Légiósok: Premier League-dobogós vinné Szalai Attilát – sajtóhír

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2021.03.31. 10:18
null
Szalai Attila remek teljesítményt nyújt új csapatában (Fotó: AFP)
A török fanatik.com angol sajtóhírekre hivatkozva írta meg, hogy a Fenerbahce magyar válogatott védője, Szalai Attila is ott van a Leicester City kiszemeltjei között.

 

A Premier League harmadik helyén álló Leicester City megfigyelőt küldött a Magyarország–Lengyelország világbajnoki selejtezőre, melyen a Fener játékosának teljesítményét kísérték figyelemmel az angol klub részéről.

A Leicester az utóbbi időben átállt a háromvédős felállásra, ám nemegyszer előfordult, hogy egy eredeti posztját tekintve középpályás szerepelt a védelemben. Ha ehhez hozzávesszük, hogy az alapembernek számító Caglar Söyüncü a nyáron a Liverpoolhoz szerződhet, máris világossá válik, hogy Brendan Rodgers miért szeretne mindenképpen hátvédet igazolni. A Fanatik kiemeli, Szalai Attila az egyik legjobb megoldás lenne, hogy ballábas, fizikailag erős és a játékkészségei is nagyszerűek, mind előtérbe helyezik a többi jelölttel szemben.

Nem lesz azonban könnyű dolga az angol egyesületnek, a Fener ugyanis nem szeretné eladni Szalait, hacsak nem kap kivételesen jó ajánlatot – a török lap szerint ez legalább 25 millió euró lenne, s ha ezt hajlandó volna kifizetni a Leicester, úgy Szalai válna minden idők legdrágább magyar labdarúgójává.

A Fanatik végezetül megjegyzi, hogy a Fenerbahce az Európa-bajnokság előtt biztosan nem tárgyal az érdeklődőkkel – ez igaz a szintén kapós Ozan Tufan és Altay Bayindir esetére is –, ugyanis abban bíznak, hogy a nyári kontinensviadal még feljebb emeli a játékosok árát.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik