Légiósok: távozott posztjáról Lovrencsicsék edzője

Vágólapra másolva!
2022.09.12. 18:21
null
Egy évig sem tartott a horvát kaland (Fotó: Getty Images)
Hétfő délután hivatalos honlapján jelentette be a horvát labdarúgó-élvonalban szereplő Hajduk Split, hogy közös megegyezéssel felbontotta a klubot tavaly november óta irányító vezetőedző, Valdas Dambrauskas szerződését. A Lovrencsics Gergőt is foglalkoztató csapatnál ideiglenesen a korábbi másodedző, a bosnyák Mislav Karoglan irányítja a szakmai munkát.

 

A 45 éves litván edző irányításával a klub kilenc év után megnyerte a Horvát Kupát az előző idényben, és ugyan a közlemény nem részletezi, hogy miért került sor Dambrauskas távozására, minden bizonnyal nem tett jót a megítélésének, hogy a csapat 6–2-es összesítéssel búcsúzott a Villarreallal szemben az Európa-konferencialiga rájátszásában, vagyis nem került fel egyik európai kupasorozat főtáblájára sem.

Dambrauskas irányításával a Hajduk összesen 38 tétmérkőzést vívott, 23 győzelem mellett 8 döntetlen és 7 vereség volt a mérlege, ami a megszerezhető pontok több mint 60 százalékát jelenti. A litván tréner a tavaly nyáron a Ferencvárostól igazolt Lovrencsics Gergőt 29 mérkőzésen szerepeltette.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik