Légiósok: Korhut már készül az El-selejtezőre

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.07.03. 17:40
null
Korhut pozitív előjeleket lát a következő idényre is (Fotó: Arisz Szaloniki hivatalos oldala)
Korhut Mihály, a görög élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Arisz Szaloniki balhátvédje a klub hivatalos oldalán beszélt a nyári felkészülésről, az Európa-liga-selejtezőről, valamint a következő idénybeli ambícióiról.

 

Korhut szerint egy kicsit mindenki fáradt az Arisznál, ugyanakkor ez normális a csapaton belül, mivel csupán két hete kezdték meg az edzéseket.

„Két hete megkezdtük a felkészülést, és keményen dolgozunk, ugyanakkor kicsit fáradtak vagyunk. Ez persze természetes, de profi vagyok, így készen állok majd. Hosszú volt az előző idény, ráadásul a válogatottban is játszottam. Ennek ellenére két hetet pihentem, és már alig várom a következő idény kezdetét” – mondta Korhut a klub hivatalos oldalán.

A 30 éves védő szerint még az sem kizárt, hogy a következő bajnokság végén ott legyenek a Bajnokok Ligája-selejtezőben is.

„Az elmúlt idényben az ötödik helyen végeztünk, ami nagyszerű eredmény volt, hiszen bejutottunk az Európa-liga-selejtezőbe. Nyáron még erősebb lett a keretünk, és bár nem akarok ígérgetni, azt gondolom, remek bajnokság elé nézünk. Szeretnénk bejutni az El-csoportkörbe, a bajnokságban pedig a második helyet tűztük ki célul, mert akkor BL-selejtezőt játszhatnánk” – folytatta a magyar válogatott balhátvédje.

A görög csapatnak az AEL Limassol lesz az ellenfele az Európa-liga selejtezőjében, a magyar futballista pedig elárulta, nem nagyon ismeri a ciprusiakat.

„Nem tudok sokat az AEL Limassolról. A negyedik helyen végeztek, biztosan erős csapatuk van, majd jobban elemeznünk kell őket, de erre még lesz időnk” – tette hozzá Korhut Mihály.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik