Zenit: Huszti személyi ellentétet gyanít, de úgy véli, nem távozik

Vágólapra másolva!
2010.08.30. 16:58
Huszti Szabolcs, a szentpétervári Zenit magyar labdarúgója úgy véli, bár kevés játéklehetőséghez jut, kilencvenkilenc százalék, hogy ezen a nyáron nem távozik orosz klubjától.

„Nagyon rosszul érint, hogy nem játszhatok, mert nem vagyok az a típusú futballista, aki beéri egy jó szerződéssel. Sportember vagyok, aki minél több időt szeretne a pályán tölteni – mondta Huszti az NSO-nak a magyar válogatott hétfőn kezdődő összetartásán. – Az angol Premier League egyik klubja szeretett volna kölcsönvenni, de a Zenit nem engedett el, és mivel újabb ajánlat tudtommal nem érkezett, kilencvenkilenc százalék, hogy továbbra is Szentpéterváron maradok."

Huszti hozzátette: úgy véli, inkább emberi, mintsem szakmai okok lehetnek a mellőzése hátterében – legalábbis erre következtet abból, hogy azok a csapattársai is értetlenkednek partvonalon kívülre szorulása láttán, akikkel nem ápol különösebben jó viszonyt.

„Nem szokásom az edző ajtaján kopogtatni, remélem, az edzéseken nyújtott teljesítményemmel is sikerül meggyőznöm Luciano Spallettit arról, hogy helyem van a csapatban" – érzékeltette eltökéltségét Huszti.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik