Légiósok: „Tökös dolog volt odaállni a tizenegyeshez” – Ádám menedzsere

SZ. ZS.SZ. ZS.
Vágólapra másolva!
2022.10.08. 14:06
Mint arról korábban beszámoltunk, az Ulszan Hyundai Ádám Martin hosszabbításban elért duplájával nyerte meg 2–1-re a Csonbuk Motors elleni kulcsfontosságú rangadót a dél-koreai K League rájátszásában. A mérkőzést követően a játékos menedzsere, Papp Gábor a Nemzeti Sportnak elmondta, bátor tettnek tartja, hogy a csatár elvállalta az egyenlítést jelentő tizenegyest.

– Mit érzett a másodikgólután?

– Hihetetlen büszkeséget, hiszen Martin jó eséllyel megnyerte ma a bajnokságot a csapatának.Itthon kevesen tudják, de az Ulszan tavaly az idény vége felé egyetlen hét leforgása alatt bukta el a kupát és a ligát – mondta el a Nemzeti Sportnak Papp Gábor. – Idén aztán a csapat tízpontos előnye egészen öt pontig olvadt az elmúlt hetekben, ezért a klubnál egy ideje jóval feszültebb volt a hangulat a szokásosnál. A héten a kupa elődöntőjében a Csonbuk kiejtette Martinékat, míg a mai napon 1–0-s állásnál lőtávon belül került volna három fordulóval a bajnokság zárása előtt. Ennek fényében elég tökös dolog volt odaállni a tizenegyeshez a hosszabbításban.

– Nézi a meccseket, milyen a bajnokság?
– Igen, nézem szinte az összes bajnokit. Az iram, a mérkőzések intenzitása kiemelendő, de taktikailag erősen eltér attól, amit Európában megszoktunk. Meglehetősen öncélúak a támadó játékosok, folyamatosan keresik az egy az egy elleni párharcokat és a lövő pozíciókat, ami néha megnehezíti Martin dolgát a góllövésben. A mai meccs viszont nagyon magas színvonalat képviselt, szerintem ha valaki kíváncsi a kinti ligára, mindenképpen ezt nézze vissza, mert ebben volt minden. A vége elég drámaira sikerült, a képek alapján elképesztő hangulat lehetett a stadionban.

DÉL-KOREA

K League, rájátszás
Ulszan Hyundai–Csonbuk Motors 2–1
Ulszan: Ádám Martin a 75. percben állt be, két gólt szerzett.

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik