Szemben a legjobb középpályával: mit tehetünk a vb-második ellen?

MAROSI GERGELYMAROSI GERGELY
Vágólapra másolva!
2019.03.24. 07:48
null
Luka Modric játékát az azeriek is kiemelt figyelemmel kísérték (Fotó: AFP)
A magyar labdarúgó-válogatottnak még a szlovákoktól elszenvedett 2–0-s csütörtöki vereséget kell feldolgoznia, de jön a következő feladat: vasárnap 18 órakor a mieink Horvátország legjobbjait fogadják a budapesti Groupama Arénában. A sokkal nagyobb játékerejű, világbajnoki ezüstérmes horvátok a mérkőzés favoritjai – az első Eb-selejtezőkön látottak és a közelmúlt statisztikái alapján megnézzük, mit várhatunk a vasárnapi ellenféltől.

Kezdjük a csütörtökkel: Horvátország ugyan egy góllal hátrányba került Azerbajdzsán ellen, de a hátvéd Borna Barisic és a támadó Andrej Kramaric góljával fölül tudott kerekedni.

Igazából inkább az a meglepő, hogy a horvátok csak 2–1-re győztek a honfitársuk, Nikola Jurcevic által irányított azeriek ellen, lévén minden statisztikai mutatóban – lövésszámtól passzpontosságig és a helyzetek minőségét mérő xG-ig – jelentős fölényben voltak. Ettől még – és ez a futball szépsége – vért kellett izzadniuk a három pontért, és Zlatko Dalic szövetségi kapitány is elismerte, az azeriek elleni győzelem sokkal nehezebben jött össze, mint azt várták. A türelem és állhatatosság – fogalmazott – a végén meghozta a győzelmet.

Erre a kettőre Budapesten is szükségük lehet.

VESZEDELEM A SZÉLEKEN

A magyar válogatott gyakran nehezen birkózott meg a szlovákok létszámfölényével a pálya két szélén, s főleg a jobb (nekünk bal) oldalon – ez önmagában nem minősítés, csak a két formáció (4–2–3–1, tehát szélső hátvéddel és szélsővel operáló szlovák felállás, szemben az 5–3–2-es, szélső nélküli, szárnyvédős magyar felállással) természetéből fakad.

Vasárnapi ellenfelünk általában kétfajta formáció közül választ: a legtöbbször 4–3–3-ban áll fel, de van egy ennél konzervatívabb, 4–1–4–1-es felállás is. A 4–3–3 „széles” típus, tehát nem három belsőcsatár, hanem két szélső csatár és egy center rohamozza az ellenfél kapuját.

A LEGEREDMÉNYESEBB HORVÁT JÁTÉKOSOK, 2018–2019
1. Ivan Perisic 7 pont (5 gól+2 gólpassz)
2. Andrej Kramaric 5 (5+0)
3. Mario Mandzukic 4 (3+1)
4. Luka Modric 4 (2+2)
Mandzukic a vb után visszavonult a válogatott szerepléstől. Az InStat Football adatai.

Ez, hozzávéve a szélső hátvédek aktivitását és a magyar válogatott csütörtöki problémáit, egyáltalán nem jelez könnyű mérkőzést a szárnyakon játszóknak, bármilyen felállást is választ Marco Rossi.

Ha a magyar és a horvát csapat is marad a csütörtöki kezdőcsapatánál (nálunk ez kevésbé valószínű – Rossi három-négy lehetséges változtatásról beszélt), akkor Korhut Mihálynak a Josip Brekalo, Andrej Kramaric duó jut, míg a másik oldalon Borna Barisic és Ivan Perisic néz szembe Lovrencsics Gergővel. A Luka Modric, Mateo Kovacic, Ivan Rakitic középpályás trióra pillantva pedig nem kell mondani, mely csapat oldalán lesz a minőségi fölény…

Térjünk vissza egy kicsit Brekalóra, mivel a Wolfsburg játékosa szokatlan szerepkörben kapott helyet Azerbajdzsán ellen. A húszesztendős futballista általában balszélsőt játszik klubcsapatában, ám Dalic kísérletképp jobbhátvédként számolt vele, és a betömörülő azeri védelemre „szabadította”. Mondjuk, a jobbhátvédségről sokat elmond, hogy Brekalo hőtérképének „kiégett” a jobb széle – csak éppen a támadó oldalon.

Bejátszotta a jobb oldalt, minimális védekező feladatait megpróbálta ellátni, támadásban pedig az egy egy elleni játéka (cseleinek 73 százaléka bejött, támadó párharcainak 71 százalékát megnyerte) hasznára volt csapatának. Kérdés, hogy Dalic Budapesten is beteszi-e jobbhátvédbe (ennyire támadó feladattal), mindenesetre ha a válasz igen, akkor lesz munkája bőven a magyar balszárnynak. Ám elképzelhető, hogy lehetősége is.

A másik oldalon a világbajnokságon Ivan Strinic volt a balhátvéd, ám szívproblémái kivizsgálása miatt hosszú időre partvonalon kívülre kényszerült. Helyére még mindig keresik az embert a horvátok: a vb óta játszott balhátvédet az említett Barisicon kívül Tin Jedvaj, Josip Pivaric, illetve Hrvoje Milic is. Az azeriek elleni találat alighanem biztosította Barisic helyét. A két szélső hátvédből szinte mindig a bal oldali a konzervatívabb felfogású, már csak azért is, mert a bal oldali csatár Ivan Perisic bejátssza a támadóharmadot. A jobbhátvédnek a vonal mellett több a dolga, mivel általában a „névleges jobbszélső” Andrej Kramaric befelé húzódik.

Barisic (3) szerezte a horvátok első gólját az Euro 2020 selejtezőin (Fotó: AFP)
Barisic (3) szerezte a horvátok első gólját az Euro 2020 selejtezőin (Fotó: AFP)

A LEGNAGYOBB FEGYVER

A HORVÁT PASSZMESTEREK
Luka Modric: 85 %-os passzpontosság, mérkőzésenként 51 jó átadás, 2.3 megkísérelt és 1.1 pontos kulcspassz
Ivan Rakitic: 86 %-os passzpontosság, mérkőzésenként 49 jó átadás, 1.9 megkísérelt és 1 pontos kulcspassz
Marcelo Brozovic: 90 %-os passzpontosság, mérkőzésenként 56 jó átadás, 0.9 megkísérelt és 0.5 pontos kulcspassz
Mateo Kovacic: 92 %-os passzpontosság, mérkőzésenként 45 jó átadás, 0.8 megkísérelt és 0.3 pontos kulcspassz
Az InStat Football adatai

A horvátok kétségtelenül legerősebb csapatrésze a középpálya, még akkor is, hogy ha az aranylabdás Luka Modric kicsit „megfáradt” a 2018–2019-es idényre. Dalic kapitány általában a Modric, Rakitic, Kovacic, Marcelo Brozovic négyesből válogat a középpályástrióba – ha pedig még egy középső támadó középpályást vetne be, hát ott van Nikola Vlasic.

Az InStat Football statisztikai kimutatása alapján, mely a horvát válogatott 2018–2019-es mérkőzéseit vette figyelembe, Modricék (nem meglepő módon) igen precízen teszik a dolgukat. Modric, Rakitic, Brozovic és Kovacic is a tíz legtöbbet-legjobban passzoló játékos között van, mindannyian átadásaik legalább 85 százalékával találtak embert. A kreativitás, képzettség és hatékonyság gyilkos elegyet alkot: a magyar nemzeti csapatnak a jelenlegi válogatott futball talán legjobb középpályássorával kellene felvennie a versenyt.

Nem meglepő az sem, hogy szinte minden Modric körül forog: övé a legtöbb passz, pontos passz, kulcspassz, sikeres csel, a második legtöbb sikerrel megvívott támadó párharc, no és a labdajáratási utakat is ő vezényli. A leggyakrabban a jobb oldali védő (játsszon ott bárki), Rakitic és Brozovic Modric „passzpartnere”.

A LEGNAGYOBB KÉRDŐJELEK

Mario Mandzukic a vb-ezüstöt követően elköszönt a válogatottól, és jókora űrt hagyott maga után: a horvát nemzeti csapat nemcsak története második legeredményesebb gólszerzőjét (az első természetesen Davor Suker), hanem az egyik leghasznosabb, legnagyobb munkabírású, kiemelkedő taktikai érzékű játékosát vesztette el.

A veszett sebességgel és agresszivitással játszó Ante Rebic kapott a Mandzukic utáni érában a legtöbbször szerepet ékben, ám az azeriek ellen a debütáló zágrábi „torony”, Bruno Petkovic kezdett. Egyik megoldás sem száz százalékig megnyugtató, az pedig jó kérdés, hogy Kramaric miért nem kerül centerbe. Persze ha nekünk lennének ilyen problémáink, egészen jól állnánk…

SZAVAZÁS

Mi lesz az eredménye a magyar–horvát Eb-selejtezőnek?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Hogy miként lehet hátul megfogni a horvát válogatottat? A kockás mezesek egyik érzékeny pontja a szabad- és szögletrúgások hárítása. A 2018–2019-ben kapott gólok száma eleve magas (18 mérkőzésen 27 találat), ezek közül 12 született rögzített szituációk után (ha leszámítjuk a tizenegyeseket, akkor is 9, a gólok harmada). A horvátok legutóbbi 18 meccsükből csak négyet tudtak kapott gól nélkül hozni, ezzel pedig világklasszis kvalitásaik ellenére is megnehezítik saját dolgukat – lásd az azeriek elleni találkozót. Ha valami, akkor ez a védelmi „törékenység” csillanthatja fel a magyar csapat előtt az esélyt, lévén a horvát hátvédsor közepe a világbajnokságon sem volt sebezhetetlen, ráadásul mindkét szélről hiányzik a megszokott alapember.

Tegyük hozzá: mivel Horvátország a vb után a Nemzetek Ligája legmagasabb szintjén szerepelt, szinte az egész 2018-as évben elit ellenfelekkel mérkőzött meg, ez is hozzájárul a kapott gólok magas számához. A védelemben Domagoj Vida tűnik a sebezhető pontnak, legalábbis ő követi el a legtöbb olyan hibát, amelyből gólt kap a horvát nemzeti csapat. Igaz, ellenfelünk még ekkor is számíthat arra, hogy ha nem is hozza nullára a mérkőzést, de több gólt (szinte) bármikor el tud érni, mint ellenfele.

Ez azért elég jó kiindulópont.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE

KAPUSOK: Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Kovácsik Ádám (Mol Vidi FC)
VÉDŐK: Baráth Botond (Sporting KC – Egyesült Államok), Bese Barnabás (Le Havre AC – Franciaország), Kádár Tamás (Dinamo Kijev – Ukrajna), Korhut Mihály (Arisz – Görögország), Lang Ádám (CFR Cluj – Románia), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Vinícius (Mol Vidi FC)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Gazdag Dániel (Bp. Honvéd), Holman Dávid (Slovan Bratislava – Szlovákia), Kalmár Zsolt (DAC – Szlovákia), Kleinheisler László (NK Osijek – Horvátország), Kovács István (Mol Vidi FC), Nagy Ádám (Bologna – Olaszország), Pátkai Máté (Mol Vidi FC), Szoboszlai Dominik (Red Bull Salzburg – Ausztria)
TÁMADÓK: Balogh Norbert (APOEL – Ciprus), Dzsudzsák Balázs (Al-Ittihad Kalba – Egyesült Arab Emírségek), Holender Filip (Bp. Honvéd), Nagy Dominik (Legia Warszawa – Lengyelország), Németh Krisztián (Sporting Kansas City – Egyesült Államok), Szalai Ádám (Hoffenheim – Németország), Varga Roland (Ferencváros)

A HORVÁT KERET

KAPUSOK: Lovre Kalinic (Aston Villa – Anglia), Dominik Livakovic (Dinamo Zagreb), Simon Sluga (HNK Rijeka)
VÉDŐK: Domagoj Vida (Besiktas – Törökország), Dejan Lovren (Liverpool FC – Anglia), Tin Jedvaj (Bayer Leverkusen – Németország), Duje Caleta-Car (Olympique Marseille – Franciaország), Antonio Milic (Anderlecht – Belgium), Borna Barisic (Rangers FC – Skócia), Marin Leovac (Dinamo Zagreb), Karlo Bartolec (FC Nordsjaelland – Dánia)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Luka Modric (Real Madrid – Spanyolország), Ivan Rakitic (FC Barcelona – Spanyolország), Mateo Kovacic (Chelsea – Anglia), Milan Badelj (Lazio – Olaszország), Marcelo Brozovic (Internazionale – Olaszország), Marko Rog (Sevilla – Spanyolország), Mario Pasalic (Atalanta – Olaszország), Filip Bradaric (Cagliari – Olaszország)
TÁMADÓK: Ivan Perisic (Internazionale – Olaszország), Andrej Kramaric (Hoffenheim – Németország), Ante Rebic (Eintracht Frankfurt – Németország), Nikola Vlasic (CSZKA Moszkva – Oroszország), Josip Brekalo (Wolfsburg – Németország), Bruno Petkovic (Dinamo Zagreb)

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
2. FORDULÓ
Március 24., vasárnap
15.00: Wales–Szlovákia
18.00: Magyarország–Horvátország (Tv: M4 Sport, élőben az NSO-n!)
AZ 1. FORDULÓBAN
Március 21., csütörtök
Horvátország–Azerbajdzsán 2–1
Szlovákia–Magyarország 2–0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik