Szalai Ádám: Senki sem szeret vesztes lenni

– Min múlott a döntetlen – vagy a győzelem?
– Talán a szerencsén. Kikaptunk, de nem kell kiakadni: tehetséges csapatunk van, és bőven van még tartalék benne. Nem sorozatként tekintettünk az eddig elért eredményekre, így nekem nem is ebből a szempontból kell megbirkóznom a vereség élményével, hogy valami véget ért. Kikaptunk. Senki sem szeret vesztes lenni.

– Mi lendíti ki a holtpontról?
– Amin az utóbbi néhány hétben és hónapban átmentem, a pozitív élmények. Csapattársam, Lőw Zsolt is segít, a lefújás után rögtön volt néhány jó szava – mint mindig, ha nyertünk, ha nem.

– Az Ön legnagyobb helyzetéről mit mondott?
– Ami történt: Zé Roberto becsúszása után a labda centikkel a jobb alsó sarok mellé gurult.

– És a többiről?
– Két-három esetben az utolsó passz nem sikerült, közbelépett a védő vagy a játékostársam nem vett észre. Góljaimhoz a csapattársaim segítettek hozzá, most valami apróság hiányzott ahhoz, hogy a kapuba találjak. Ez van.

– Eszébe jutott, hogy kivel került szembe hamburgi oldalról?
– Pontosan tudtam, de nem tartottam a találkozástól. Az a hátvéd nem született meg, akitől félnék. Joris Mathijsen a holland válogatott egyik fix belső védője – testközelből tapasztalhattam, hogy ez mit jelent. Márciusban a válogatott meccseken is vélhetően okozunk egymásnak némi kellemetlenséget.