20 év ászai: Dzsudzsák, Huszti vagy más? Ki a legjobb balszélső?

Vágólapra másolva!
2020.08.19. 09:53
null
Böőr, Dzsudzsák, Halmosi, Huszti vagy Rudolf a legjobb balszélső? (Montázs: NS)
Olvasóink segítségével keressük a 2000-es évek legjobbjait, vagyis azokat, akik meghatározó szerepet játszottak a XXI. század magyar labdarúgásában, és teljesítményükkel letették névjegyüket a harmadik évezred kezdetén. Szavazzanak! A kapusok között Király Gábort választották meg olvasóink a legjobbnak, a jobbhátvédeknél Bodnár László nyert, a belső védők közül Juhász Roland mellett Dragóner Attila került be a csapatba, a balhátvédektől Lőw Zsolt jutott be, a belső középpályára Gera Zoltán és Dárdai Pál kapta meg a bizalmat, a jobb szélre Dombi Tibor került be, a gárda irányítója Lisztes Krisztián lett.

Leginkább előkészítő szerepe van a csapatban a bal oldali támadónak – és az, hogy rendszeresen megbolondítsa a jobbhátvédet. Érdekesség, hogy egyre többen jobblábasként játszanak bal oldali támadót, hogy a vonal mellől befelé tudjanak húzni, s utat nyissanak a mögöttük érkező társnak. Fontos emellett, hogy erős átlagot hozzon a támadó, mert az előkészítés mellett a gólok is fontosak.

A Nemzeti Sport szerkesztősége először elkészített egy bővített, összesen 148 nevet tartalmazó listát, amely objektív szempontok alapján állt össze. Azok a labdarúgók kerültek fel rá, akik 2001 és 2020 között a Nemzeti Sport posztonkénti rangsorában a posztjukon az élen végeztek, vagy abban az évben a válogatott alapemberének számítottak. A névsorban összesen 12 bal oldali támadó volt. Lapunk szakírói közülük választottak ki szavazással ötöt, akik versenybe szállhatnak az olvasók szavazataiért és a csapatba kerülésért.

1. BÖŐR ZOLTÁN

Klubjai: Debreceni VSC, Manisaspor (török), Debreceni VSC, Győri ETO FC, Nyíregyháza Spartacus, Újpest FC, REAC, Dunaújváros
A debreceni nevelésű középpályás három bajnoki címet és két Magyar Kupát nyert az együttessel, majd a légióséletbe is belekóstolt. Miután hazatért, sérülések hátráltatták, emiatt egyik klubban sem tudott igazán meghatározó játékossá válni. Dunaújvárosban ugyanakkor jelentős szerepet játszott abban, hogy az együttes 2014-ben ismét feljutott az élvonalba.

Érdekességek:
● a Real Madrid elleni, 2005-ös gálamérkőzésen orrtörést szenvedett
● visszavonulása után az Újpest FC-nél előbb technikai vezetőként, majd klubmenedzserként dolgozott, 2018 júniusában távozott a klubtól
● miután abbahagyta a nagypályás futballt, Tápiószentmártonban igazolt futsal-játékos lett

4 – alkalommal szerepelt az NS legjobbjai között
21 – meccsen szerepelt a válogatottban
1 – gólt szerzett címeres mezben

2. DZSUDZSÁK BALÁZS

Klubjai: Debreceni VSC, PSV Eindhoven (holland), Anzsi Mahacskala (orosz), Dinamo Moszkva (orosz), Bursaspor (török), al-Vahda (arab emírségekbeli), al-Ittihad Kalba (arab emírségekbeli), al-Ain (arab emírségekbeli)
A Debrecenben nevelkedett játékos háromszor nyert bajnoki címet a klub első csapatában, majd Hollandiába szerződött, ahol bajnok és húzóember volt. Onnan Oroszországba vezetett az útja, majd Törökország és az Egyesült Arab Emírségek következett. A 2016-os Európa-bajnokságon alapember volt a válogatottban, amelynek jelenleg csapatkapitánya.

Érdekességek:
● címeres mezben egyszer duplázott, mégpedig a Portugália elleni 3–3-ra végződő Eb-csoportmeccsen
● a PSV színeiben 2009-ben két szabadrúgásgóllal és gólpasszal járult hozzá az Ajax elleni 4–3-as győzelemhez
● 100. válogatott meccsén két gólpasszt adott a Horvátország elleni 2–1-re megnyert Eb-selejtezőn

1 – alkalommal szerepelt az NS legjobbjai között
19 – millió eurót fizettet érte 2012-ben a Dinamo Moszkva
108 – alkalommal lépett pályára a magyar válogatottban, ezzel Király Gáborral együtt társrekorder

SZAVAZÁS

20 év ászai: ki a XXI. század legjobb irányító középpályása?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

3. HALMOSI PÉTER

Klubjai: Haladás, Grazer AK (osztrák), Debrecen, Plymouth Argyle (angol), Hull City (angol), Haladás, UFC Markt Allhau (osztrák), Király SE
A Haladásban nevelkedett, majd egy osztrák kitérő után Debrecenbe került, ahol három bajnoki címet nyert. Ezt követően Angliába szerződött, majd visszatért nevelőegyesületéhez, s idén januárban onnan vonult vissza a profi futballtól. Szombathelyen klublegendának számít.

Érdekességek:
● édesapja, Halmosi Zoltán 11 válogatott meccsig jutott
● a régi Rohonci úti stadionban Halmosi Péter szerezte az utolsó gólt a Puskás Akadémia ellen 2–1-re megnyert bajnokin
● a Plymouth és a Hull City is – akkor – klubrekordot jelentő összegért szerződtette

2 – alkalommal szerepelt az NS legjobbjai között
18 – találkozón lépett pályára a Premier League-ben
35 – meccsen húzhatta magára a címeres mezt

4. HUSZTI SZABOLCS

Klubjai:Tapolcai Bauxit, Ferencváros, Matáv Sopron, Ferencváros, Metz (francia), Hannover (német), Zenit (orosz), Csangcsun Jataj (kínai), Eintracht Frankfurt (német), Csangcsun Jataj (kínai), Mol Fehérvár
A miskolci születésű középpályás a Ferencvárosban nevelkedett, a zöld-fehérek színeiben mutatkozott be az NB I-ben, majd a Bundesligában, a francia és az orosz élvonalban, valamint Kínában légióskodott – nem is eredménytelenül! A Zenittel kétszeres bajnok és kupagyőztes lett, és 2006-ban az Év magyar labdarúgójának is megválasztották.

Érdekességek:
● 2005-ben pályára lépett a Luís Figo alapítványa által szervezett jótékonysági gálamérkőzésen
● miután összekülönbözött az akkori szövetségi kapitánnyal, Egervári Sándorral, 2010-ben lemondta a válogatottságot, s döntését később sem változtatta meg
● a Mol Fehérvár volt az egyetlen csapat, amely ingyen szerezte meg a középpályást

3 – gólt szerzett a Bayern München ellen németországi légiósévei alatt
51 – alkalommal lépett pályára a magyar válogatottban
4 – bajnoki címet nyert pályafutása során

SZAVAZÁS

20 év ászai: ki a XXI. század legjobb bal oldali támadója?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

5. RUDOLF GERGELY

Klubjai: Nyíregyháza, Nancy (francia), Debreceni VSC, Genoa (olasz), Bari (olasz), Panathinaikosz (görög), Diósgyőr, Győri ETO FC, Videoton, Nyíregyháza Spartacus, Balmazújváros
Miután tehetségére hamar felfigyeltek, 14 évesen Franciaország egyik legjobb akadémiájára került, és bár a Nancy felnőttegyüttesében is bemutatkozott, a magyar közvélemény a Debrecen labdarúgójaként figyelt fel rá, az együttessel két bajnoki címet, Magyar Kupát és Szuperkupát nyert, ráadásul a Bajnokok Ligája csoportkörébe is bejutott.

Érdekességek:
● a HLSZ szavazásán a 2008–2009-es idény legjobb mezőnyjátékosának választották
● legemlékezetesebb válogatott meccsén a 90. percben szerzett győztes gólt a Svédország elleni 2–1-re megnyert Eb-selejtezőn
● a Dunakeszi Kinizsi színeiben a futsalban is kipróbálta magát

1 – alkalommal szerepelt az NS legjobbjai között
28 – meccsen szerepelt a válogatottban
10 – gólt szerzett címeres mezben

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik