Svájc: az ezüstcsatát Szalaiék nyerték, Vargáék harmadikok

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.05.22. 19:07
null
Szalai Ádám svájci ezüstéremmel gazdagodott (Fotó: Getty Images)
Szalai Ádám (FC Basel) és Varga Kevin (Young Boys) csapata csatázott a második helyért a svájci labdarúgó-bajnokság (Super League) utolsó fordulójában: mindkét légiósunk győzelemnek volt részese, ami Szalaiéknak kedvezett – ők lettek az ezüstérmesek a bajnoki címet már korábban biztossá tevő FC Zürich mögött. A Basel és a Young Boys egyaránt a második fordulóban kapcsolódik be az Európa-konferencialiga selejtezőjébe.

 

Szalai Ádám a második félidőt töltötte a pályán a Baselben, amelynek győztes gólját Pajtim Kasami szerezte a 72. percben. A 69. percben becserélt gólszerzőt a 74.-ben kiállították, a Basel így emberhátrányban hajrázott, aztán a ráadásban megfogyatkozott a Lugano is: Mohamed Mahmud éppen a Szalai elleni szabálytalanságáért kapta meg a második sárga lapját.

A Young Boys simán megverte a Grasshopperst, amely jobb gólkülönbségének köszönhetően úszta meg az osztályozót. Varga Kevin a 72. percben állt be a Young Boysba, Bolla Bendegúz végig a pályán volt a Grasshoppersben.

Ami a Baselt illeti, vasárnapi sajtóhírek szerint biztossá vált, hogy Alexander Frei lesz a csapat következő vezetőedzője. A klub korábbi gólvágója tavaly óta a Winterthur trénere volt, és szombaton feljuttatta az élvonalba az ott legutóbb 1985-ben szereplő csapatot.

Az alsóházban már korábban eldőlt, hogy a Lausanne esik ki, viszont csak az utolsó forduló adott választ arra, ki kényszerül osztályozóra. Sokáig úgy tűnt, a Sion húzza a rövidebbet, azonban az utolsó negyedórában – a genfi kapus, Edin Omeragic hibáit kihasználva – kétszer is betalált a Servette kapujába, és a 3–3 elég volt a megmeneküléshez.

Így viszont a Luzernnek az idegenbeli bajnokverés sem volt elég, készülhet a kétmérkőzéses osztályozóra a másodosztály második helyén végző Schaffhausen ellen.

SVÁJC, SUPER LEAGUE
36. (UTOLSÓ) FORDULÓ
FC Basel–
Lugano 2–1
Young Boys–Grasshoppers 3–0
Zürich–Luzern 2–3
Sion–Servette 3–3
St. Gallen–Lausanne 4–0

A VÉGEREDMÉNY
1. Zürich 36 23 7 6 78–46 32 76
2. Basel 36 15 17 4 70–41 29 62
3. Young Boys 36 16 12 8 80–50 30 60
4. Lugano 36 16 6 14 50–54 –4 54
5. St. Gallen 36 14 8 14 68–63 5 50
6. Servette 36 12 8 16 50–66 –16 44
7. Sion 36 11 8 17 46–67 –21 41
8. Grasshoppers 36 9 13 14 54–58 –4 40
9. Luzern 36 9 13 14 52–64 –12 40
10. Lausanne Sport 36 4 10 22 37–76 –39 22

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik