A magyar válogatott 0–4-nél nagyobb pofon után is győzött már

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2021.09.03. 17:08
null
Évek óta nem látott különbségű vereséget szenvedett a magyar válogatott (Fotó: Mirkó István/Magyar Nemzet)
A Magyarország–Anglia (0–4) vb-selejtező után megnéztük, hogy az elmúlt 25 évben hogyan reagált válogatottunk a hasonlóan nagy vereségekre – kiderült, ennél nagyobb zakót követően is tudtunk már győzni a következő mérkőzésen.

NYERETLENSÉGI SOROZAT ÉS NAGY POFONOK

A magyar válogatott korábbi eredményeinek böngészését, illetve jelenlegi formájának vizsgálatát talán érdemes azzal kezdeni, hogy az angolok elleni vereséggel sorozatban öt meccs óta nyeretlen a válogatottunk, és az öt mérkőzésből kettőt elvesztettünk (Angliától és Portugáliától kaptunk ki, míg Írországgal, Franciaországgal és Németországgal döntetlent játszottunk). Pedig előtte szép sorozatot épített válogatottunk, tavaly szeptembertől számítva egymás után 11 meccsen nem szenvedett vereséget, s a 11 mérkőzéséből hetet megnyert. Amióta Marco Rossi irányítja a válogatottat, azóta a mostani a legtöbb mérkőzést számláló nyeretlen szériánk, de az is igaz, hogy korábban sorozatban ilyen erős csapatokkal nem találkoztunk, hiszen a legutóbbi négy ellenfelünk mindegyike – Portugália (0–3), Franciaország (1–1), Németország (2–2) és Anglia (0–4) – játszott Eb-döntőt vagy vb-finálét a megelőző hét évben.

Marco Rossi irányításával a csütörtöki 0–4 volt a legsúlyosabb vereségünk, korábban kétszer kaptunk ki 3–0-ra, az idei Eb-n itthon a portugáloktól, illetve 2019-ben Eb-selejtezőn, Horvátországban. Amióta az olasz mester a szövetségi kapitányunk, az angolok elleni meccsig háromnál több gólt nem kaptunk egyetlen találkozón sem.

Háromnál több gólt legutóbb négy évvel ezelőtt, 2017. október 7-én, Svájcban kaptak Gulácsi Péterék, akkor a Bernd Storck szövetségi kapitány vezette válogatottunk 5–2-es vereséget szenvedett. Négy góllal, a mostanihoz hasonlóan 4–0-ra legutóbb több mint öt évvel ezelőtt, Belgiumtól kaptunk ki a 2016-os Eb nyolcaddöntőjében. Azt megelőzően, ennél is nagyobb különbségű vereséget Egervári Sándor szövetségi kapitány utolsó meccsén, 2013 októberében szenvedtük el Hollandiában, vb-selejtezőn – az az 1–8 máig a magyar válogatott történetének legsúlyosabb veresége.

Itthon háromnál több gólt kilenc év után kaptunk újra: 2012 szeptemberében, vb-selejtezőn Hollandia 4–1-re győzött a Puskás Ferenc Stadionban Egervári Sándor együttese ellen (az akkor pályára lépő csapatból Bogdán Ádám tagja volt az angolok elleni keretnek is, a kispadon ült). Hazai tétmeccsen 4–0-ra ugyancsak a hollandoktól kaptunk ki legutóbb, szintén az Egervári-érában, 2011-ben, Eb-selejtezőn. Hazai vb-selejtezőn háromgólosnál nagyobb különbséggel korábban egyszer maradtunk alul, 1997-ben 7–1-gyel a jugoszlávokkal szembeni pótselejtezőn. Tehát vb-selejtezős csoportmeccsen a mostani volt a legnagyobb vereségünk.

A LEGNAGYOBB MAGYAR VERESÉGEK TÉTMECCSEN – 1997 ÓTA
2021, vb-selejtező Magyarország–Anglia 0–4
2016, Európa-bajnokság Magyarország–Belgium 0–4
2013, vb-selejtező Hollandia–Magyarország 8–1
2011, Eb-selejtező Magyarország–Hollandia 0–4
2007, Eb-selejtező Norvégia–Magyarország 4–0
1997, vb-pótselejtező Magyarország–Jugoszlávia 1–7
1997, vb-pótselejtező Jugoszlávia–Magyarország 5–0

 

AZ ELSŐ MECCSEK A NAGY VERESÉGEK UTÁN

Az albánok elleni vasárnapi vb-selejtező előtt azt is érdemes végignézni, hogyan, mennyi idő alatt sikerült talpra állni a kiütéses vereségeket követően.

A jugoszlávok elleni 1–7-et egy idegenbeli 0–5 követett magyar szempontból. A két vereségbe belebukó szövetségi kapitány, Csank János nem véletlenül nyilatkozta azt éppen a keddi meccs előtt az NSO-nak, hogy nem szabad egy mérkőzésen túl nagy terhet rakni a csapatra és a vereséget sem kell tragédiaként megélni. Az 1997-ben két vereséggel elbukott pótselejtezőt egy új korszak követte, amit Bicskei Bertalan irányításával 3–2-es bécsi győzelemmel kezdtünk Ausztria ellen, felkészülési mérkőzésen.

A Norvégiában elszenvedett 4–0-s vereség (2007. június) után két és fél hónap telt el a következő találkozónkig, s sikerült talpra állnunk, hiszen emlékezetes (felkészülési) meccsen itthon 31-re legyőztük a vb-címvédő olasz válogatottat!

A hollandoktól kapott első négyest közvetlenül egy ötös követte az amszterdami visszavágón, de akkor három gólt a mieink is szereztek, így az 5–3-as vereséget még a tisztes helytállás kategóriájába sorolhattuk, majd utána sorozatban öt győzelem következett – közte a svédek elleni, 2–1-es budapesti sikerrel.

A hollandok elleni második négyes, az 1–4 után két győzelem jött: Észtország (1–0, idegenben) és Törökország (3–1, itthon) ellen.

A 2013-as 1–8 után 2–0-ra nyertünk Budapesten Andorra ellen
– ne feledjük, a törpeállam csapatával most is megmérkőzünk, az albánok elleni vasárnapi meccs után jövő szerdán, a Puskás Arénában.

A fentebb említett vereségek közül az öt évvel ezelőtti Eb-t, illetve a belgák elleni 0–4-et a feröeri 0–0, majd a Svájc elleni hazai vereség (2–3) követte. A bázeli 5–2-es fiaskó után ugyan nyertünk 1–0-ra Feröer ellen, de a győzelem ellenére a közönség kifütyülte a csapatot, majd Bernd Storck távozott posztjáról.

Ezzel együtt megállapíthatjuk, a tétmeccseken az elmúlt 25 évben elszenvedett legnagyobb vereségek után (kivéve ha kétszer ugyanaz volt az ellenfél) általában győzni tudott a magyar válogatott. Reménykedjünk, hogy így lesz ez az albánok elleni, vasárnapi vb-selejtezőn is…

EURÓPAI VB-SELEJTEZŐK
4. FORDULÓ
I-CSOPORT

Magyarország–Anglia 0–4 (0–0)
Budapest, Puskás Aréna, 60 000 néző. Vezette: Cakir (török)
Magyarország:
Gulácsi – Kecskés Á., Orbán, Szalai A. – Bolla B. (Varga K., 70.), Kleinheisler (Gazdag, 82.), Szoboszlai, Schäfer, Fiola – Sallai R. (Sallói D., 66.), Szalai Á. Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Anglia: Pickford – K. Walker, Stones, Maguire, Shaw – Ka. Phillips, Rice (J. Henderson, 88.) – Sterling, Mount (Lingard, 84.), Grealish (Saka, 88.) – Kane. Szövetségi kapitány: Gareth Southgate
Gólszerző: Sterling (55.), Kane (63.), Maguire (69.), Rice (87.)

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

A HÁTRALÉVŐ SZEPTEMBERI VB-SELEJTEZŐINK
SZEPTEMBER 5., VASÁRNAP
18.00:
Albánia–MAGYARORSZÁG
SZEPTEMBER 8., SZERDA
20.45:
MAGYARORSZÁG–Andorra

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik