MLS: a mesterhármast szerző Gazdag a hét csapatában

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2022.08.29. 20:45
null
Gazdag a hét csapatában (fotó: Getty Images)
Az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokságban (MLS) szereplő Philadelphia Union magyar középpályása, Gazdag Dániel bekerült a 27. forduló csapatába.

Gazdag Dániel csapata, a Colorado Rapids ellen aratott 6–0-s győzelmet, melyből a 15-szörös válogatott játékos három góllal vette ki a részét, így nem véletlen, hogy bekerült az MLS 27. fordulójának álomcsapatába.


Gazdag ezzel már 16 gólnál jár, amivel a góllövőlista második helyét foglalja el, csapata, a Philadelphia Union pedig vezeti a bajnokság Keleti konferenciájának tabelláját.

Mesterhármasa után egyébként a meccs labdáját is megkapta a középpályás, igaz, ezt követően túl sok időt nem tölthetett el nála.

„A lefújást követően úgy kaptam meg, hogy a társak aláírták, néhányan egy-két kedves üzenetet csatoltak mellé. Mint minden hazai mérkőzésen, ezen is ott volt a családom, nagyobbik fiam, Danika hozta el a labdát. Attól tartok, ki akarja sajátítani, de ha tudom, visszaszerzem tőle, mert szeretném elrakni emlékbe” – árulta el Gazdag a Nemzeti Sportnak adott interjújában.

GAZDAG DÁNIEL CSAPATA ELSŐ, MÁSODIK ÉS NEGYEDIK GÓLJÁT SZEREZTE



EGYESÜLT ÁLLAMOK
MLS, ALAPSZAKASZ
Philadelphia Union–Colorado Rapids 6–0

Philadelphia Union: Gazdag Dániel szerezte csapata első, második és negyedik gólját, majd a 85. percben lecserélték.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik