Itt még az első Osasuna-gólt szerző Carlos Reina Arandának gratulálnak a társak, de a háttérben már ott mosolyog a góllövők közé később szintén feliratkozó Vadócz Krisztián is (Fotó: Reuters)
Itt még az első Osasuna-gólt szerző Carlos Reina Arandának gratulálnak a társak, de a háttérben már ott mosolyog a góllövők közé később szintén feliratkozó Vadócz Krisztián is (Fotó: Reuters)

„Jó erőkből áll a Real Madrid, jó formában van, tudtuk, hogy nehéz dolgunk lesz. Gyors támadóik rendkívül veszélyesek, mert hamar lekontrázzák az ellenfelet és máris helyzetig jutnak. Ennek ellenére az első félidőben kétszer is sikerült vezetést szereznünk, de a házigazdák gyorsan egyenlítettek. Különösen az én találatom után érkezett hamar a válasz. A végén aztán a győzelmet jelentő harmadik gólját is megszerezte az ellenfél, mi pedig kikaptunk. Bosszantó volt a vereség, hogy így kaptunk ki, jelzem nem először hullajtottunk már el a bajnokságban hasonló körülmények között legalább egy pontot" – mondta a Nemzeti Sport Online-nak Vadócz Krisztián.

 
 
Ki nyeri a Primera División 2009–10-es idényét?
Összes szavazat:136814
Szavazás kezdete: 2009. 08. 05
A szavazást lezárták.
Barcelona - 54%
Real Madrid - 45%
 

A középpályás a találkozóval kapcsolatban elmondta: lüktető volt a játék, mindkét kapu előtt felváltva alakultak ki helyzetek. Hol az egyik, hol a másik kapu előterében pattogott, gurult a labda. Vadócz elismerte, a házigazdák azért többet jártak a veszélyes zónában, már ami a gólszerzést illeti, de az ők ritkább támadásaik is magukban hordozták a gólszerzés lehetőségét. Kétszer pedig élni is tudtak azokkal, másodikra éppen a magyar középpályás mattolta a posztján a világ egyik legjobbjának tartott Iker Casillast.

„Carlosnak (az első vendéggólt szerző Carlos Reina Arandának, a szerző) sikerült elém löbbölnie a labdát a madridi tizenhatoson belül, nekem meg előtte sikerült leválnom a védőmről, így már lépéselőnybe kerültem és megvolt a pozícióm. Egy pattanás után dropból sikerült ellőnöm a labdát, a mozdulat közben csak arra koncentráltam, hogy eltaláljam a kaput. Végül ez sikerült. A múltkori találatomat is egy pattanás után szereztem, igaz távolról (a Zaragoza ellen 35 méterről lőtt bombagólt, a szerző), a mostani annyiból volt talán nehezebben kivitelezhető, hogy nem teljesen mögötte voltam a labdának és nem álltam szembe a kapuval, hanem kicsit oldalt volt mindkettő, a labda és a kapu is."

A második félidőben Vadócz előtt a madridi védelem kihagyását követően óriási ziccer adódott, de ő a jobbnál is jobb lehetőséget keresve passzolt, csapattársa, Masoud pedig az üres kapu mellé lőtt.

„Megvolt a helyzetem, de érkezett Iker Casillas. El tudtam volna lőni mellette a labdát, de annál nincs nagyobb, biztosabb és tisztább helyzet, minthogy az üres kapuval áll szembe valaki. Ezért passzoltam, nem is tudom, hogyan maradt ki az a lehetőség. Talán én adtam picit rossz ütemben, erősebben, rossz helyre, vagy a társam, Maszud nem figyelt, koncentrált már eléggé, mert azt hitte, egyedül fejezem be az akciót. Sajnos, a lényegen már nem változtat."

A magyar középpályás elárulta azt is, hogy a lefújást követően szomorúság és letörtség uralkodott az Osasuna öltözőjében, de Camacho edző annyit mondott nekik: jól dolgoztak, és most még érthetően le vannak törve ugyan, de hétfőre már felejtsék el az egészet. A vereséget és annak mikéntjét is, mert szerdán a Deportivo La Corunát fogadják hazai pályán, a csapatnak pedig ott kell majd helytállnia.

 VADÓCZ KRISZTIÁN GÓLJA
 
PRIMERA DIVISIÓN 
35. FORDULÓ
Real Madrid–Osasuna 3–2 (Cristiano Ronaldo 24., 88., Marcelo 44., ill. Aranda 7., Vadócz 42.)
Sevilla-Atlético Madrid 3-1 (L. Fabiano 5., Negredo 13., 40. - mindkettőt tizenegyesből, ill. Tiago 8.)
Athletic Bilbao–Mallorca 1–3 (F. Llorente 46., ill. Chori Castro 43., Nunes 49., Aduriz 51.)