Légiósok: Semmi sem igaz abból, hogy összevesztünk Szoboszlaival – Sallai

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2021.10.16. 10:09
null
Sallai Roland (Fotó: Imago Images)
Az Anglia elleni vb-selejtezőn gólt szerző freiburgi szélső, Sallai Roland szombaton három válogatott csapattársával, Gulácsi Péterrel, Szoboszlai Dominikkal és Willi Orbánnal csaphat össze a német élvonalban.

– Szombat délután Freiburg–Leipzig mérkőzés, a játékvezető tizenegyest ítél a hazai csapat javára – elvállalja?
– Persze! – válaszolta lapunknak Sallai Roland, a Freiburg 24 éves, 30-szoros magyar válogatott szélsője, aki három válogatott csapattársával, Gulácsi Péterrel, Willi Orbánnal és Szoboszlai Dominikkal csaphat össze.

– Azért kérdezem, mert az ellenfél kapujában ott lesz Gulácsi Péter, aki nyilván emlékszik arra, kedden hogyan végezte el a büntetőt Anglia ellen.
– Nem baj, úgysem lesz esélye védeni... Persze ez csak vicc, és bár természetesen Telkiben a válogatott mérkőzésekre összpontosítottunk, azért szóba került a bajnoki is, ilyen szituáció bizony előfordul. Az edzés végén berúgtam neki a tizenegyest, mondtam is, ilyesmire számítson szombaton délután, ő meg persze csak legyintett, hogy nem a tréningen kell hárítani a büntetőt, ráér a mérkőzésen. Szóval, zrikáltuk egymást, de szerintem ez ilyenkor jó feszültségoldásnak is.

– Ezzel együtt tényleg érdekel, mi jár ilyenkor a játékosok fejében, ha valóban tizenegyeshez jut a Frei­burg: Gulácsi Péterrel ismerik egymást, nyilván ő sem felejtette el, hogy kedden a jobb alsó sarkot célozta meg.
– Ez így van, de ez ilyen játék, szóval, majd ha ilyen helyzetbe kerülünk, kiderül, melyik sarkot választom.

– A Wembley Stadionban előre eldöntötte, hova lövi a labdát?
– A jobb alsó sarok volt az eredeti elképzelésem, és amikor az utolsó lépésnél tartottam a rúgás előtt, már érzékeltem, hogy Jordan Pickford, az angolok kapusa el is mozdult, apró mozdulatot tett a másik, a bal sarok irányába, és ez az utolsó ezredmásodpercben megerősítette, hogy a jobb keze irányába rúgjam a labdát. Nagyon örültem, hogy vezetést szereztünk Anglia ellen idegenben, és annak is, hogy amit elterveztem a rúgás előtt, megcsináltam. Volt benne egyfajta megkönnyebbülés is, hogy nem rontottam el, de talán bevallhatom, nem is volt ilyen gondolatom, mert megvolt bennem a kellő önbizalom. Éreztem, ezt a tizenegyest be tudom rúgni, és az sem mindennapi érzés, hogy ezzel a mozdulattal hetvenezer ember fütyülését sikerült elhalkítani. Igyekeztem kizárni a külső körülményeket. Ebben segíti az embert, ha nem először játszik ilyen közönség előtt, és azért a Bundesligában is futballoztunk már hatvan-hetven-nyolcvanezer ember előtt, úgy, hogy mindenki az ellenfélnek szurkolt. Talán ehhez is hozzá lehet szokni, ráadásul olyan típus vagyok, akit az ilyen helyzet sokkal inkább motivál, mint bénít.

– Azt lehetett látni, hogy a tizenegyes előtt beszélgetnek Szoboszlai Dominikkal – nyilván az volt a téma, hogy ki végezze el a büntetőt.
– Igen, nincs kijelölve előre, ki álljon a labda mögé, aki úgy érzi, abban a pillanatban elég önbizalma van ahhoz, hogy odaálljon, az rúgja. Dominik azt mondta, ő is szívesen vállalná, de mondtam, ezt most szeretném én rúgni, a következő az övé. Olvastam azóta arról, hogy mi összevesztünk vagy vitatkoztunk, de ebből semmi sem igaz. Nagyon jó kapcsolatban vagyunk. Valójában nem a tizenegyes elvégzése volt a fontos, hanem az, hogy az Albániától elszenvedett vereséget követően jó eredményt érjünk el a legjobb csapatok közé sorolt Anglia ellen. És ez sikerült is.

Sallai Roland (20) nem veszett össze Szoboszlai Dominikkal (10) az Anglia elleni büntető elvégzésén (Fotó: Árvai Károly)
Sallai Roland (20) nem veszett össze Szoboszlai Dominikkal (10) az Anglia elleni büntető elvégzésén (Fotó: Árvai Károly)

– Vissza a Bundesligához: mennyire különleges három magyar játékos ellen pályára lépni?
– Meccs előtt és közben mindenki a játékra figyel, de utána tíz-tizenöt percet beszélgetünk, sok sikert kívánunk egymásnak. Veretlenek vagyunk a bajnokságban, nálunk nincsenek sztárok, a fiatalokra építve próbál a klub sikeres lenni, de még messze a vége. Eljutni az Európa-ligába hatalmas eredmény lenne, a Bajnokok Ligája pedig csodálatos. A célunk minden idényben az, hogy stabil középcsapat legyünk a ligában, a Lipcse ellen is szeretnénk bizonyítani, hogy kemény dió ez a Freiburg, bárki is legyen az ellenfele.

NÉMET BUNDESLIGA
8. FORDULÓ
SZOMBAT
15.30: Borussia Dortmund–Mainz
15.30: EintrachtFrankfurt–Hertha BSC (Tv: Arena4)
15.30: Freiburg–RB Leipzig – élőben az NSO-n!
15.30: Greuther Fürth–Bochum
15.30:
Union Berlin–Wolfsburg
18.30: Mönchengladbach–VfB Stuttgart (Tv: Arena4)
VASÁRNAP
15.30: Leverkusen–Bayern München (Tv: Arena4) – élőben az NSO-n!
17.30: Augsburg–Arminia Bielefeld

PÉNTEKI EREDMÉNY
Hoffenheim–1. FC Köln 5–0 (Bebou 31., 49., Baumgartner 51., Geiger 74., Posch 87.)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 7 5 1 1 24–7 +17 16
2. Bayer Leverkusen 7 5 1 1 20–7 +13 16
3. Borussia Dortmund 7 5 2 19–13 +6 15
4. Freiburg 7 4 3 11–5 +6 15
5. Wolfsburg 7 4 1 2 9–8 +1 13
6. Union Berlin 7 3 3 1 10–9 +1 12
7. 1. FC Köln 8 3 3 2 11–13 –2 12
8. Hoffenheim 8 3 2 3 17–11 +6 11
9. RB Leipzig 7 3 1 3 15–7 +8 10
10. Mainz 7 3 1 3 7–5 +2 10
11. Mönchengladbach 7 3 1 3 9–10 –1 10
12. VfB Stuttgart 7 2 2 3 12–13 –1 8
13. Eintracht Frankfurt 7 1 5 1 8–10 –2 8
14. Hertha 7 2 5 8–20 –12 6
15. Augsburg 7 1 2 4 3–13 –10 5
16. Arminia Bielefeld 7 4 3 3–10 –7 4
17. Bochum 7 1 1 5 4–16 –12 4
18. Greuther Fürth 7 1 6 4–17 –13 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik