Légióssors: edzője védelmébe vette a nagyot hibázó Gulácsi Pétert

Vágólapra másolva!
2010.09.20. 10:03
Les Parry, a Tranmere Rovers menedzsere megvédte Gulácsi Pétert, akinek hibájából az angol labdarúgó-bajnokság harmadik vonalában szereplő csapat hátrányba került a Charlton elleni szombati bajnoki mérkőzésen (1–1).

„Fiatalokat szerepeltetni azzal a kockázattal jár, hogy miután hibáznak, képtelenek feldogozni a történteket, és lélektani szempontból gödörbe kerülnek. Péter is még csak húszéves, a hiba után mégsem hatalmasodott el rajta a bizonytalanság. A mérkőzés hátralévő részében hárította a beadásokat, tisztán fogta a labdákat. A gól csak egy kisiklás volt" – idézi a Liverpool Daily Post a szakvezetőt.

Mint arról beszámoltunk, a Tranmere Rovers a kapusai sérülése miatt kérte kölcsön a Liverpooltól a magyar utánpótlás-válogatott kapust, aki korábban már a klub segítségére volt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik