél átveszi majd a válogatottól visszavonuló Szalai Ádám szerepét. A nagy kérdés az lesz, hogy a labda megtartásában, illetve a labda megszerzéséért folytatott támadó párharcokban ki tudja majd helyettesíteni Szalait. A csatár meccsenként 21 támadópárharcot vállalt fel. A többiek kivétel nélkül 15 alatt maradnak, Sallai (13) és Szoboszlai Dominik (9) együtt is csak 22-t. Ez azért lehet kulcskérdés, mert az ellenfél térfelén sikerrel megvívott párharcok nélkül nehezen fogunk tudni nyomást gyakorolni a riválisokra, helyzeteket kialakítani a tizenhatoson belül.

„Az elmúlt évek egyértelmű tapasztalata, hogy a magyar válogatott azon csapatok ellen tud meggyőzőbb teljesítményt nyújtani, melyekkel szemben kontrajátékra rendezkedhet be. Nos, ez a csoport most nem ilyen lesz – kezdte helyzetértékelését az Eb-selejtező sorsolása után Kovács István. – Az albánok elleni két mérkőzés keserű tapasztalata volt, hogy egy mélyen behúzódó, jól védekező ellenféllel szemben nem tudtunk hatékonyan támadásokat vezetni. Márpedig az Eb-selejtezőkön Montenegró vagy Bulgária ellen hasonló felfogású ellenfélre, hasonlóan szenvedős meccsekre számíthatunk. Marco Rossi időszakában, Montenegró ellen már kaphattunk is ebből ízelítőt, amikor 2–1-es vereséget szenvedtünk. Ráadásul az albánok ellen az a régi problémánk is előjött, hogy amikor építeni próbáljuk a játékot, fizikailag előbb elfáradunk, ahogy mentálisan is, és a hajrában már többet hibázunk, a mérkőzések végén kapjuk a gólokat. Ez a gyengénk nagyon sokáig megvolt a korábbi kapitányi időszakokban, és előjött az albánok ellen is, mindkét meccsen az utolsó negyedórában kaptunk gólt. Ezen a problémán korábban Dárdai Pál tudott segíteni, amikor nyíltan kimondta, hogy a stabil védekezés mindennél fontosabb, és szinte ellenféltől függetlenül a kontrajátékra építette a taktikát.

Az átlagosan egy vagy egy alatti xG-mutatónk is azt támasztja alá, hogy felépített támadásokból ritkán tudunk a tizenhatoson belül helyzetbe kerülni, ha ritkán mégis, akkor kontrákból vagy rögzített játékhelyzetekből, szögletekből, szabadrúgásokból következő beadások révén, egyébként pedig távoli lövésekre szorítkozunk. A teljes Rossi-érát nézve a 63 gólunk több mint fele rögzített játékhelyzetből (24) és kontrából (12) született. A vb-selejtezőkön még az Andorra elleni hazai meccsen sem jutottunk el felépített támadásból kaput eltaláló lövésig, és mindössze három olyan felépített akciónk volt azon a meccsen, amely tizenhatoson belüli lövéssel zárult. Ennél Montenegró és Bulgária ellen vélhetően többre lesz szükség. ”

Kovács István szerint nem lesz könnyű 
dolga a magyar válogatottnak (Fotó: Török Attila)
Kovács István szerint nem lesz könnyű dolga a magyar válogatottnak (Fotó: Török Attila)

Az elemző kifejtette, a legjobb csapatok a játékosaik egyéni képességeire és az egyéni képességekből következő, összetett csapatjátékra tudják építeni a futballjukat. Viszont azok a válogatottak, amelyeknél nincs annyi kimagasló képességű labdarúgó, leegyszerűsítik a játékot. A védekezést, az ellenfél játékának elrontását helyezik előtérbe, és próbálják az egy-két jobb játékosuknak minél többször eljuttatni a labdát. Erre említette példaként a walesi válogatottat, amelynél a csapatjáték labdaszerzés után abban merül ki, hogy próbálják eljuttatni a labdát Gareth Bale-nek vagy Aaron Ramseynek, de hasonló volt a helyzet korábban az izlandi vagy éppen az Eb-győztes görög válogatott esetében.

„Az egyszerű játék is lehet nagyszerű. Marco Rossi ezt már bizonyította a Honvédnál, és ez működött a válogatottnál is: labdaszerzés után felívelés Szalai Ádámhoz, aki igyekezett megtartani a labdát, hogy aztán vissza tudja játszani a felérő társaknak vagy szabadrúgásokat harcolt ki, amelyekből aztán tudtunk helyzeteket kialakítani – mutatott rá a magyar támadójáték lényegére Kovács István. – Nem véletlen, hogy a Nemzetek Ligája A-, B- és C-ligáját figyelembe véve is Szalai Ádámé volt a legtöbb támadópárharc (113). Nagy kérdés, hogy hiányában az Eb-selejtezőkön ki fogja ezt a szerepet ellátni. Persze lehet csatár nélkül is játszani, a Pintér Attila-féle Győr bajnokságot is tudott nyerni 2013-ban középcsatár nélküli játékkal, csak éppen az albánok ellen látszott, amikor nem volt Szalai Ádám (a csatár a Montenegró elleni, 2019-es vesztes meccsen sem játszott – a szerk.), hogy ha taktikát váltunk és próbálnak többen belépni a támadások építésébe, akkor az a stabil védekezés rovására mehet. A magam részéről jobban örültem volna olyan nyugat-európai ellenfélnek, amely ellen jobban lehet építeni a kontrajátékra. Az Eb-selejtezőknek az lesz a nagy kihívása, hogy a behúzódó, a területet jobban átengedő ellenfelekkel szemben is tudjunk eredményes futballt bemutatni. Olyan ellenféllel szemben, amely könnyű sorsolásnak tekint minket, ilyen lehet Szerbia, működhet a korábbi taktika, viszont azon csapatok ellen, amelyek tartanak tőlünk, ezért behúzódnak, nyögvenyelős meccsek jöhetnek. ”

EB-SELEJTEZŐ, G-CSOPORT
A MIEINK PROGRAMJA

2023. március 27., 20.45:
Magyarország–Bulgária
Június 17., 18.00: Montenegró–Magyarország
Június 20., 20.45: Magyarország–Litvánia
Szeptember 7., 20.45: Szerbia–Magyarország
Október 14., 20.45: Magyarország–Szerbia
Október 17., 20.45: Litvánia–Magyarország
November 16., 20.45: Bulgária–Magyarország
November 19., 15.00: Magyarország–Montenegró

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik