MLS: Régi vágyam volt a bajnoki gyűrű – Németh Krisztián

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2020.12.14. 09:27
null
Egy gólt szerzett, ám az igencsak fontosnak bizonyult (Fotó: Columbus Crew)
A 37-szeres válogatott támadót nagyon motiválja, hogy ott lehessen a részben hazai rendezésű Eb-n.

– Amerikai bajnok!
– Nagyon boldog vagyok – mondta a tengerentúlon, Columbus városában a 31 éves, 37-szeres magyar válogatott Németh Krisztián.

– Jó ezt hallani, de biztosan tudja, milyen a szurkoló: azt olvashatja, hogy a Columbus Crew a döntőben három nullára nyert, de ön nem állt be. Teljes így is az öröme?
– Igen, teljes. Azért hívtak ide, hogy segítsek abban, hogy a csapat megszerezze története második aranyérmét. Javában ment az évad, és a csapat már akkor nagyon jól szerepelt, amikor megérkeztem.

– A konferenciadöntő után beszélgettünk, akkor azt mondta, a 26 meccsen 15 gólt szerző Gyasi Zardes játszik a posztján, ráadásul annyira jól, hogy nincs ok váltani.
– Igen, ez így igaz. A csapat szerkezete olyan volt, hogy négy védő, négy középpályás, egy irányító és egy befejező csatár játszott, ez a rendszer pedig, amint azt a bajnoki cím is mutatja, nagyszerűen működött. Noha korábban, a Sporting Kansas játékosaként voltam szélről induló támadó, a Columbus hadrendjében a vonalak mellett klasszikus szélsőket játszatott Caleb Porter vezetőedző, vagyis nyilvánvaló volt, hogy csak elöl, a kilences pozícióban jöhetek szóba. Amikor lehetőség volt, igyekeztem a csapat hasznára lenni. A rájátszásban beszéltünk arról, hogy ha hátrányba kerülünk, jó eséllyel beküld az edző, de szerencsére mindig mi vezettünk.

– Szerencsére? Ez önnek pech lehetett...
– A csapat sikere a fontos, bajnokok lettünk, csak ez számít. De az persze nem kétséges, hogy szerettem volna többet játszani, legszívesebben minden mérkőzésen az első perctől az utolsóig játszanék, de egy pillanatra sem bántam meg, hogy ide igazoltam. Hatalmas élmény volt megszerezni a bajnoki címet. Őrült hetünk volt, két stabil kezdőjátékosunkat is elérte a koronavírus-fertőzés, ám annyira egységes a közösség, hogy ez is inkább azt a reakciót váltotta ki: miattuk is nyerjük meg a mérkőzést és a bajnoki címet!

– Hogyan élte meg a győzelmet?
– Régóta vágytam erre. Kansasbe 2015-ben érkeztem, ott játszottam először az Egyesült Államokban, és a Sporting Kansas előtte két évvel megnyerte az MLS-kupát, a bajnoki címet, így többen is voltak még a keretben, akiknek volt bajnoki gyűrűjük. Amikor először megmutatták, rögtön éreztem: én is szeretnék egyszer egy ilyet nyerni. Boldog vagyok, hogy sikerült, hiszen még Kansasben tagja lehettem a US Open-kupa-győztes csapatnak, elnyertem az Év legszebb gólja címet, de az amerikai bajnoki cím hiányzott a gyűjteményből.

– Nagy ünneplés volt?
– A járvány miatt eddig is csak az öltöző és a lakás között mozoghattam, alig láttam valamit a városból, így annak is örültünk, hogy ha erősen korlátozott számban, de lehettek nézők a stadionban – ez azért is fontos, mert nemrég szó volt róla, hogy a klubot elköltöztetik Columbusból. Ám a drukkerek összefogtak, kampányt indítottak, hogy a Crew maradjon, új tulajdonos érkezett, és a költözés elmaradt: ezek után, ha lehet, még nagyobb eufóriát élhettek át a csapat szurkolói.

MÁSODSZOR AZ ÉLEN

A Columbus Crew a New England Revolution legyőzésével jutott a döntőbe, 2008 és 2015 után harmadszor került be a végjátékba, és a 2008-as sikerét követően másodszor bizonyult a sorozat legjobbjának. A 37-szeres válogatott Németh Krisztián a magyarok közül elsőként lett amerikai bajnok. A szezon záró harmadában érkezett, s egy – győzelmet érő – alapszakaszgólt szerzett (a Philadelphia Union ellen a 84. percben), s ez döntően befolyásolta az alapszakasz végeredményét, valamint a rájátszás alakulását, mert iksz esetén a Crew elveszítette volna a hazai pálya előnyét.

– Ha tekinthetünk előre: marad? Jövő nyáron Eb, hazai pályán.
– Tárgyalunk a klubbal, szívesen maradnék, érzem, hogy számítanak rám, de persze szeretnék többet játszani. Az Eb, mint mindenkit, engem is nagyon motivál, régóta kérdés, hogy az Egyesült Államokból válogat-e a kapitány. Tavaly szeptemberben, Montenegróban csapatkapitánya lehettem a magyar válogatottnak, hatalmas megtiszteltetés volt, de azóta nem voltam a keret tagja. Tudom, sokkal többet kell játszanom, gólokat kell szereznem ahhoz, hogy meghívjanak, de – mint ahogy mindig – ha számítanak rám, ott leszek. Megadatott nekem, hogy pályára léphettem az Európa-bajnokságon, tudom, milyen élményt jelent.

EGYESÜLT ÁLLAMOK, MLS

RÁJÁTSZÁS, DÖNTŐ
Columbus Crew–Seattle Sounders 3–0

Columbus Crew: Németh Krisztián kispados volt.


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik