Légiósok: Szalai Ádám marad, szerződést hosszabbított a Mainzcal

Vágólapra másolva!
2021.06.23. 11:39
null
Szalai Ádám marad, szerződést hosszabbított a Mainzcal (Fotó: Getty Images)
A német élvonalbeli Mainz labdarúgócsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy egy évvel meghosszabbította Szalai Ádám szerződését, így a magyar válogatott csatár a 2021–2022-es idény végéig maradhat az együttesnél.

Szalai Ádám először 2010 és 2013 között volt a Mainz játékosa, majd 2019-ben tért vissza a klubhoz. Az együttes színeiben összesen 132 tétmérkőzésen lépett pályára, ezeken 27 gólt és 14 gólpasszt jegyez.

A magyar válogatott csapatkapitányának idén nyáron járt le a szerződése, ám ezt most további egy évvel, a 2021–2022-es idény végéig meghosszabbították.

„Ádám fontos tagja a Mainznak, és az idény második felében nagy szerepe volt a csapat kiemelkedő szereplésében. A pályán igazi harcos, kellemetlen ellenfél minden védőnek, továbbá mindig vezető szerepet tölt be a pályán és az öltözőben is. Fontos szerepe van a csapategység megteremtésében, valamint igazodási pont a fiatal játékosoknak. Örülünk, hogy a magyar válogatott csapatkapitánya még egy évig velünk tart azon az úton, amelyre januárban léptünk rá” – mondta Christian Heidel, a Mainz sportigazgatója.

„Várom a következő évet a Mainznál, főleg a legutóbbi idény hihetetlen második felét követően. A kemény munka meghozta gyümölcsét, csapatként dolgozva, a szinte lehetetlen kiindulási helyzet ellenére is bent maradtunk bajnokságban. Szeretnék hozzájárulni, hogy a szurkolók a következő Bundesliga-idényben már az első mérkőzéstől örömüket leljék a teljesítményünkben. Kedves mainziak – hamarosan találkozunk a stadionunkban!” – üzent a magyar válogatottal jelenleg az Európa-bajnokságon szereplő Szalai Ádám.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik