Légiósok: verekedésbe keveredett Budapesten Szalai Ádám

L. M.L. M.
Vágólapra másolva!
2023.01.05. 10:51
null
Szalai Ádám azt állítja, a testvérét szerette volna megvédeni (Fotó: Árvai Károly)
A Blikk információi szerint Szalai Ádám verekedésbe keveredett Budapesten december végén. Egy fiatal azt állítja, hogy a válogatott korábbi csapatkapitánya megrúgta őt, miután odaszólt a testvérének. Szalai a lapnak elmondta, csak az öccsét védte, akit részeg fiatalok zaklattak. A rendőrség is nyomoz az ügyben.

A sértett elmondta, miután sértegette Szalai Ádám öccsét, a labdarúgó odafordult hozzá, elkezdett vele ordibálni és mellkason rúgta a talpával, ami miatt a földre is esett, ahol ismét belerúgott.

„Úgy értékeltem, hogy meg akarják verni a testvéremet. Ezt természetesen nem hagyhattam, visszarohantam, majd egy rúgással eltávolítottam a testvéremtől az üvöltöző embert. Az nem igaz, hogy a földön fekvő embert megrúgtam” – idézi a Sportal Szalai Ádámot.

A Blikk megkeresésére azt írta a BRFK, hogy a feljelentés alapján ismeretlen tettes ellen rendeltek el nyomozást garázdaság gyanúja miatt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik