Légiósok: „Tudtam, hogy nem térek vissza a Liverpoolhoz”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.11. 18:28
null
Bogdán Ádám liverpooli korszaka lezárult (Fotó: AFP)
Bogdán Ádám a Liverpool FC játékosaként akár BL-győzelmet és Premier League-ezüstérmet is ünnepelhetne, ám a 31 éves kapus az elmúlt idényt a skót Hiberniannél töltötte kölcsönben, és jól is érezte magát. A Digi Sport híradójának azt mondta: valószínűtlen, hogy hazatér, a kalandvágy miatt maradna külföldön.

 

„Sok idő maradt a családra, ezzel együtt a stadionok hangulata, a játékosok őszinte hozzáállása, a szurkolók szeretete is emlékezetes volt. Edinburgh fantasztikus város, nagyon jó barátokra tettünk szert, tulajdonképpen az élet minden aspektusát tudtuk élvezni, és még az idő sem volt olyan rossz, mint amilyenre számítottunk” – mondta a Sport24-nek a 20-szoros válogatott kapus.

Most azonban itt az idő, hogy Bogdán elgondolkozzon a jövőjén, hiszen hamarosan szabadon igazolható lesz.

„Nyilvánvalóan Angliából, Skóciából lehetnének jobb ajánlataim, de van olyan aspirációm is, hogy kipróbáljam magam olyan helyen, ahol eddig még nem játszottam.”

Magyarországon már játszott, és most nincs is sok esély arra, hogy hazatérjen.

„Fel lehet sorolni sok dolgot, ami miatt vonzóbb az NB I, de igazából a kalandvágy az, ami befolyásolja a döntésemet. Nem akarok kizárni semmit, de afelé hajlok, hogy még külföldön folytassam.”

A kapus elvileg BL-döntőt is játszhatott volna tavaly vagy az idén a Liverpoollal, de erre már nem gondol.

„Persze, átfut az ember agyán, hogy tavaly ott voltam a döntőn – igaz, csak nézőként, de a csapattal együtt elutazva. De amikor eligazoltam a Hibernianhez, akkor ezt a liverpooli időszakot lezártam, hiszen tudtam, hogy nem fogok visszatérni.”

Abba a Liverpoolba, amely hihetetlen idényt produkált.

„A tavalyi évhez képest is tudott fejlődni a csapat, főleg a Premier League-ben – ez óriási dolog. Hiszen akár az is megtörténhetett volna, hogy kiismerik a játékukat, le is tudják esetleg védekezni jobban a csapatok. De nem ez történt, hanem rengeteget fejlődött a csapat, és egyedül azon múlt, hogy nem lett bajnok, hogy a Manchester City szintén fantasztikus szezont produkált, három hazai trófeát is begyűjtött.”

Bogdán közben természetesen a válogatottságról sem mondott le.

„Ezen sem rugózom minden nap, mert mindig is úgy láttam, ha olyan klubban szerepelhetek, amely megüti azt a szintet, ami elvárható, és megfelelő színvonalon teljesítek, akkor a válogatott meghívó szóba kerülhet.”

A videót megtekintheti ide kattintva!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik