Szlovákia: Nem szerettem volna hergelni – Priskin Tamás

Vágólapra másolva!
2015.08.03. 13:57
Mint beszámoltunk róla, Priskin Tamás góljával ért el 1–1-es döntetlent a pozsonyi Slovan vasárnap Dunaszerdahelyen. A magyar válogatott labdarúgó nem ünnepelte a gólját – a sportolunk.sk megkérdezte tőle, a DAC híresen lelkes szurkolóira tekintettel cselekedett-e így.

„Nem szeretnék vele foglalkozni, a mérkőzés folyamán ezt próbáltam kizárni. Nem örültem neki, de kénytelen vagyok ezzel együtt élni. A gólomnál azért nem örültem, mert nem szerettem volna
hergelni a szurkolókat, így is kaptam hideget-meleget” – idézi a magyar nyelvű szlovákiai honlap Priskint.
hergelni a szurkolókat, így is kaptam hideget-meleget” – idézi a magyar nyelvű szlovákiai honlap Priskint.

„A hangulat nagyszerű volt, ezt korábban is tudtam – folytatta a komáromi születésű játékos. – Már régebben is voltam itt mérkőzésen, le a kalappal a szurkolók előtt. Olyan körülményeket biztosítanak a csapatuk számára, amely nagyszerű, hiszen tizenkettedik játékosuk a csapatuknak. Most én vagy mi voltunk a szenvedő alany, ezért örülünk, hogy sikerült pontot rabolnunk.”

Három forduló után a DAC hét ponttal a második, a Slovan néggyel a hatodik helyen áll.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik