Légiósok: Szoboszlai a Kickernek beszélt Haalandról és a jövőjéről

Vágólapra másolva!
2020.08.27. 14:46
null
Szoboszlai és Haaland még együtt játszott a Chelsea ellen (Fotó: Micheller Szilvia)
A Red Bull Salzburg magyar válogatott labdarúgója, Szoboszlai Dominik a rendkívüli idénye után sokszor kerül reflektorfénybe a nemzetközi sajtóban. Ezúttal a Kicker készített hosszabb interjút a 19 éves támadó középpályással, aki Erling Haalandról és a jövőjéről is szót ejtett a német lapnak.

 

A német lap hosszú cikke elején természetesen Szoboszlai jövőjével foglalkozik: „még nem talált új lakást sem Milánóban, sem Londonban, sem Berlinben. Még ha gondolt is a következő lépésre, akkor sem érdekelték a különböző sajtóhírek, amiket olvasott”– írja a Kicker.

A mögöttünk hagyott parádés idénye mellett sem mehettek el a németek – 40 tétmérkőzésen 12 gólt szerzett és 18 gólpasszt osztott ki, a Salzburggal duplázott. A következő idényben ismét a BL-ben bizonyíthat, amennyiben a Red Bull továbbjut a playoffkörben.

Szoboszlai Erling Haalandról ésMinamino Takumiról is beszélt a Kickernek. A magyar válogatott játékos egy pillanatig sem haragudott csapattársaira, akik a váltás mellett döntöttek – a norvég a Bourussia Dortmundba, a japán a Liverpoolba igazolt.

„A saját útjukat járják, és hogyan haragudhatnék valakire, akinek esélye volt a Liverpoolhoz szerződnie. Haaland pedig úgy gondolta, hogy a Dortmundban is képes lehet arra, amire Salzburgban, és igaza volt” – mondta Szoboszlai a Kickernek.

A támadó középpályás arról is mesélt, hogy végignézte, amikor Haaland bemutatkozott a BVB-ben, s nem lepődött meg azon, hogy három gólt szerzett az Augsburg ellen. A három hónappal idősebb csatár sokszor mutatta Szoboszlainak a pályán mit, hogyan kell csinálni, aki nevetve annyit mondott „ez talán kívülről is meglátszott az újraindulás után.”

Szoboszlainak nem mindig volt könnyű Salzburgban, ugyanis nem jött ki a korábbi vezetőedzővel, Marco Rose-zal.

„Korábban a Lieferingben játszottam a másodosztályban, és amikor a Salzburghoz kerültem, úgy éreztem, az élvonalban is megállnám a helyem” – mondta Szoboszlai.

Rose azonban nem így látta.

„Marcóval nem volt egyszerű, de ha nem tanít meg arra, hogy változtatnom kell a hozzáállásomon, akkor lehet, hogy ma itt sem lennék” – folytatta a magyar középpályás.

Marco Rose – aki a Mönchengladbach edzője lett – után Jesse Marsch vette át a Salzburg irányítását, s az amerikai szakember olyan dolgokra mutatott rá, amelyeken fejlesztenie kellett Szoboszlainak, ő pedig így is tett (a koronavírus-járvány miatti kényszerszünetben mindennap keményen dolgozott).

Bár a rengeteg sajtóhír ellenére Szoboszlai úgy érzi, jelenleg az RB Salzburgban van a helye, könnyen lehet, hogy öt év múlva a topligák valamelyikében találjuk meg a nevét – leginkább Anglia, Spanyolország és Németország felé venné majd az irányt.

A Kicker az interjú végén megpróbálkozott egy csavaros kérdéssel is: „És mi lesz, ha Haaland barátod felhív és megpróbál a Dortmundhoz csábítani?”

„Akkor Dortmundba megyek… De csak egy vacsorára” – zárta mondandóját diplomatikusan a magyar válogatott labdarúgó.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik