Mainz: Szalai megerősítette, hogy marad, de még nem írt alá

Vágólapra másolva!
2010.07.15. 12:07
Kedden beszámoltunk róla, hogy Szalai Ádám ügyében megegyezett a Real Madrid és a Mainz, ezzel eldőlt, hogy a magyar futballista végleg a német gárdához kerül. A csatár a Nemzeti Sport Online érdeklődésére elmondta, még nem írta alá új szerződését, de ez már csak formalitásnak tűnik.

„Egyelőre még nem írtam alá, de most már szinte száz százalék, hogy maradok a Mainznál" – nyilatkozta érdeklődésünkre Szalai Ádám.

A csatár az előző szezont sérüléssel fejezte be, így számára a rehabilitációs munka előbb megkezdődött, mint csapattársainak a felkészülés, ezért erre a hétre szabadságot kapott a mainzi vezetőktől. Szalai jelenleg Görögországban nyaral, ezért nem írta még alá hároméves szerződését. A támadó a hétvégén utazik vissza Németországba, és ekkor válik majd hivatalossá, hogy Mainzban folytatja pályafutását.

Mint ismeretes, Szalai tavasszal a Real Madrid Castilla játékosaként kölcsönben szerepelt a német első osztályú gárdánál, végeleges szerződtetéséről kedden állapodott meg a Mainz és a Real Madrid.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik