Légiósok: sorsfordító megérzés segítette Gulácsit a PSG ellen

BABJÁK BENCEBABJÁK BENCE
Vágólapra másolva!
2020.11.06. 08:31
null
Gulácsi Péter kivédte Di María büntetőjét (Fotó: Reuters)
A legjobbkor hárított újabb büntetőt a magyar válogatott játékos, szerinte a hátralévő három csoportmeccsen hat pont kell a biztos továbbjutáshoz.

– Mire gondolt, amikor Ángel Di María a büntető elvégzésére készült?
– Volt egy elképzelésem, melyik sarkot választja, szerencsére eltaláltam az irányt – válaszolta a Nemzeti Sportnak a Leipzig–PSG BL-csoportmérkőzés (2–1) után Gulácsi Péter, a német együttes és a magyar válogatott kapusa. – Bár többnyire mindig az első megérzésre hagyatkozom, több apró részletből áll össze a védés. Egyfelől a mérkőzés előtt kapunk információt arról, melyik játékos hogyan rúgja a tizenegyest. Emellett figyeltem, hogyan fut neki a labdának, hogyan tartja a lábfejét és még egyéb apróságokat. A válogatottban tavaly védtem legutóbb büntetőt, Lipcsében viszont elég régen, éppen ideje volt. Mondhatni, a legjobbkor sikerült hárítanom, kétgólos hátrányból nehezen álltunk volna talpra.

– A Manchester United és a Mönchengladbach elleni vereség után mit jelent ez a siker? Ráadásul a PSG-t győzték le, amely ugye az előző kiírásban kiejtette a Leipziget az elődöntőben.

– Az elődöntőnek ebben a helyzetben nincs jelentősége, a szerda este szerzett három pont a csoport alakulásának szempontjából nagyon fontos. Miután Manchesterben öt nullára kikaptunk, lépéshátrányba kerültünk az egymás elleni eredményt tekintve, és miután hallottuk, hogy az angolok pont nélkül maradtak Törökországban, tudtuk, élnünk kell az eséllyel. Azzal is tisztában voltunk, mennyit számíthat Neymar és Kylian Mbappé hiánya a párizsiaknak, az említett két vereség után pedig fontos volt, hogy visszataláljunk a helyes útra.

– Nem tartott az újabb csalódástól, amikor a hatodik percben hátrányba kerültek?

– Két vereség után léptünk pályára, majd az elején hibáztunk a labdakihozatalnál, az ellenfél vezetést szerzett, mi pedig kihagytunk egy ziccert. Hazudnék, ha azt mondanám, nem fordult meg a fejünkben, hogy megint bajba kerülhetünk, de szerencsére összekaptuk magukat, és később jól jöttünk ki a meccs fordulópontjaiból. Miután kivédtem a tizenegyest, még a szünet előtt egyenlítettünk, a második félidőben értékesítettük a nekünk megítélt büntetőt, és a PSG két piros lapja is minket segített. Időnként a szerencse is mellettünk állt, de összességében megérdemelten nyertünk.

– A csoport eddigi eredményei alapján nehéz lenne tippelni a folytatásra...
– A Basaksehirrel a hazai meccsünk második félidejében mi is megszenvedtünk, a PSG megizzadt ellene, vagyis nem tipikus negyedik kalapos együttes. Nem véletlenül mondtuk, megvan benne a kellő kvalitás, ezt szerda este a Manchester United ellen ismét megmutatta. Tekintve, hogy az angoloktól nagy különbséggel kaptunk ki, fontos lenne, hogy a franciák elleni összevetésben mi legyünk a jobbak, ehhez viszont pontot kell szerezni Párizsban. Egyik hátralévő meccs sem lesz könnyű, de hat ponttal vélhetően továbbjutnánk.

A magyar kapus több bravúrt is bemutatott a PSG ellen (Fotó: Imago)
A magyar kapus több bravúrt is bemutatott a PSG ellen (Fotó: Imago)


– Most már elárulhatja: mennyire volt dühös csapattársaira a Manchester United elleni meccs után? Elvégre ha a csapat elfelejt védekezni, annak végső soron a kapus látja kárát, ő kerül kiszolgáltatott helyzetbe.

– Inkább csalódott voltam, mert a pontszerzés reményében utaztunk Manchesterbe, de végül úgy kaptunk ki, ami korábban nem volt jellemző ránk. Sohasem fordult elő, hogy ennyire szétesett volna a védekezésünk, így aztán mondhatjuk, nincs ekkora különbség a két csapat között, és hogy hetven percig nyílt volt a meccs, de a vége csúnya lett. Dühös ugyanakkor nem lehettem a társaimra, elvégre korábban rengeteget segítettek abban, hogy kapott gól nélkül hozzuk le a meccseket.

– Hogyan bírják a feszített tempót?

– A meccsek után általában keveset alszom, úgyhogy a találkozó másnapján elég fáradt vagyok, a következő napon viszont már készülni kell a hétvégi bajnokira. Emiatt fásultságot vagy meccs előtti pörgést érzek, az igazi énemből most sajnos meglehetősen kevés jut a családomnak. Nekik sem könnyű, hogy sokat vagyok távol, ráadásul a válogatott szünetekben az eddig megszokott kettő helyett három meccset játszunk. Téli pihenő nem lesz, január másodikán már bajnokin lépünk pályára. Egymást érik a fontos meccsek, de ez most ilyen időszak, nagy kihívás mentálisan és erőnlétileg egyaránt.

– Jövő héten csütörtökön Izland ellen is fontos összecsapás következik. Milyen érzésekkel várja az Eb-pótselejtezőt?
– Mindenki tudja, mekkora a tét, ugyanakkor a mostani időszakban még távolinak tűnik az a találkozó, amelyet egy hét múlva rendeznek. Az ember fejében nyilván ott motoszkál a nemzeti csapat, de most annyi feladatom van Lipcsében, hogy egyelőre nem látok távolabb a hétvégi, Freiburg elleni bajnokinál.

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
3. FORDULÓ

H-CSOPORT
RB Leipzig (német)–PSG (francia) 2–1 (1–1)
Lipcse,
Red Bull Arena, zárt kapuk mögött. Vezette: Marciniak (lengyel)
RB LEIPZIG:
Gulácsi – Konaté, Upamecano, Orbán – Mukiele (Henrichs, 64.), Sabitzer (Kampl, 90.), Haidara (T. Adams, 76.), Angelino – Nkunku, Forsberg (J. Kluivert, 76.) – Olmo (Poulsen, 64.). Vezetőedző: Julian Nagelsmann
PSG:
KeylorNavas – Florenzi (Rafinha, 84.), Danilo, Kimpembe, Kurzawa (Bakker, 73.) – Herrera, Marquinhos, Gueye – Di María, Kean, Sarabia (Kehrer, 73.). Vezetőedző: Thomas Tuchel
Gólszerző: Nkunku (42.), Forsberg (57. – 11-esből), ill. Di María (6.)
Kiállítva: Gueye (69.), Kimpembe (90+5.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik