Légiósok: Mindennap azért dolgozom, hogy visszakerüljek a válogatottba – Kalmár

Vágólapra másolva!
2022.11.01. 14:50
null
Kalmár Zsolt azért dolgozik, hogy újra válogatott legyen (Fotó: Csapó Balázs/Kisalföld)
A súlyos térdsérüléséből felépült és egyre jobb formába lendülő Kalmár Zsolt azt mondta: mindennap azért dolgozik, hogy visszakerüljön a magyar labdarúgó-válogatottba – írja az MTI.

A játékos góllal és gólpasszal járult hozzá vasárnap a DAC Besztercebánya elleni 3–1-es győzelméhez, amellyel a dunaszerdahelyi csapat feljött a második helyre a szlovák bajnokság tabelláján.

„Örülök neki, hogy így szálltam be a mérkőzésbe. Szeretném folytatni ezt a formát” – mondta az M1 aktuális csatornának hétfőn Kalmár Zsolt, aki a szünetben lépett pályára. Hozzátette: nagyon jó állapotban érzi magát, úgy látja, hogy jó úton halad, s hamarosan megtalálja a meccseken azt a „komfortzónát”, amelyben a sérülése előtt volt.

„Remélem, hamarosan a kilencven perc is el fog jönni, az a legfontosabb számomra, hogy folyamatosan játsszak, mert akkor az erőnlétem és a játékom is fejlődik” – fogalmazott.

Kalmár Zsolt elárulta, hogy bő egy hete, a Podbrezová elleni bajnoki után beszélt néhány szót Marco Rossi szövetségi kapitánnyal, aki élőben nézte meg az összecsapást és jelezte neki, figyeli a játékát.

„A legfontosabb az, hogy a klubomban jó teljesítményt nyújtsak, aztán majd meglátjuk, hogy jön-e a válogatottba meghívó. De én mindennap ezért dolgozom, mert a sérülésem után ezt a célt tűztem ki magamnak, hogy visszakerüljek a válogatottba” – mondta a futballista.

A 27-szeres válogatott középpályás térde tavaly márciusban, az Andorrában rendezett világbajnoki selejtezőn sérült meg súlyosan, s csak idén júliusban térhetett vissza a pályára.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik