Légiósok: Szalai a magyar helyzetről a Hoffenheim honlapján

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.02. 20:52
Szalai Ádám szerint nincs értelme nagy célokat kitűzni a magyar válogatott elé, ha sikerül elérni a folyamatos fejlődést, úgyis jönni fognak az eredmények – erről a német Bundesligában szereplő Hoffenheim hivatalos oldalának beszélt a Schalke magyar csatára a két klub keddi Német Kupa-találkozója előtt.

Az interjúban Szalai elmondta, hogy jól sikerült a beilleszkedése a gelsenkircheni klubban, majd miután a válogatottról kérdezték, hogymik a céljai a nemzeti csapattal, őszintén felelt.

„Szerintem nem biztos, hogy nagy célokat kellene kitűznünk a belátható jövőre. Az a fontos, hogy folyamatos, az alapoktól induló fejlődésen menjen keresztül a magyar labdarúgás, ha ez megvalósul, jönni fognak az eredmények is – mondta Szalai, akit a régmúlt sikereiről is kérdeztek. – Természetesen mi, magyarok büszkék vagyunk arra, hogy két világbajnoki döntőt is játszott egykor a válogatott, de azt is tudjuk, hogy hasonló eredményekre jelenleg nincs esélyünk. Először is a fiatalok képzését kell rendbe tenni, ki kell emelni a tehetségeket, és egységet kell formálni ebben a kérdésben. Most ez a legfontosabb a magyar labdarúgás számára."

Szalai a kedd esti Német Kupa-nyolcaddöntőről elmondta, hogy a szeptember végi 3–3-as Bundesliga-találkozóhoz hasonló, élvezetes mérkőzésre lehet számítani, s gólokban sem lehet hiány, hiszen mindkét csapat a nyílt sisakos küzdelem híve.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik