Légiósok: Vida Máté megerősítette, távozik Dunaszerdahelyről

MTI, N. T.MTI, N. T.
Vágólapra másolva!
2021.05.05. 11:37
null
Vida Máté (jobbra) küzd a slovanos Holman Dáviddal (Fotó: Dömötör Csaba, archív)
A szezon végén távozik a szlovák élvonalban szereplő Dunaszerdahely labdarúgócsapatától Vida Máté, az együttes hatszoros magyar válogatott középpályása.

A játékos ezt az M1 aktuális csatorna érdeklődésére erősítette meg, hozzátéve, hogy magyar és külföldi ajánlatai is vannak.

A 25 éves futballista tavaly nyáron súlyos térdsérülést szenvedett, és mint mondta, a felépülésében elsősorban az motiválta, hogy a nemzeti csapat márciusi összetartásán már ott lehessen, így esélye nyíljon bekerülni a részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságra készülő keretbe. Januárban azonban túlságosan gyorsan próbált visszatérni, ezért újra pihenőre kényszerült. Várhatóan csak a bajnokság utolsó hazai mérkőzésén léphet pályára.

Vida Máté jelezte, nem hosszabbítja meg az idény végén lejáró szerződését, klubválasztásában pedig nem az anyagi, sokkal inkább az emberi szempontok fognak szerepet játszani. Hozzátette, egy évvel ezelőtt még nem jött volna szóba magyar klub, a jelenlegi körülmények között azonban most ez is egy lehetőség. Mint beszámoltunk róla, információink szerint visszatérhet a Vasashoz, de Ausztriából és Lengyelországból is van ajánlata.

Vida megjegyezte, Marco Rossi szövetségi kapitánnyal is beszélt, az olasz szakember pedig felvázolt neki egy lehetséges utat.

Az Európa-bajnoksággal kapcsolatban úgy vélekedett, nincs esély arra, hogy ott legyen a magyar csapatban, amely a portugálok mellett a franciákkal és a németekkel mérkőzik meg a csoportkörben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik