Szoboszlai: A 35 millió euró elismerés, jó érzés a legdrágább magyarnak lenni

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2022.11.11. 09:27
null
Szoboszlai Dominik (balra) remek játékkal és gólpasszal járult hozzá csapata Freiburg ellen győzelméhez (Fotó: AFP)
Szoboszlai Dominik az RB Leipzig szerdai, Freiburg elleni 3–1-es sikere után hosszabb interjút adott a Magyar Nemzetnek, melyben többek között beszélt a nemzetközi megítéléséről, összegezte eddigi, lipcsei pályafutását és szóba került a válogatott is.

 

 

Szoboszlai Dominik a Magyar Nemzetnek adott interjúban először is arra reagált, hogy a német piaci portálnál, a Transfermarktnál a napokban, a legdrágább magyarként 35 millió euróra nőtt a becsült piaci értéke.

SZOBOSZLAI REMEKELT A FREIBURG ELLEN

Kiemelkedő teljesítményt nyújtott Szoboszlai Dominik az RB Leipzig szerdai, Freiburg elleni győztes mérkőzésén. A 3–1-re végződő bajnokin a leglátványosabb mutatója természetesen az újabb gólpassz volt, amely a 2022–2023-as idényben lipcsei színekben már a 12. volt neki.

Az InStat adatai szerint a Freiburg ellen játszott az idény során a legveszélyesebben. Öt kulcspasszával és hat helyzetkialakításával gyakorlatilag uralta a középpályát, összességében Christopher Nkunku mellett a legfontosabb támadójátékosává vált a lipcseieknek. Utóbbi minden bizonnyal annak is köszönhető, hogy Marco Rose irányításával az utóbbi hetekre összeállt a Leipzig, és a német edző elképzeléseiben (ellentétben Domenico Tedescóéival) az egyik alappillér Szoboszlai Dominik. A szakember szeptember elején vette át a csapat irányítását, és a korai időszakban elszenvedett két vereség (a Real Madridtól és a Mönchengladbachtól) mellett tizenkét győzelem és két döntetlen a mérleg. A pocsék kezdés ellenére sikerült a legjobb tizenhat közé jutás a Bajnokok Ligájában, és lőtávolon belülre került a bajnokságban a listavezető Bayern München is. Sorozatban öt sikernél jár az RB Leipzig, Szoboszlai Dominik az utóbbi négy mérkőzésének mindegyikén vagy gólt lőtt vagy gólpasszt adott.

A szerdai siker után Emil Forsberg mellett a magyar középpályás is nyilatkozott az RB Leipzig honlapjának:    „Másokhoz hasonlóan nekem is nagyon keményen kell dolgoznom, hogy bekerüljek a kezdőbe, de mindenkinek az a legfontosabb, hogy a csapat sikeres legyen. Ahogy a Freiburg ellen otthon tartottuk a három pontot, Brémából is szeretnénk elvinni, a Werder elleni hétvégi mérkőzésen. Az a célom, hogy Christopher Nkunku az idény végén gólkirályi címet ünnepelhessen. Imádok futballozni, ha nem így éreznék, nem is futballoznék. Emellett nagyon szeretem a csapatomat is, és nekem csak erre van szükségem.”

A Szoboszlai Dominik által emlegetett Christopher Nkunku 12 találattal vezeti a Bundesliga góllövőlistáját, kétszer a magyar társ volt az előkészítő. Az önzetlenségről árulkodó nyilatkozat is mutatja, mennyire egységes a csapat Lipcsében, és hogy a hangulat milyen jó hatással van Szoboszlai Dominik játékára is. Immár alapembernek számít a 2021-es januári szerződtetése óta, és úgy tűnik, a benne rejlő potenciált kihasználva még nagyobb célokért harcolhat az RB Leipzig.

M. D.
Marco Rose: Szoboszlai folyamatos csúcsteljesítménnyel hálálja meg a bizalmat

„Nem szoktam figyelni az értékeket, de amikor láttam a hírt, megnéztem, hogy kit mennyire tartanak jelenleg. A 35 millió euró egyfajta elismerés, jó érzés a legdrágább magyarnak, a Bundesligában pedig a huszonkettedik játékosnak lenni, ám ez csak múló állapot, és nem szeretnék itt megállni. Minél drágább szeretnék lenni, de a céljaimat inkább szakmai alapon tűzöm ki magam elé. Amit eddig elértem, arról kiskoromban csak álmodoztam, de mivel ez már nem álom, hanem a valóság, mindent ki akarok hozni belőle, ami csak lehetséges” – reagált a 22 éves középpályás, aki elmondta, középtávon, öt éven belül a következő nagy célja, hogy Európa öt legjobb csapatának valamelyikében futballozhasson.

Szoboszlai elmondta, eddigi lipcsei karrierjét tízes skálán hetesre vagy nyolcasra értékelné.

„Az első fél évben sérült voltam, nem játszottam egy percet sem, utána pedig kellett egy-két hónap, mire játékba lendültem. Jesse Marsch vezetésével néha többet, néha kevesebbet játszottam, aztán jött egy edző, aki nem számolt velem annyira, amivel egyébként semmi gond, mert minden edzőnek el kell döntenie, hogy kikben bízik. Úgy gondolom, hogy akkor is mindent megtettem a csapatért, gólokat lőttem, gólpasszokat adtam. Most pedig, amióta Marco Rose irányít, eddig mindig kezdő voltam. Azt mondom, hogy lehetett volna jobb is ez a két év, de soha ne legyen rosszabb. Amikor Marco Rosét kinevezték, kicsit féltem az első találkozástól, tartottam tőle, hogy még mindig annak a laza gyereknek a képe él benne rólam, aki voltam. De az első pillanattól azt éreztem, hogy bízik bennem, és ezt minden tudásommal igyekszem meghálálni neki. Korábban is mondtam már, hogy nem tartanék itt nélküle, sokat jelentett, hogy annak idején rám pirított. Tőle sem kapok ajándékba semmit, minden edzésen és meccsen keményen dolgozom a bizalmáért.”

Mint az keretes írásunkból is kiderül, legutóbb, a Freiburg ellen a Leipzig egyik legjobbja volt Szoboszlai, a 12. gólpasszát osztotta ki az idényben. Ezzel a topligás játékosokat tekintve holtversenyben a negyedik helyen áll Neymarral, csak Lionel Messi és Kevin De Bruyne előzi meg.

„Őszintén szólva nem is tudnék róla, ha nem cikkeznek erről, mert csak magamra figyelek, nem nézegetem mások teljesítményét – reagált a statisztikákra. – Jó érzés, amikor ilyen nevekkel együtt emlegetnek, és fontos, hogy tudom kezelni a helyzetet. Gólt például csak kettőt lőttem eddig, a Celtic elleni BL-meccsen lehetett volna a harmadik, de azt nem adták meg. Szeretem kiszolgálni a társaimat, az ugyanolyan jó érzés, mintha én találok be, nekem viszont mindkét mutató fontos, minél többre vágyom.”

Szoboszlai a Magyar Nemzetnek adott teljes interjúban szót ejtett többek között korábbi csapattársáról, Erling Haalandról is. Elmondta, hogy hetente-kéthetente beszélnek, és a norvég csatár miatt örül, hogy a Bajnokok Ligájában a Mancheser Cityvel találkoznak a nyolcaddöntőben. Azt is kifejtette, a bajnokságban még azt sem tartja kizártnak, hogy tavasszal meg tudják előzni a Bayern Münchent a bajnoki címért folyó versenyfutásban.

Az év utolsó két mérkőzése, a luxemburgiak és a görögök elleni meccs kapcsán szóba került a válogatott és Dzsudzsák Balázs búcsúja is, illetve a csapatkapitányi karszalag.

„A magam részéről 22 évesen nem tartom magam rutinosnak, de talán többet éltem már át, mint az a koromból fakadna. Ha a főnök rám gondol, fel szeretném venni a kesztyűt, hogy minden szempontból méltó legyek a csapatkapitányi szerepre. Amikor először a válogatottal készültem, Dzsudzsák Balázs rengeteget segített. Nem volt egyszerű a karrierje, mert éveken át ő volt a középpontban, sokszor ő volt a céltábla is, és ez nem könnyű, átérzem a helyzetét. A legtöbben csak a hírnevet meg a pénzt látják, de a munkát nem, ami mögötte van. Akárki akármit mond, megérdemli ezt a búcsút” – mondta Szoboszlai, aki azt is hozzátette,a válogatottban mindig megbeszélik egymás között, hogy ki végez el egy-egy szabadrúgást vagy tizenegyest, de ha rajta múlik, a görögök ellen Dzsudzsák állhat majd oda a labda mögé

A teljes interjú itt olvasható!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik