Marco Rossi ígéri, ha rajta múlik, 2025-ig biztosan folytatja az építkezést a magyar válogatott élén (Fotó: FMH)

 

Sokszor éltünk már Marco Rossiról és az általa irányított válogatottról írva az építkezés hasonlattal. Most pedig, ülve a Puskás Arénában, nézve azt, ahogy egy minden igényt kielégítő, világklasszis stadionban, tömött lelátók előtt (ezúttal is az ország legkülönbözőbb pontjairól érkeztek a drukkerek, de jöttek a Felvidékről, Erdélyből és Kárpátaljáról is), fantasztikus hangulatban a csapatunk a Nemzetek Ligája négyes döntőjéért játszik, és teljesen egyenlő partnernek bizonyul az aktuális Európa-bajnok olaszokkal szemben (többet birtokoltuk a labdát és kapura is többször lőttünk), úgy érezhettük, a ház elkészült. Ez akkor is igaz, ha ezen az estén az olaszok két góllal jobbnak bizonyultak mieinknél.

STÍLUSOS

A karakterek kapcsán még egy kis színes történetet hadd osszak meg a hétfő este kapcsán. A stadiont elhagyva, az éjszaka közepén, az egyik kapunál összefutottam a bőröndökkel ácsingózó Callum Stylesszal (vagy ahogy a szurkolók hívják, Stílusos Kálmánnal), aki ugyan éppen azon bosszankodott, hogy nem tud taxit rendelni, mert mindegyik autó foglalt, de így is szívesen beszélt a meccsről. Sajnálta, hogy kimaradtak a helyzetei, hogy ezúttal nem volt szerencsénk, de érződött rajta, a következő meccsen is mindent meg fog tenni, akár a kispadról beállva is, hogy győzzünk, legyen bárki is az ellenfél. Ez a hozzáállás, ez a stílus még messzire repítheti a csapatot…

Az alapokat már 2018-ban lefektette a maestro, amikor az első két meccsén, a finnek, illetve a görögök ellen már ott volt a pályán a most az olaszok ellen is pályára lépők közül Gulácsi Péter, Lang Ádám, Fiola Attila, Kleinheisler László, Nagy Ádám és Szalai Ádám (és az alapokhoz sorolhatjuk a most sérülés miatt hiányzó, de a finnek ellen négy évvel ezelőtt már játszó Sallai Rolandot is). Az alapozás jól sikerült. Ne feledjük, a Nemzetek Ligája első kiírásában, a C-ligában elért 2. hely is kellett a 2021-es Eb-szereplésünkhöz, és ahhoz, hogy az NL-ben a B-ligába léphessünk előre, ahonnan feljutottunk az A-ba – ezt az utat négy év alatt rajtunk kívül egyetlen válogatott sem tudta bejárni, mostanra pedig az A-ligában is a legjobb négy közé jutásért harcolhattunk!

Küzdöttek is becsülettel a srácok az olaszok ellen is. Ezen a meccsen is megvoltak azok az erények, amik a Rossi-csapat valódi erejét adják: egymás hibáinak javítása (lásd a 6. percben Szalai Attila mentését), a labda útját álló, önfeláldozó bevetődések (például a második meccsén szereplő Kerkez Milostól), rengeteg futás (az a futómennyiség, amit például Fiola Attila túl a harmincon letett az asztalra, önmagában kalapemelést érdemel). Igaz, ezúttal több volt a hiba a játékunkban, mint a korábbi NL-meccseken, és nem mindegyik rontást sikerült kijavítaniuk a társaknak, miközben elöl a legnagyobb helyzeteink is kimaradtak (több ziccert hagytunk ki, mint a megelőző öt meccsen összesen).

De térjünk vissza az építkezéshez, mert a hétfői meccs messze túlmutat kilencven percen. A négy évvel ezelőtt jól sikerült alapozás után, illetve már közben is fokozatosan építette be a házba az olasz építőmester azokat a pilléreket, amikre ma támaszkodni tudunk. A Nemzetek Ligájában is a csapat legjobbjai közé tartozó Szalai Attila, Willi Orbán kettős ugyanúgy Rossinál lett válogatott, mint az olaszok ellen szintén szereplő Szoboszlai Dominik, Loic Nego, Schäfer András, Gazdag Dániel és az idén bemutatkozó új hullám, Ádám Martinnal, Callum Stylesszal és Kerkez Milossal. A felsorolt játékosok többsége még hosszú évekig meghatározó játékosa lehet a nemzeti csapatnak. Nemcsak a teljesítményükkel, hanem ami Rossinál legalább ennyire fontos, alázatos magatartásukkal, a csapat iránti elkötelezettségükkel is abszolút helyük van a nemzeti együttesben. Ők, kiegészülve még a jövőben néhány ifjú titánnal (például Mocsi Attilával, Baráth Péterrel, Vancsa Zalánnal – ők hárman helyet kaptak az utolsó két NL-meccsre készülő keretben) sokat tehetnek azért, hogy a következő négy évben, Rossi házának tetejét is összeácsolják – a 2026-os világbajnokság kezdetére fejeződhet be teljesen az építkezés...

Persze, a futballra teljes egészében mégsem használható az építkezés hasonlat: azért nem, mert egy jól felépített háznál sosem kell kicserélni az alapkövet, a szerkezet évtizedekig megáll, ha az alapok megfelelőek. Egy labdarúgócsapatnál, egy válogatottnál azonban a futballisták előbb-utóbb „kiöregednek”, van, akinek a formája is visszaesik az idő múlásával, így kénytelen-kelletlen időről időre változtatni kell a csapaton, akár az alapembereken is. Marco Rossinak több korábbi kulcsjátékosától kellett már búcsút mondania, az olaszok ellen pedig a játékrendszerének egyik legfontosabb láncszemétől, a csapatkapitány Szalai Ádámtól is el kellett köszönnie.

Mi, magyarok olyanok vagyunk, hogy mindenen szeretünk vitatkozni, így Szalai Ádám szerepéről, képességeiről is évekig ádáz viták folytak a különböző közösségi felületeken. Pedig a számok önmagukért beszélnek: 86 válogatott meccs (Grosics Gyulával holtversenyben 7. az örökrangsorban), 26 gól (15. az örökrangsorban, az elmúlt csaknem 30 évben, Kiprich József óta senki sem szerzett nála több gólt a nemzeti csapatban). Személyében korszakos egyéniség köszönt el a nemzeti csapattól. Az utolsó olyan játékos az idén pályára lépők közül, aki még játszott az elmúlt tíz év egyik legfájdalmasabb meccsén, a 2013-as, 3–0-s magyar vereséggel záruló bukaresti vb-selejtezőn. Az, hogy onnan volt visszaút, és két Európa-bajnokságon is tudott szerepelni, sőt mindkét tornán gólt is szerzett, a németek ellen pedig parádés sarkazással szerezte meg utolsó gólját a nemzeti csapatban, minden tiszteletet megérdemel. Méltóképp búcsúzott el hétfőn a Himnusz alatt könnyes szemmel, a lefújás után a drukkerek között énekelve.

Szalai rögös útja – ide sorolhatjuk a 2011-es térdsérülését, majd a válogatottság lemondását 2014-ből – megfelel annak, amit Marco Rossi is bejár a csapattal. Kezdve onnan, hogy Finnországban vereséggel rajtolt, majd a walesi és az albánok elleni fiaskók után maga is elgondolkodott a folytatáson. Most viszont már arról beszélt az olaszok elleni találkozó után, hogy ha nem rúgják ki, 2025 végéig, amíg a szerződése szól, biztosan marad. Rossi annak köszönhetően tudta megőrizni ilyen hosszú időn keresztül az állását (47 meccsel már 4. az örökranglistán), no meg a hitelességét, hogy a fent leírt, folyamatos építkezésnek köszönhetően időről időre újítani tudott. Váltott ő már szerkezetet, csapatkapitányt, avatott több mint húsz újoncot, és közben, a néhány kijózanító pofon között olyan eredményekre volt képes a világ legerősebb válogatottjaival szemben is, amikre évtizedek óta senki Magyarországon. Ezért bízhatunk benne, akármilyen nehéz lesz is, meg fogja tudni oldani Szalai Ádám pótlását is. Akár újoncokkal, akár szerkezetet váltva, de lesz megoldás!

Amikor az olaszok elleni meccs előtt arra kértük a szurkolókat, hogy értékeljék a válogatott Nemzetek Ligája szereplését, nehezen találták a szavakat. Ott volt a válasz a tekintetekben: „Hülye vagy, mit mondhatnék, hihetetlen az egész.”

A legjobban talán egy hetven fölötti bácsi fogalmazta meg a szurkolók érzéseit: „Én már sok mindent megéltem, sok nagy klasszist megcsodálhattam a magyar labdarúgásban, de sosem gondoltam volna, hogy még egyszer az életemben azt fogom látni, hogy a németeket és az angolokat is legyőzzük. Ez a csapat példakép lehet a fiatalok számára. Azért vagyunk itt és azért jövünk jövőre is, újra és újra, hogy átélhessünk olyan csodákat, amire ez a válogatott már bizonyítottan képes.”

NEMZETEK LIGÁJA
A-LIGA,
3. CSOPORT
6. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–OLASZORSZÁG 0–2 (0–1)
Budapest,
Puskás Aréna, 67 000 néző. Vezette: Bastien (francia)
MAGYARORSZÁG: Gulácsi – Lang, W. Orbán, Szalai A. – Fiola, Nagy Á. (Styles, a szünetben), Schäfer, Kerkez (Gazdag, 57.) – Nego (Bolla, 75.), Szoboszlai (Kleinheisler, 85.) – Szalai Á. (Ádám, 75.). Szövetségi kapitány: Marco Rossi
OLASZORSZÁG: G. Donnarumma – Tolói, Bonucci, Acerbi (Bastoni, a szünetben) – Di Lorenzo (Mazzocchi, 90.), Barella, Jorginho (Pobega, 72.), Cristante, Dimarco – Raspadori (Scamacca, 72.), Gnonto (Gabbiadini, 66.). Szövetségi kapitány: Roberto Mancini
Gólszerző: Raspadori (27.), Dimarco (52.)

A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Olaszország 6 3 2 1   8–  7 +1 11
2. MAGYARORSZÁG 6 3 1 2   8–  5 +3 10
3. Németország 6 1 4 1 11–  9 +2   7
4. Anglia 6 3 3   4–10 –6   3