Válogatott: „Ha nem akarunk játékrendszert váltani, ő a legjobb megoldás” – menedzsere Ádám Martinról

Vágólapra másolva!
2022.10.16. 15:36
null
Ádám Martin pótolhatja Szalai Ádámot (Fotó: Török Attila)
A friss dél-koreai bajnokot, Ádám Martint képviselő ügynökség, a Yunik Management ügyvezető igazgatója, Papp Gábor beszélt a magyar válogatott támadó klubjában és a nemzeti csapatban betöltött szerepéről, valamint jövőjéről.

Papp Gábor a Nemzeti Sportnak elmondta, hogy Ádám Martin talán még jobban is teljesített ebben a négy hónapban új csapatában, mint előzetesen várták.

A keret másik csatára, Leonardo, hiába rendelkezik gyengébb gól/perc mutatóval, az utóbbi mérkőzéseken többször is ő kapott kezdőként lehetőséget. A menedzser szerint a vezetőedző azért is szavaz nagyobb bizalmat a brazilnak, mert talán egyelőre jobban érzik őt a társak, és természetesen ő is hasznos tagja az együttesnek.

„Nem is gondolok arra, hogy azért ül a padon, mert az edző jobbnak látja a posztriválisát. A vezetőedző rendszeresen rotálja a kezdőt. Mindig egy-egy mérkőzésben gondolkodik és észrevette – amit mondjuk nem volt nehéz –, hogy ha Martin a padról száll be, akkor is hozzá tud tenni, tud változtatni a játék képén, gólokkal tudja segíteni az együttesét. Ugyanezt megcsinálta a válogatottban az angolok ellen, ahol szintén látványos volt a különbség az ő beszállása előtt és után. Nem esünk kétségbe attól, hogy nem játssza végig a meccseit, azt gondoljuk, hogy tavasszal már a játékpercek száma is rendben lesz. Néztem Martin legtöbb mérkőzését, és azt láttam, az érkezését követően az edző és a csapat is többet próbálkozott azzal, hogy hozzá igazodva építse fel a támadójátékát. Több volt a beadás, többet keresték őt a labdákkal, de aztán ahogy elkezdett olvadni az előnyük, úgy szorult ez a háttérbe és jött vissza a régi játék. Elég sok az egyénieskedés, sok az egy az egy, és kevesebb a beadás. Ebben Leonadro nagyon hasznos csapattag, talán jobban is érzik őt a többiek egyelőre, de most jön egy hosszú felkészülés, amit már Martin is végig tud csinálni a csapattal.”

Az egyénieskedésről elmondta, a koreai futballisták már az utánpótlásban is tanulják, hogy vállalják fel és keressék az egy az egy elleni szituációkat a támadóharmadban. Ezáltal természetesen kevesebb a beadás.

„Nem hinném, hogy ilyen téren nagy változások várhatók, ám amikor érkezik egy ilyen kaliberű támadó egy csapatba, akkor nyilván egy folyamat, amíg a többiek felmérik, hogy semmi értelme cselezgetni, a legjobb, ha őt próbálják megjátszani. Azzal, amit a rájátszásban produkált Martin, mindenki számára egyértelművé vált, hogy lehet rá számítani, ha góllövésről van szó. Szóval talán több beadás, több bepassz várható jövőre, de feltehetőleg kifordulni önmagából senki nem fog. Martinnak is kicsit saját magát előtérbe helyezve kell befejeznie a támadásokat.”

A válogatottól visszavonuló Szalai Ádám pótlásában nagy szerepe lehet Ádám Martinnak, ügynöke úgy véli, a soron következő két felkészülési erőpróba fontos lesz ilyen tekintetben. Szerinte Ádám akár kezdőként is pályára léphet legalább az egyik találkozón, és bízik benne, hogy jó teljesítményt nyújtva a tétmérkőzéseken is számít majd rá Marco Rossi szövetségi kapitány.

„Hogyha jól teljesít kezdőként, akkor nem látom az okát, hogy miért ne kaphatná meg az esélyt tétmeccsen is. Azt gondolom, ha csak nem akarunk játékrendszert váltani, akkor sokkal jobb alternatíva nincs, sőt. Jelenleg véleményem szerint Martin a legjobb megoldás centerposzton, remélem, hogy ezt a pályán is be tudja bizonyítani.

A támadó jövőjét illetően Papp elmondta, egyelőre nem tervezik, hogy Ádám váltson, ugyanis teljes idényben gondolkodtak az átigazoláskor

Puhatolózó fázisban lévő érdeklődők vannak jelenleg, de nem úgy terveztük, hogy fél év után már tovább is állunk. A jövő nyarat lőttük be, hogy addigra érjen oda Martin fizikailag, gólok számában, válogatott játékpercben, válogatott gólokban, hogy magasabb polcra tudjuk őt helyezni. Az eddigi teljesítményét figyelembe véve bizakodó vagyok, de a munka nagy része csak most következik.”

DÉL-KOREA, K LEAGUE 1
37. FORDULÓ
Kangvon–Ulszan Hyundai 1–2
(Kim De Von 62. – 11-esből, ill. Um Von Szang 75., Ádám 86.)
Ulszan: Ádám Martin a 67. percben csereként lépett pályára, előbb gólpasszt adott, majd a 86. percben győztes gólt jegyzett.

Az élcsoport: 1. Ulszan Hyundai 76 pont – már bajnok, 2. Csonbuk Motors 70, 3. Pohang Steelers 57, 4. Incson 54, 5. Csedzsu 49, 6. Kangvon 49

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik