MLS: Németh Krisztián nagy terveket sző, visszakerülne a válogatottba

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2020.12.02. 18:52
null
Németh Krisztián szeretné visszaküzdeni magát a válogatott keretébe (Fotó: DIGI Sport)
A 37-szeres magyar válogatott támadó, Németh Krisztián már a harmadik észak-amerikai MLS-klubjában szerepel. Jelenlegi csapatával, Columbus Crew-val elérheti pályafutása talán legnagyobb sikerét. Csereként a magyar csatár is részese volt a Nashville elleni hosszabbításos győzelemnek, amely révén a Crew bejutott a Keleti főcsoport döntőjébe. A játékos a DIGI Sport híradójának nyilatkozott az élményeiről és a jövőbeli terveiről.


Mint arra Németh Krisztián a DIGI Sport híradójában felhívta a figyelmet, akár két korábbi csapata ellen is futballozhat még az idén. A játékos emellett arra is kitért: szeretné magát visszaverekedni a válogatott keretébe.

„Ebből még egy jó sztori is kialakulhat. A New Englanddel játsszuk a konferenciadöntőt, néztem őket, veszélyes ellenfél, jó játékosokat igazolt. Aztán pedig, ha a Kansasnek sikerül átverekednie magát az elődöntőn és a döntőn, akkor a nagydöntőben ellenük játszanánk, ráadásul Kansasben. Szurkolok nekik, mert egy jó Kansas City–Columbus finálénak nagyon örülnék. Sallói Danival tartjuk a kapcsolatot, pont írtam neki, hogy most ők jönnek a Kansassel, reméljük, hogy létrejön a döntő” – nyilatkozta Németh Krisztián telefonon a DIGI Sport híradójának, a Sport 24-nek.

 

A 31 éves csatár igyekszik ismét bizonyítani az MLS-ben, az eddigi öt Columbus-meccsén egy gólt szerzett.

„A mérkőzéseken egyre jobb formában éreztem magam, és amikor (Gyasi) Zardes megsérült, akkor több lehetőséget kaptam kezdőként. Az utóbbi három-négy meccsen visszajött, jól is játszik, szinte mindegyik meccsen gólt rúgott vagy gólpasszt jegyzett, én pedig inkább csereként álltam be. De nyilván azért van még bennem több is, nem vagyok százszázalékos, ám úgy érzem, visszatértem arra a szintre, hogy lehet rám számítani.”

Négy éve Bernd Storck is számított rá az Eb-n, Németh pedig reméli, hogy jövő nyárig még visszakerülhet a Marco Rossi-féle csapatba is.

„Ez attól függ, hogyan sikerül a következő fél év: szeretnék gólokat rúgni, aztán ezzel újra felkelteni a kapitány érdeklődését irántam. De jelen pillanatban arra koncentrálok, hogy jó állapotban legyek, és tényleg megadjam azt az esélyt arra, hogy számításba vegyenek majd.”

Németh Krisztián legközelebb vasárnap lép pályára, a New England ellen – a mérkőzés tétje az MLS-nagydöntőbe jutás lesz.

A Németh Krisztiánnal készült teljes beszélgetés itt nézhető meg!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik