Népsport: Diego Maradona Pesten, és más viccek

CSILLAG PÉTERCSILLAG PÉTER
Vágólapra másolva!
2023.06.01. 09:03
null
A női tartalék bánatában a kispadon kötöget
Címkék
A humor izgalmas eszköz, amellyel nemcsak nevettetni lehet, hanem kritizálni és üzenni is. A Ludas Matyi vicclap számait böngészve a magyar labdarúgásról is sokat megtudhatunk.

„Veszíteni már tudunk. A fejlődés útja: most már meg kell tanulnunk elegánsan veszíteni.”– szólt 1973-ban a Ludas Matyi hetilap Futballcímű tréfája, amely az 1970-es és az 1974-es labdarúgó-világbajnokság selejtezőinek kudarca után különösen aktuálisnak tűnhetett. Talán az volt a baj, hogy nem fogadták meg a magyar válogatottnál a neves humorista, a rádiókabaré szerzőjeként is ismert Mikes György (1929–1986) tanácsát, amely még az 1966-os angliai világbajnokság nyarán új felkészülési módszert irányzott elő, megelégelve a külföldi túrákról beszámoló tudósítások állandó fordulatát: „A csapat este, kikapcsolódásképpen, megnézett egy könnyű filmet, aztán a fiúk korán lefeküdtek.”A szerző felettébb csodálkozott azon, hogy miért kell a labdarúgóknak mindig blőd vígjátékot, limonádédarabot vagy sablonos cowboyfilmet nézniük. „Miért nem viszik el egyszer a mi reménységeinket egy súlyos mondanivalójú társadalmi drámához? (...) És mi lenne akkor, ha a csapat tagjait, kikapcsolódásképpen, néha elvinnék egy-egy szavalóestre vagy a helybeli akadémia filozófiai ülésére? Tessék egyszer kipróbálni... Milyen szép lenne, ha egyszer azt olvasnám a lapban: »A csapat késő délután érkezett meg a szálláshelyére. A kapuban autogramkérők hada várta a fiúkat, akik este, kikapcsolódásképpen, meghallgatták X. Y. professzor előadását az alkalmazott matematika fejlődéséről, aztán aludni tértek.«”

Persze van abban valami pikáns, hogy éppen a nép szórakoztatására szakosodott újság javasol a játékosoknak kabaréműsor helyett matematikai előadást, de a komolyság néha kifejezetten mulattató. Bizonyos esetekben pedig elengedhetetlen, csak éppen a pártállami reflexekre tekintettel a témát kell okosan megválasztani. Mint például ebben az 1970-es évekbeli, világos és tiszta helyzetelemzést szorgalmazó újságüzenetben: „Beszéljünk már egyszer bátran, nyíltan, kertelés nélkül, hibákat feltáró teljes őszinteséggel – legalább a norvég futballról.”

Ugyanakkor az 1945-től 1992-ig működő, a szocialista rendszer félhivatalos humorfórumának számító Ludas Matyi a legjobb példa rá, hogy bizonyos esetekben azért nem kellett a ködös Norvégiáig menni, hogy a labdarúgást bírálni lehessen. Csak éppen a veszélyes jelen időt kellett kerülni a sötét tények lefestésénél, különösen az olyan időszakokban, amilyen például a nem éppen a felhőtlen kacagások éveként emlegetett 1950-es volt. Egy akkor közölt cikk nyíltan dicsérte a kor labdarúgóit, akik már „nem lármáznak”, csak „mint címzetes dolgozók veszik ki részüket az alkotó munkából”. Bezzeg a      „hőskorhadtság idején”nem így volt, a futballistákat akkor még csábították ide-oda, ők pedig mentek arra, ahonnan többet ígértek nekik „Ezekért a lángészlábú legényekért verekedtek az illetékesek s aszonták neki: »Gyere hozzánk Babanek a PULI-ba, kadarfröccsben fürösztünk, pénzmaggal etetünk s kinevezünk osztálynélküli főosztályvezetőnek.« Hú, ez tetszett Babaneknek, de még szemérmeskedett egy kicsit s különben is, olvasta, hogy ő, Babanek, olyan focista, de olyan, mire megriszálta a zsebét és a sípcsontját és kacéran rebegte: »Jó, jó, apuka, szeretem az okos dumát, de a MULI-ba is hívnak és a gázsiért hat vödör csemegebort ihatok.«”

Karikatúra 1958-ból – a rajz kifejező, a diadalív mellett kellett 
a vészkijárat a gyászos svédországi világbajnoki szereplés, 
a csoiportkörből való kiesés után
Karikatúra 1958-ból – a rajz kifejező, a diadalív mellett kellett a vészkijárat a gyászos svédországi világbajnoki szereplés, a csoiportkörből való kiesés után

Ma már tudjuk, hogy kadarfröccs és osztály nélküli főosztályvezető azért az 1950-es években is előfordult, még ha az Aranycsapat-korszak élményei adtak is némi fényt a szürke hétköznapoknak. A forradalom előtt szűk fél évvel, 1956 májusában még ült a Ludas Matyi ártalmatlan karikatúrája a két gügyögő óvodásról: „– Megtanultam magyarul beszélni... – Na, akkor mondj valamit! – Kocsis, Puskás, Bozsik, Budai.”Az említett futballisták emlékezete évtizedekkel később is témát jelentett kocsmai beszélgetések során, 1985 februárjában például a Ludas Matyi olvasói az alábbi, két bajuszos paraszt bácsi között lezajló a társalgást ismerhették meg a mexikói világbajnokságra készülő magyar válogatott sikereiről:

„Sűrű, sötét volt a délután Sármelléken, ettől az Inaszakadtától mindössze néhány kilométernyire található kis faluban. Némi fény csupán a helység Attitűd elnevezésű borozójából szivárgott ki, az is csak megszokásból, máskülönben szigorúan tartották magukat az energia-racionalizálási rendelkezésekhez.

– Örüljön neki, hogy jól megy a fiúknak, megvernek mindenkit, aki csak elébük áll. Nem szeretnék a sötétben találkozni velük!

– Nem az a baj! – ingatta a fejét Kaszás bácsi.

– Egyszer már volt egy nagycsapatunk, úgy jó harminc évvel ezelőtt. Emlékszik ugye? Azután meg mi történt? Elvesztettük a világbajnokságot, másodikok lettünk – mondta Laciapu gazda.

– Nem ez történt – Kaszás bácsi kortyolt, a tyúk kárált. – Volt egy aranycsapatunk és tudja mi történt? Jöttek a begyűjtők és lesöpörték a padlásról a sok terményt.”

Másfél évvel később már nem az Aranycsapat-korszak terménybegyűjtői adtak okot az élcelődésre, hanem egy aktuálisan fájdalmas téma: a Mexikóban leszerepelt magyar válogatott teljesítménye, különösképp a Szovjetuniótól Irapuatóban elszenvedett 6–0-s vereség okozta sokk. Megbolondítva a történteket az argentin világbajnok Diego Maradona képzelt pesti látogatásával, figyelemre méltó fantáziainterjú született Peterdi Pál írógépén.

„– Nézd csak, Diego Armando! Mi szél fújta önt erre?
– Arra gondoltam, hogy most már a jövőmmel is törődnöm kell és ezért az önök szép országában folytatom a pályámat...
– Bölcs elhatározás, Diego Armando, ön nálunk még nyolcvanéves fejjel is az élvonalban futballozhat.
– ...és mindig is vonzott az ősi Tenochtitlán varázsa.
– Mondjuk inkább, hogy az ősi Balmazújvárosé.
– Hogyan? Hát nem Mexikóban lennék? Hiszen mindenfelé zöld-fehér-piros zászlókat látok.
– Aprócska tévedés, Diego Armando. Azok a zászlók piros-fehér-zöldek.
– Lehetséges. Mindig is színtévesztő voltam. (...) Mégis, mennyit lehet labdarúgással keresni az önök szép országában?
– Tízmilliót, Diego Armando.
– Tízmilliót? Hat nullával? Hiszen az óriási. Mégis, hogyan jön össze?
– Nézze, Diego Armando, a tízest adja a bázisszerv.
– És a hat nullát ki adja?
– Azt a szovjet válogatott!”

Magunkon nevetni nemes szokás, másokon már kevésbé, főként nem nőkön. A Ludas Matyi évfolyamait lapozgatva mégis megállapíthatjuk, a futball témájú karcolatok és vicces rajzok visszatérő témáját adták a női szereplők a hagyományosan maszkulin sportág közegében. A női meccs közben kispadon kötögető cserejátékos, a két elfutás között bevásárló és ebédet főző csatár asszony vagy a lyukas kapuhálót csipkemintákkal végighímző kapusnő alakja még szimplán a faragatlanság kategóriába tartozik, de a labdát két melle közé, harmadik dudorként elrejtő futballistanőé minden szintet alulmúl. Nem véletlen, hogy az 1970-es években váltak gyakoribbá az efféle karikatúrák, akkoriban kezdett ugyanis kibontakozni a női labdarúgás Magyarországon.

Akadnak a nőkön kívül is örökzöld témák, ilyen a győzelem–vereség kérdése. Régi igazságra tapint rá az 1958-ban közzétett gúnyrajz, amely A futballközvélemény két végletecímmel ábrázol egy hatalmas, ókori római típusú diadalkaput, a tetején a labdát győzedelmesen lekezelő labdarúgó szobrával. Az építmény oldalán kisebb nyílás látható, fölötte felirat: „Vészkijárat”     .

Slágertéma a bunda is. Peterdi Pál 1988-as cikkének főszereplője, bizonyos Pecsenyepiros úr a haladás szellemében sürgette a megbeszélt eredmények legálissá és általánossá tételét, és az sem zökkentette ki, hogy a maradi riporterek kételkedtek a reform népszerűségében, tartottak a nézők távolmaradásától.
„– Gondolja, hogy eljönnek?
– Tömegestül.
– Annak ellenére, hogy előre tudják, mi lesz az eredmény?
– Sőt. Éppen azért. Hiszen a színházba is elmennek. Ott pedig minden előadás bunda. Senki sem arra kíváncsi, hogy megfojtja-e Otello Desdemonát, ugyanis mindenki tudja, hogy megfojtja. Hanem arra kíváncsiak, hogyan csinálja, érti?”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik