Aki Bozsik József mellett szerepelhetett volna az Aranycsapatban

Vágólapra másolva!
2012.12.01. 12:44
Berendy Pál 80. születésnapján a Magyar Labdarúgó-szövetség székházában újra összejött a generációfüggetlen élő „álom" Vasas. A kerek születésnapot Raduly József, Mészöly Kálmán és fia, Géza, Kiss László, Ihász Kálmán, a két jogászdoktor, Puskás Lajos és Izsó Ignác, valamint a Vasas elnöke, Markovits László, az MLSZ korábbi elnöke, Szepesi György, az MLSZ főtitkára, Vági Márton, az édesapja révén erősen Vasas-kötődésű Berzi Sándor alelnök, Csiki Károly versenyigazgató és a régi Vasasra most is erősen rácsodálkozó Borbély Zoltán, az MLSZ jogi és sajtóirodájának vezetője ünnepelte. A manapság oly népszerű stand-up comedyvel is felérő, fantasztikus hangulatú ünnepség után a 80 éves Berendy Pállal Borbély Zoltán beszélgetett.

– Pali bácsi, nem bántja, hogy ritkán emlegetik az Aranycsapat játékosai között? Pedig...
– Pedig 1952-ben eredetileg benne voltam a helsinki olimpiára utazó huszonkettes keretben. Egészen az utolsó körig. Aztán végül Sebes Gusztáv a ferencvárosi Kispéter Mihályt és engem hagyott ki a keretből.– Pali bácsi, nem bántja, hogy ritkán emlegetik az Aranycsapat játékosai között? Pedig...
– Pedig 1952-ben eredetileg benne voltam a helsinki olimpiára utazó huszonkettes keretben. Egészen az utolsó körig. Aztán végül Sebes Gusztáv a ferencvárosi Kispéter Mihályt és engem hagyott ki a keretből.

Berendy Pál Szepesi Györgynek nyilatkozik (Fotó: mlsz.hu)
Berendy Pál Szepesi Györgynek nyilatkozik (Fotó: mlsz.hu)

– Mivel indokolta a döntését?
– Guszti bácsi azt mondta: „Még fiatal vagy, ráérsz, még sok olimpiára kimehetsz". Valóban, ekkor még csak 19 és fél éves voltam.

– Ha akár az 1952-es helsinki olimpián, akár két évvel később a vébén játszott volna, melyik poszt lett volna az öné?
– A balfedezeté, azaz Zakariás Józsefé. Ezt mai kifejezéssel nevezhetnénk beállósnak is.

– Tehát Bozsik József mellett szerepelt volna. Jól ismerte őt?
– Mint játékost tökéletesen, korszakos egyéniségnek tartottam már akkor is. Emberileg kevésbé tudtam megismerni, mivel Cucu nagyon zárkózott volt. Zakariás Józsefet sem ismertem közelről.

– Róla mondták, az 1954-es vb-döntő előtti éjszakai „kimaradásért" úgy büntetett az akkori vezetőség, hogy soha többé nem lehetett válogatott.
– Ismerem én is ezeket a pletykákat, és az tény, hogy Zakariás a vb után valóban nem volt többet válogatott. A valódi okokat azonban nem tudom. Ő volt, aki először távozott az élők sorából az Aranycsapat tagjai közül. Rejtélyes halála volt, borotválkozás közben szívinfarktust kapott, és fiatalon (47 évesen) ment el.

– Helsinki és a világbajnokság kimaradt, de huszonnégyszer azért bekerült az Aranycsapatba...
– Nyilván szép lett volna a klasszikus Aranycsapat tagjaként játszani, ugyanakkor az is nagy szó, hogy huszonnégyszer bekerülhettem a magyar válogatottba. Az 1956-os év volt a legkedvesebb időszakom. Soha nem felejtem el azt a négy csodálatos mérkőzést, amikor Belgrádban 3:1-re legyőztük a jugoszlávokat, Moszkvában 1:0-ra a szovjeteket, Párizsban 2:1-re a franciákat és Bécsben 2:0-ra az osztrákokat. Óriási sorozat volt, ezen belül is a legemlékezetesebb számomra az a bizonyos moszkvai meccs.

– Miért?
– Mert az egész Aranycsapat attól a rosszindulatú pletykától szenvedett, hogy az oroszokat nem szabad legyőznünk.

– 1956 őszét írtuk...
– Ez a meccsen egyáltalán nem volt érezhető. Mármint a játékon. De tudod, már benne volt a levegőben a forradalom szele. Én azonban életem egyik legszebb pillanatával voltam elfoglalva, hiszen májusban megszületett a fiam, Palika. Tudod, én hadilábon állok az évszámokkal, meg hogy mi mikor volt, de ezekre a dátumokra pontosan emlékszem. Mint ahogy 1954. szeptember 14-re is.

– Ez valamilyen világbajnoksághoz kapcsolódó esemény volt?
– Nem egészen. A feleségemmel való házasságkötésünk napja, amely talán életem legboldogabb napja volt a gyerekeim születésének napjaival együtt.

A teljes interjút az mlsz.hu-n olvashatják el.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik