MLS: Előfordulhat, hogy jönnek még magyarok – Vermes

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.11. 08:31
Peter Vermes szerint a három honfitársunkat – Baráth Botondot, Németh Krisztiánt és Sallói Dánielt – is a soraiban tudó Sporting Kansas City az idén azért játszik más szinten, mint tavaly, mert sok magyar játékosa van, és akár még újabb is érkezhet. Az MLS-ben szereplő klub edzője a Digi Sport amerikai tudósítójának arról is beszélt, hogy a trióról Gera Zoltánnal, a magyar labdarúgó-válogatott másodedzőjével szokott egyeztetni.

Kevés olyan klub van külföldön, amely egyszerre három magyar játékost is a keretében tudhat. A Sporting Kansas City ilyen, ráadásul a vezetőedző, Vermes Péter (Peter Vermes) is magyar származású. A Sporting vasárnap Cincinnatiben a sérült Sallói Dániel nélkül, de Németh Krisztiánnal és Baráth Botonddal a soraiban ért el 1–1-es eredményt.

Németh Krisztián 2014-től egy évig már futballozott itt, majd tavaly húzta újra magára az SKC mezét, és állítja, sokat fejlődött a klub és a bajnokság. „A liga is sokat változott, a csapat is teljesen más futballt játszik, úgyhogy ezért nekem is egy kis idő volt, amíg beleszoktam az új játékrendszerbe. De úgy érzem, ebben az évben a játékot megéreztem, a csapat is érzi a mozgásaimat, úgyhogy sikerült beilleszkedni. A liga is szép úton megy afelé, amit kitűzött maga elé célul, hogy a top négy bajnokság mögé felzárkózzon.”

A 26 éves Baráth Botond a Cincinnati elleni mérkőzést végigjátszotta, és úgy érzi, elégedettek vele a klubnál. „Szerintem sikerült beilleszkednem a csapatba, nem is lógok ki annyira, amennyire számíthattak rá az emberek” – mosolyodott el a Honvédtól érkezett védő. „Jól érzem magam, próbálok fejlődni, amennyit csak tudok, és próbálok jó teljesítményt nyújtani.”

2009 óta itt van Peter Vermes, vagy inkább Vermes Péter is, aki, ha kell, magyarul is biztatja Németh Krisztiánékat. Arról, hogy miért játszik más szinten a csapat, mint tavaly, magyarul így felelt. „Sok magyarod van.”

A Sporting Kansas City három magyar játékossal a hetedik áll a nyugati csoportban, és hamarosan akár bővülhet is a légió. „Most három magyar játékossal dolgozunk együtt, ők igazán jól teljesítenek. A szemünket persze mindig nyitva tartjuk, ha keresünk új játékosokat, akár az is előfordulhat, hogy jönnek még hozzánk.”

Az biztosan előfordul, hogy a magyar légiónak haza kell mennie. Vermes általában Gera Zoltánnal egyeztet, s a játékosok tettre készen várják a válogatott meghívókat. „Gerával beszéltem, röviden egyeztettünk telefonon a csapat előtt álló feladatokról. Urbányi Pistával is beszélek, akivel dolgoztunk együtt, szóval aktív a kommunikáció.”

Németh Krisztián szerint a hazautazás semmi problémát nem jelent számára. „Évek alatt bizonyítottam, hogy haza lehet járni, rendelkezésére lehet állni a csapatnak. Nekünk egy feladatunk van, hogy jó állapotban érkezzünk meg az edzőtáborba, s onnantól már az edző dolga eldönteni, hogy milyen szerepet szán nekünk.”

A videót megtekintheti ide kattintva.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik