Légióssors: Köteles nem élte meg tragédiaként a sérülését

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.07. 12:54
Edzőtáborban hangol a szezon folytatására a belga Racing Genk, amelynek magyar labdarúgója, Köteles László számára dupla a tét: a korábbi stabil kezdőkapus decemberre csípősérülés miatt került ki a csapatból, amelybe jó és sikeres felkészülés eredményeként térne vissza.

A magyar hálóőr a voetbalkrant.com oldalnak nyilatkozott az előtte álló időszakról és annak feladatairól. Köteles megemlítette, hogy a sérülést nem élte meg tragédiaként, hiszen ez a futball velejárója. Viszont most már ismét azon dolgozik teljes erőbedobással, hogy ha eljön az ideje, akkor az ő nevével kezdődjön a Genk összeállítása. Mint ahogyan elmondta: egyik futballista sem azért edz, hogy a kispadon üljön, hanem azért, hogy a kezdőben számítsanak rá.

A visszatérés esélyeiről elmondta: minél hosszabb egy sérülés, annál nehezebb újra megkapni a lehetőséget, de bízik önmagában és a tökéletes felkészülésben. Az edzésmunkával saját bevallása szerint nem lesz gondja, és amire még figyelnie kell, hogy a kitűzött céljától semmi ne vonja, terelje el a figyelmét. Az új évvel egyben új periódus is kezdődött az idényben, mindez szerinte új időszámítást feltételez, mindenkinek újra meg kell dolgoznia a játéklehetőségért.

A felkészülési időszakról úgy fogalmazott, hogy az soha nem könnyű – nem is arról szól szakmailag, hogy könnyű legyen –, de a pazar környezet, a tavaszias időjárás és az ötcsillagos körülmények mind a segítségükre vannak.

A Genk 21 fordulót követően a hatodik helyen áll a bajnokságban, még éppen tagja lenne pillanatnyilag a felsőházi rájátszásnak, amelyben az első négy pozíció jelent majd nemzetközi kupaszereplést – két-két BL-hely, illetve El-kvalifikáció, de utóbbiból a rájátszásban plusz egy jut a középmezőnyben legjobbnak, azaz a hetediknek is –, míg a Belga Kupában a negyeddöntő idegenbeli visszavágójára készül. A genkiek az első meccsen otthon 0–0-t játszottak az Oostendével, jövő héten kerül sor a visszavágóra. Köteles a kupában címvédő együttes döntőbe jutásában bízik – ami akár szintén nemzetközi kupaszereplést érhet –, de inkább lépésenként közelít a cél teljesítéséhez. A Genk az El-ben is versenyben van még, a legjobb 32 között a legjobbjait sorra elveszítő orosz Anzsi Mahacskalával találkozik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik