„Ezt a napot sohasem fogom elfelejteni” – mondta a bemutatkozásáról Otigba Kenneth.

A 20 éves magyar utánpótlás-válogatott védő csereként negyedóra lehetőséget kapott az Utrecht ellen 3–1-re kikapó Heerenveenben.

„Sokat kell dolgoznom, hogy tovább fejlődjek, de mentálisan erősebb vagyok. Ha azt mondom, hogy haza térek, akkor a haza alatt Magyarországra utalok” – tette hozzá a kezdeti nehézségek során megedződött nigériai születésű játékos.

A Békéscsaba korábbi játékosát még 16 éves kora előtt szerződtette a Heerenveen, amelyről korábban nem sokat tudott. „Afonso Alves éppen akkor talált be hétszer is egy mérkőzésen. Azt se tudtam, hogy létezik” – magyarázta Otigba.

A 20 éves védő számára nem indult könnyedén a hollandiai kaland.

„Az első évem nehéz volt. Hiányzott a családom, és alig beszéltem angolul nem beszélve a hollandról. A szezon után édesanyám a családi döntés következményeképpen kiköltözött ide hozzám. Azóta sokkal könnyebb itt nekem. Sokáig vártam az esélyre, de megérte – mondta Otigba, aki egy napon majd a Premier League-ben szeretne pályára lépni.