A CAS jövő héten felfüggesztheti a zárt kapus büntetést a magyar-románra

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2013.03.05. 17:04
null
Jelen állás szerint a szurkolók nem láthatják a helyszínen a románok elleni vb-selejtezőt (Fotó: NS-archív)
Az AP hírügynökség jelentése szerint a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) már a jövő héten dönthet arról, hogy felfüggeszti-e a Nemzetközi Labdarúgó-szövetségnek (FIFA) a március 22-i Magyarország–Románia világbajnoki selejtezőre vonatkozó zárt kapus büntetését, míg a végső döntést később hozza meg.

 

A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) múlt hétfőn nyújtotta be mintegy 40 oldalas keresetét a CAS-hoz a FIFA másodfokú döntésével szemben, amely szerint a magyar válogatott zárt kapuk mögött kénytelen fogadni a román együttest, továbbá az MLSZ-nek 40 ezer svájci frankos büntetést kell fizetnie.

Ha a CAS felfüggeszti a FIFA-szankció végrehajtását, akkor elvileg csak a magyar–román találkozó után lesz jogerős döntés az ügyben. Ez azt jelenti, hogy ha a FIFA ítéletét helybenhagynák, a büntetés a következő, észtek elleni hazai meccsre vonatkozna, tehát a románok elleni selejtezőt nézők előtt lehetne megrendezni.

Kérdés, hogy a CAS mikor tűzi napirendre a magyar ügyet, mert a testület hivatalos honlapján szereplő meghallgatási menetrendben még nincs feltüntetve.

A mai hírrel kapcsolatban felkerestük a Magyar Labdarúgó-szövetség szóvivőjét, jogi igazgatóját, Borbély Zoltánt, aki röviden reagált:

„Minden létező jogi és eljárási lépést megtettünk annak érdekében, hogy számunkra kedvező döntés szülessen. A továbbiakat a CAS eljárásrendje határozza meg” – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online-nak Borbély Zoltán.

A magyar válogatottat azért büntette meg a FIFA, mert az Izrael elleni, augusztus 15-i barátságos mérkőzésen a hazai szurkolók egy csoportja antiszemita rigmusokat kiabált, és sértő jelképeket mutatott fel a Puskás Ferenc Stadionban.

Túlzott reményeket egyelőre nem érdemes táplálni a büntetés megváltoztatásával kapcsolatban. Ugyanakkor jogi szempontból van realitása annak, hogy az idő rövidsége miatt – annak érdekében, hogy megalapozott és arányos döntés szülessen – a CAS felfüggeszti a FIFA büntetését, és végleges határozatot csak a románok elleni meccs után hoz.

A magyar válogatott négy mérkőzésen kilenc pontot szerzett a világbajnoki selejtezőcsoportban, és ezzel a vb-ezüstérmes hollandok mögött a második helyen várja a tavaszi folytatást. A románokat jobb gólkülönbségével előzi meg Egervári Sándor szövetségi kapitány csapata.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik