Légiósok: „Úgy tűnt, Nagy Ádám lesz a Bristol-szurkolók kedvence”

Vágólapra másolva!
2020.03.30. 21:40
null
Nagy Ádám remekül kezdett Bristolban, aztán jött a sérülés...
A Bristol Post a járvány miatti szünetet kihasználva értékelte a Bristol City játékosait, köztük Nagy Ádámot is, aki nem kapott túl kedvező érdemjegyet, bár a cikk szerzője jelezte, tisztában van vele, hogy képességei alapján jobbat érdemelne a 36-szoros magyar válogatott középpályás.

Nagy Ádám tavaly augusztusban szerződött az angol másodosztályú Bristol Cityhez, ahol aztán egy hét múlva kezdőként mutatkozott be a Birmingham otthonában, majd első hazai bajnokiján a Queens Parks Rangers ellen megszerezte első gólját is az új csapatában, hogy aztán a szünetben sérülés miatt le kelljen cserélni.

Bokasérülése miatt közel három hónapot kényszerült kihagyni a középpályás – igaz, három héttel a sérülése után a Szlovákia elleni Eb-selejtezőn 59 percet játszott, ami nem kifejezetten használt a sérülésének, s emiatt meg is haragudtak a magyar válogatottat irányító Marco Rossira Bristolban –, s azóta lejátszott 22 bajnokinak a felén volt kezdő, s négyszer kapott lehetőséget csereként. A koronavírus-járvány miatt március 7-e óta nem játszott mérkőzést a Bristol, így Nagy Ádám sem, s a bristoli napilap, a Post a felfüggesztést kihasználva a keret játékosait egyesével hosszan értékelte, s osztályozta – az angol szokások szerint az A a legjobb, az E a legrosszabb érdemjegy.

„Nagy érkezésével úgy tűnt, a City átállhat egy gyorsabb, labdabirtokláson alapuló játékra. Az első 135 perce alapján úgy tűnt, Nagy Ádám lesz minden City-drukker kedvence, aztán jött a sérülése egy ártatlannak tetsző szerelési kísérlet után és érkezett a legrosszabb: bizonytalan ideig nem léphet pályára. Ennek ellenére még ott volt a válogatottal az Eb-selejtezőn, ami további 2-3 hetet hozzátett a kihagyásához, s végül, mikor novemberben visszatért, február végéig már nem láttuk ugyanazt a Nagy Ádámot a pályán, mint az első másfél meccsén. A legnagyobb gond az, hogy a sok sérülése, betegsége miatt nem igazán tudta megmutatni, hogy milyen hosszú ideig képes kiváló teljesítményt nyújtani. Ami az osztályzatát illeti, az augusztusi teljesítményéért jár egy csillag, de igazából véve nehéz jó jegyet adni neki, hiszen nem tudott ugyanazon feltételeknek megfelelni, mint a többiek.Sajnálatos, hogy ilyen osztályzatot kell kapjon, nyilvánvaló tehetsége és az őt ért hátráltató tényezők dacára: osztályzata: D – állt a Bristol Post honlapján James Piercy sportszerkesztő értékelése.

NAGY ÁDÁM GÓLJA A QPR-NEK

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik