Berki a lovasúr, London harmadik magyar olimpiai bajnoka!

Vágólapra másolva!
2012.08.05. 16:35
null
Berki Krisztián, a harmadik londoni magyar aranyérmes, a magyar torna 15. olimpiai bajnoka (Fotó: Szabó Miklós/Nemzeti Sport)
Magyar a lovasúr: Berki Krisztián a lólengés olimpiai bajnoka, egyben London harmadik magyar olimpiai aranyérmese Szilágyi Áron és Gyurta Dániel után. A lólengésdöntőben döbbenetesen szoros verseny volt Berki Krisztián és a brit Louis Smith között, mindkét szerspecialista 16.066 pontot kapott gyakorlatára, de a jobb kivitelezési érték (9.166 a 9.066-tal szemben) döntött, Berki Krisztián a lehető legkisebb különbséggel lett aranyérmes. Hidvégi Vid rontott gyakorlatában, leesett a szerről, így a nyolcadik helyen zárt. Férfi talajon a kínai Cou Kaj, női ugrásban a rontó, fenékre huppanó McKayla Maroney-t megelőző román Sandra Izbasa győzött. Berkié a magyar tornasport történetének tizenötödik olimpiai aranyérme.

FÉRFI LÓLENGÉS

Néhány perces csúszással vonultak be a lólengésfinálé résztvevői, Berki Krisztián úgy, mint maga Fekete Kéz – kesztyűbe bújtatott kézzel integetett a közönségnek, mely óriási üdvrivalgással fogadta a brit Louis Smith-t, aki hazája első olimpiai tornaaranyérmét szerezhette volna meg.

A PONTSZÁMOK LEBONTÁSA
Berki Smith
Nehézségi érték (D) 6.900 7.000
Kivitelezési pontszám (E) 9.166 9.066

Elsőként a döntőbe a második legmagasabb pontszámmal bekerült, francia Tommasone lépett a szerhez – a német Chusovitina után ő volt a második tornász vasárnap, aki szülőként jutott be olimpiai fináléba! A francia jól hajtotta végre a gyakorlatot egészen a végéig, amikor megingott és elbizonytalanodott, elrontotta a leugrását – ez meglátszott végrehajtási pontszámán is, 9 alattit kapott, összességében pedig 15.141-et.

Berki Krisztián a bemelegítésnél
Berki Krisztián a bemelegítésnél

Az olasz Busnari, a lólengésmezőny doyenje elégedetten csapott öklével a levegőbe, meg is volt rá minden oka, 15.400-zal átvette a vezetést – ezzel többé-kevésbé biztossá vált, hogy Tommasone éremesélyeinek lőttek.

Harmadikként Hidvégi Videt szólították 6.6-os anyagerősségű gyakorlatával, a magyar tornász egy hiba után leesett a szerről – sajnos ez elég is volt ahhoz, hogy esélyei elszálljanak. Hidvégi gyakorlatára 14.300-at kapott (a kivitelezési pontszám mindössze 8.000 volt), ezzel a harmadik helyre került három versenyző után.

A brit Whitlock nem számított éremesélyesnek, de stabilan végrehajtotta gyakorlatát, a hazai szellő is kicsit megnyomta, 15.600-zal az élre ugrott! Ez akár még bronzot is jelenthetett.

Ötödikként lépett a lóhoz Berki Krisztián, a regnáló világbajnok. Most nem hibázott, sorra hajtotta végre rendkívüli erősségű, 6.9-es gyakorlatának elemeit, gyönyörűen dolgozott a szeren, ezzel pedig megadta magának az aranyesélyt. Felszabadult mosollyal zárt, a következő lépés a bíróké volt: 16.066-ot kapott, az összes lólengésgyakorlat között a legmagasabbat addig az olimpián! 6.9-es nehézségi értéke mellé pazar, 9.166-os kivitelezési pontszámot kapott, ez pedig egy holtverseny esetén sorsdöntő is lehetett.

NÉVJEGY
BERKI KRISZTIÁN (1985.03.18.)
Versenyszám: férfi lólengés
Egyesület: Újpesti Torna Egylet
Olimpiai részvétel: újonc
Legjobb eredmények:
Olimpia: 1. (2012)
Világbajnokság: 1. (2010, 2011)
Európa-bajnokság: 1. (2005, 2007, 2008, 2009, 2011, 2012)

Az ukrán Nakonecsnij 14.766-tal az ötödik helyre jött be, ezzel biztossá vált, hogy Berki Krisztián már érmes. Az orosz Beljavszkij sem számított veszélyesnek, lévén nem valódi szerspecialista – 14.733-at kapott.

Óriási ováció fogadta Louis Smith-t, aki utolsóként, óriási teher alatt lépett a lóhoz. Első elemei simán megvoltak, szépen, erősen dolgozott, nem követett el látványos bakit, viszont dinamikája, gyorsasága nem volt tökéletes. Megcsinálta leugrását is, Berki (és mindenki más) drukkolhatott az aranyért, mely a bírók kezébe került.Smith ugyanannyit – 16.066-ot kapott, de Berki magasabb kivitelezési pontszáma döntött – BERKI KRISZTIÁN LETT
LONDON HARMADIK MAGYAR OLIMPIAI BAJNOKA!

Berki Krisztián aranyérmes lólengése a londoni olimpián
Berki Krisztián aranyérmes lólengése a londoni olimpián

Lólengésben Berki előtt Pelle István (1932), Magyar Zoltán (1976, 1980) és Borkai Zsolt (1988) nyert a magyarok közül olimpiai bajnoki címet.

MINDEN AKKOR JÖTT KI JÓL, AMIKOR KELLETT!


„A bevonulásnál a sírás kerülgetett, annyira jólesett, hogy ennyien itt voltak a magyarok és szurkoltak nekünk, még mindig a hatása alatt vagyok, nem nagyon tudok mit mondani” – mondta az újdonsült aranyérmes tornász klasszisunk, Berki Krisztián az MTV-nek az eredményhirdetés után.

„Talán a pontszámig eltelt idő hosszabbnak tűnt, a gyakorlat viszonylag gyorsan végigment, nem tudok most hibákat keresni, és nem is akarok. Nagyon jól éreztem magam, nagyon jó volt a hangulat, túl vagyunk rajta és megcsináltuk, ez a legfontosabb! Pont akkor jött ki minden jól, amikor kellett, és ez általában szerencsére így szokott lenni” – értékelt Berki.

A kérdésre, hogy hogyan telt az elmúlt hét, Berki így felelt: „nagyon hosszú volt, ekkora szünet még soha nem volt selejtező és a döntő között. Egész jól átvészeltük, edzettünk minden nap, tudtunk pihenni, amennyit kellett, és azokat a hibákat csiszoltuk, amiket a selejtezőben például elkövettünk".

Tornászunk teljesítménye hasonlatos Gyurta Dánieléhez, aki szintén hazai esélyest előzött meg a 200 méteres mellúszásban.

Berki Krisztián: megvan!!!
Berki Krisztián: megvan!!!

„Nagyon boldog vagyok, hiszen tényleg nehéz dolgunk volt. Amit a két angol versenyző csinált ilyen tömeg előtt, az nagyon nagy dolog, le a kalappal előttük" – zárta nyilatkozatát Berki.

„A bemelegítés során többször megcsináltam hiba nélkül a rontott elememet. Akkor jó volt, azt sem éreztem, hogy izgultam volna, a napom tulajdonképpen még jobban is sikerült, mint a selejtezőn... Krisztián gyakorlata után már biztos voltam benne, hogy ez meglesz! Fantasztikus volt a hangulat, köszönöm a szurkolóknak, úgy éreztem magam, mint egy kézimeccsen" – mondta Hidvégi Vid a vegyes zónában.

„Nagyon örülök annak, hogy most már nem én vagyok az utolsó magyar olimpiai bajnok lólengésben - mondta Borkai Zsolt, a MOB elnöke, a szer 1988-as olimpiai bajnoka. – Krisztián gyönyörű gyakorlatot adott elő, egyszerűen más nem kaphatta az aranyat, csak ő. És ami szintén fontos: el tudta viselni a ránehezedő terhet. Ettől győztesek a győztesek!”

„Vívás, úszás, torna: hagyományos magyar sikersportágak, mindháromban van most már aranyérem – értékelt Czene Attila, sportügyekért felelős államtitkár. – Krisztián mindenkit lenyűgözött a gyakorlatával, a brit szurkolók is érezték, hogy fantasztikus, amit most bemutatott. Remélem, este az atlétikával folytatódik a sor.”

BERKI: MÉG FELFOGHATATLAN, AMI VELEM TÖRTÉNT
Tökéletes gyakorlat a londoni olimpián - Berki Krisztián
Tökéletes gyakorlat a londoni olimpián - Berki Krisztián
LONDON 2012, TORNA
SZERENKÉNTI DÖNTŐ, FÉRFI LÓLENGÉS
1. BERKI KRISZTIÁN magyar 16.066
2. Louis Smith brit 16.066
3. Max Whitlock brit 15.600
4. Alberto Busnari olasz 15.400
5. Cyril Tommasone francia 15.141
6. Vitalij Nakonecsnij ukrán 14.766
7. David Beljavszkij orosz 14.733
8. HIDVÉGI VID magyar 14.300

FÉRFI TALAJ

A kínai Cu Kaj győzelmével zárult a vasárnapi első torna szerenkénti döntő, a férfiak talajfináléja. Cou Kaj a japán Ucsimura Koheit és az orosz Gyenyisz Abljazint előzte meg – a sikerrel a kínaiak utolérték a Szovjetuniót az olimpiai férfi talaj aranyérmek számában.

A félelmetes anyagerősség döntötte el a talaj szerenkénti finálét: a kínai Cou Kaj mindenkinél nehezebb gyakorlatot (6.900-as nehézségi pontszám) mutatott be, a selejtezőnél kevesebb hibával, így megelőzte a picit kevésbé anyagerős gyakorlatát kicsit szebben végrehajtó Ucsimura Koheit, illetve a japán világklasszissal holtversenyben végző Gyenisz Abljazint. Abljazin nehézségi pontszáma ugyan 7 fölött volt, viszont egy dolog a tervezett nehézség, másik a végrehajtás – a jobb kivitelezés miatt Ucsimurát sorolták a második helyre, az orosz elé.

LONDON 2012, TORNA
SZERENKÉNTI DÖNTŐ, FÉRFI TALAJ
1. Cou Kaj kínai 15.933
2. Ucsimura Kohei japán 15.800
3. Gyenisz Abljazin orosz 15.800
4. Enrique Thomas González Sepulveda chilei 15.366
5. Alexander Satilov izraeli 15.333
6. Jacob Dalton amerikai 15.333
7. Flavius Koczi román 15.100
8. Marcel Nguyen német 14.966

NŐI UGRÁS

A női ugrás fináléjában a végső győzelemre kevés eséllyel bírók kezdtek, az első négy gyakorlat után a német Janine Berger állt az élen az egyetlen 15 fölötti pontszámmal, míg a kanadai Elsabeth Black nekifutás közben megsérült, így nulla ponttal zárt.

Oksana Chusovitina – aki a modern női tornasport legidősebb érmesének címére hajtott – nem tudott tiszta ugrásokat bemutatni, így Berger mögé szorult. Rövidesen az orosz Marija Paszeka is megelőzte, még egy rontással is.

Hetedikként az abszolút esélyes amerikai McKayla Maroney jött – senki nem vert annyit a kvalifikáció második helyezettjére, mint ő –, első ugrása remekül sikerült, a másodikból viszont csúnyán fenékre ült. Ez döntött: a román Sandra Izbasa „vérszagot fogott", magabiztosan hajtotta végre mindkét ugrását – ő lett az olimpiai bajnok, az amerikaiak biztos aranyesélye pedig elúszott.


LONDON 2012, TORNA
SZERENKÉNTI DÖNTŐ, NŐI UGRÁS
1. Sandra Izbasa román 15.191
2. McKayla Maroney amerikai 15.083
3. Marija Paszeka orosz 15.050
4. Janine Berger német 15.016
5. Oksana Chusovitina német 14.783
6. Yamilet Pena Abreu dominikai köztársaságbeli 14.516
7. Brittany Rogers kanadai 14.483
8. Elsabeth Black kanadai 0.000

London 2012 Olimpia lólengés bajnoka és érmesei - Berki, Smith, Whitlock
London 2012 Olimpia lólengés bajnoka és érmesei - Berki, Smith, Whitlock
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik