Szalai Attila (jobbról a második) már nagyon várja, hogy a magyar csapat számára is elkezdődjön az Európa-bajnokság (Fotó: archív)

 

A magyar válogatott középhátvédje, Szalai Attila már nagyon várja, hogy elérkezzen a Portugália elleni mérkőzés napja. A Fenerbahce játékosa elmondta: a napokban egyik neves csapattársa is jókívánságait küldte a csapat számára.

„Mesut Özil sok sikert kívánt nekünk az egész Európa-bajnokságra. Azt is elmondta, a törökök és a németek mellett nekünk is fog szorítani.”

Szalai Attila újságírói kérdésre elmondta, ahhoz, hogy idáig jutott, rengeteget köszönhet édesapjának, a szintén válogatott labdarúgónak, Id. Szalai Attilának.

„Olyan dolgokat tudott nekem átadni egészen kis koromtól kezdve, amit nem minden gyerek kaphat meg. Megtanultam édesapámtól, hogyan kell megfelelően edzeni, regenerálódni, vagy éppen étkezni. Egyébként a mai napig rengeteg különedzést végzünk, ha van rá időnk. Azt tudni kell rólam, hogy kis koromban, mivel hamar megnőttem, koordinációs problémáim adódtak, de apa segítségével mindent gyorsan tudtunk fejleszteni, korrigálni.”

A hátvéd a csapat sikerének kulcsát is összefoglalta röviden a sajtóeseményen.

„Tökéletesek kell lennünk, mentálisan és fizikai felkészültséget tekintve is.”

A hátvéd már nagyon várja, hogy a csapat hatvanezres tömeg előtt június 15-én kifuthasson a pályára a Portugálok ellen.

„A stadionunk és a szurkolóink is fantasztikusak” – zárta szavait.

A sajtótájékoztató másik résztvevője, Bogdán Ádám harmadik számú kapusként vehet részt a válogatottal az Eb-n, így a pályára lépésére valójában csak minimális esély van. Az FTC játékosa elmondta, nem bánja, hogy ez a szerep jutott neki.

„Olyan kapusokkal vagyok együtt, akiket tisztelek és szeretek. Segítem a többiek munkáját és tagja lehetek egy fantasztikus közönségnek. A mai magyar válogatott játékosának lenni nagyon nagy dolog. Arra nem számítok, hogy játszani fogok.”

Bogdán bár az elmúlt években nem játszott a válogatottban, rövid idő alatt is megtapasztalta, hogy egy nagyon profin és tudatosan dolgozó csapattal dolgozhat.

„Érdekes érzés, hogy talán az egyik legidősebb vagyok, de félig-meddig új embereként azért figyelgettem, hogy hogyan viselkedik együtt a csapat, milyen szokásaink vannak. Nagyon profi brigádról van szó, amely iszonyatosan sokat dolgozik, kemény edzést végez. Az egymás segítése a csapat ereje. Úgy érzem, ez a siker kulcsa más csapatokkal szemben.”

A 33 éves kapus azt is elmondta, játékostársaival nem foglalkoznak az előzetes várakozásokkal.

„Megvan az elvárásunk saját magunkkal szemben. A világ talán legjobb csapatai lesznek az ellenfeleink. Bátran, magunkban bízva kell futballozzunk.”

A MAGYAR KERET
KAPUSOK: Bogdán Ádám
(Ferencváros), Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország)
VÉDŐK:
Bolla Bendegúz (Mol Fehérvár), Botka Endre (Ferencváros), Fiola Attila (Mol Fehérvár), Kecskés Ákos (Lugano – Svájc), Lang Ádám (Omonia – Ciprus), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Szalai Attila (Fenerbahce – Törökország)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Cseri Tamás (Mezőkövesd), Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok), Holender Filip (Partizan Beograd – Szerbia), Kleinheisler László (NK Osijek – Horvátország), Nagy Ádám (Bristol City – Anglia), Loic Nego (Mol Fehérvár), Schäfer András (DAC – Szlovákia), Sigér Dávid (Ferencváros)
TÁMADÓK: Hahn János (Paksi FC), Nikolics Nemanja (Mol Fehérvár), Sallai Roland (Freiburg – Németország), Schön Szabolcs (FC Dallas – Egyesült Államok), Szalai Ádám (Mainz – Németország), Varga Kevin (Kasimpasa – Törökország), Varga Roland (MTK Budapest)
SZÖVETSÉGI KAPITÁNY: Marco Rossi (olasz)

EURÓPA-BAJNOKSÁG

AZ F-CSOPORT (BUDAPEST, MÜNCHEN) PROGRAMJA

Június 15., kedd, 18.00
Budapest

Magyarország–Portugália

 

Június 15., kedd, 21.00
München

Franciaország–Németország

 

Június 19., szombat, 15.00
Budapest

Magyarország–Franciaország

 

Június 19., szombat, 18.00
München

Portugália–Németország

 

Június 23., szerda, 21.00
Budapest

Portugália–Franciaország

 

Június 23., szerda, 21.00
München

Németország–Magyarország

 

További csoportok, helyszínek, menetrend – EB-ADATBANK!