MLS: szemtelen gól után azonnali piros – Németh főszerepben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.05.19. 07:27
null
Németh Krisztián profi pályafutása során harmadszor kapott piros lapot (Forrás: Twitter)
Németh Krisztián gólt szerzett, majd brutális belépője miatt azonnali piros lapot kapott a Sporting Kansas City magyar idő szerint vasárnap hajnali mérkőzésén, amelyen a Baráth Botondot is bevető együttes hazai környezetben 1–1-es döntetlenre végzett a Vancouver Whitecapsszel. A vendégek a 94. percben egyenlítettek, már emberelőnyben.

Baráth Botonddal egyetemben Németh Krisztián is kezdőként kapott lehetőséget a Sporting Kansas City legutóbbi bajnoki mérkőzésén, és az első félidő jól is sikerült a csapat számára, hiszen a magyar támadó szemtelen találatával 1–0-s előnnyel vonulhatott pihenőre.

A második játékrész ellenben borzalmasan kezdődött, hiszen Némethet egy nem szándékos, de brutális becsúszásért az 51. percben kiállították. A magyar futballista érezte, hogy súlyos szabálytalanságot követett el, ám hiába kért azonnal elnézést a játékvezetőtől, villant a piros.


A hazaiak ezt követően tíz emberrel jól állták a sarat, ám a Vancouver a szünetben beálló Derek Cornelius révén a 94. percben egyenlített.

Az SKC így már hét bajnoki mérkőzés óta nyeretlen, és csak a 11. helyen áll a Nyugati főcsoportban.

Nikolics Nemanja csapata, a Chicago Fire súlyos vereséget szenvedett a négy gólt (!) szerző Chris Wondolowski által repített San Jose Earthquakes vendégeként (1–4), míg Stieber Zoltánék (D. C. United) idegenben 2–1-re kikaptak a Houston Dynamótól.

EGYESÜLT ÁLLAMOK, MLS
ALAPSZAKASZ

San Jose Earthquakes–Chicago Fire 4–1
Chicago Fire: Nikolics Nemanját az 55. percben lecserélték.
Houston Dynamo–D. C. United 2–1
D. C. United: Stieber Zoltán a 82. percben állt be.
Sporting Kansas City–Vancouver Whitecaps 1–1
Sporting KC: Németh Krisztián gólt szerzett, majd kiállították; Baráth Botond végig a pályán volt; Sallói Dániel sérülés miatt nem játszott.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik