Pintér Ádám nem bánta meg, hogy spanyolról oroszra váltott

B. A. B.B. A. B.
Vágólapra másolva!
2014.02.06. 12:54
null
Pintér Ádám (jobbra) az ősz során szinte végig sérüléssel bajlódott (Fotó: Imago)
Itthon, családja körében pihen Pintér Ádám, az orosz Tom Tomszk 25 éves, 17-szeres válogatott labdarúgója. Hamarosan azonban útra kel, hogy Törökországban megkezdje a felkészülést a tavaszi szezonra. Négyszer tizenkét(!) napot töltenek el az edzőtáborban, amely aligha ismeretlen számukra: már a novemberi bajnokira is ott hangolódtak. A középpályás 2013 nyarán igazolt Zaragozából Oroszországba, ám sérülések miatt eddig csak négy mérkőzésen léphetett pályára. A váltást azonban nem bánta meg.

 

„A két bajnokság között nem lehet párhuzamot vonni, a szünetnek vannak előnyei és hátrányai – nyilatkozta Pintér Ádám a Nemzeti Sportnak. – Spanyolországban télen is futballoztunk, de nehéz egy éven keresztül folyamatosan csúcsformában lenni, a hosszú bajnoki szezon kimeríti az embert. Oroszországban három hónap telik el játék nélkül, kétszer kell végigcsinálni az alapozást, viszont mentálisan kevésbé megterhelő. Ugyanakkor ha választanom kellene, a szünet nélküli bajnoki rendszerre szavaznék. De nem bántam meg, hogy a nyáron Oroszországba igazoltam. Szerintem jól választottam csapatot. Bár nagyon jól éreztem magam Spanyolországban, nem bántam meg semmit, kiállok az akkori döntésem mellett.”

A Tom Tomszk a bajnokság tizenharmadik helyén áll, a magyar középpályás mindössze négy mérkőzésen lépett pályára, összesen 128 percet töltött a pályán.

„Sajnos az első félévem nem úgy sikerült, ahogy elterveztem, az ősz során szinte végig sérüléssel bajlódtam. Kezdődött azzal, hogy a talpamban volt egy részleges ínszakadás, másfél hónapot kellett kihagynom. Alighogy felépültem, lágyéksérülést szenvedtem, ami szintén egy hónapos kihagyást vont maga után. Ha sikerül végigcsinálnom az alapozást, és a tavasszal végre egészséges leszek, szerintem beverekszem magam a kezdőcsapatba.”

Az orosz klíma nem hasonlít a magyar, még inkább a mediterrán spanyol éghajlathoz. Légiósunk állítja, nem foglalkozik a külső körülményekkel. Igyekszik alkalmazkodni az időjáráshoz, bár klubja anyagi lehetőségeinek köszönhetően talán annyira nincs is miért foglalkozni vele.

„Novemberben már csak a mérkőzéseinket játszottuk az országban, hét közben Törökországban voltunk, ott készültünk fel a találkozókra. A meccsek előtt Oroszországba repültünk, a találkozó után pedig egyből mentünk vissza a melegbe.”

A magyar válogatott bő kerete a napokban szintén Törökországban készül. Pintér Attila szövetségi kapitány számított volna Pintér Ádámra, küldött a középpályásnak meghívót, orosz klubja azonban megvétózta az utazást. Pedig a légiósnak vannak tervei válogatottként.

„Minden labdarúgónak szívügye a válogatott, de az egyesület döntését is megértem, nem örültek volna, ha a közös munkából kiesek egy hétre. Kétségtelen, hogy Pintér Attila jobban ismeri az NB I-ben futballozó játékosokat, illetve azokat, akik részt vesznek az összejöveteleken, de tartom őt annyira alapos szakembernek, hogy folyamatosan figyeli a légiósok teljesítményét is. Ha elkerülnek a sérülések, és a játék is jól megy a tavasszal, talán nem felejtenek el itthon, és számítanak rám.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik