Osasuna: edzője és az újságok szerint Vadócz volt a tegnapi meccs hőse

Vágólapra másolva!
2011.05.09. 12:57
Vadócz Krisztián nagyszerű hétvégén van túl: az Osasuna magyar középpályása alighogy felépült kisebb sérüléséből, az 55. percben csereként lehetőséget kapott a Zaragoza elleni tegnapi bajnokin, és együttese az ő játékának köszönhetően fordított. Ki is vívta edzője és a helyi újságok elismerését.

„Krisztián beállásával teljesen megváltozott a mérkőzés képe. Három gólt szereztünk, és Vadócz játékának köszönhetően többet volt nálunk a labda" – mondta José Luis Mendilibar a találkozó után, aki leszögezte, még nem szabad azt hinniük, hogy már biztosan bentmaradnak az élvonalban.

Vadócz szerényen nyilatkozott a meccs után: „A három ponttal életben maradtunk. Nem az én beállításom volt a fontos, hanem az, hogy sikerült uralnunk a játékot, és kihasználnunk a lehetőségeket."

A magyar válogatott középpályást a helyi sajtó a meccs hősévé kiáltotta ki: a Diario de Navarrától – Javier Camunasszal együtt – kilences osztályzatot kapott, és a szakírók szerint az ő beállítása volt a kulcs a sikerhez.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik