Légiósok: Kocsis Gergőt szerződtette a lengyel újonc – hivatalos

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2020.07.20. 14:48
null
Kocsis Gergő Lengyelországban folytatja (Fotó: Szabó Miklós)
A lengyel másodosztályú labdarúgó-bajnokságot vezető és már biztosan feljutó TS Podbeskidzie Bielsko-Biala a hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette Kocsis Gergőt. A Zalaegerszegről távozó 26 éves középpályás két évre szóló szerződést írt alá.

Kocsis Gergő a Nemzeti Sportnak már a hivatalos bejelentés előtt nyilatkozott a klubváltásról.

„Szerettem volna újra külföldön futballozni, örülök, hogy erre most lesz lehetőségem– mondta lapunknak Kocsis Gergő, aki volt a Dunaszerdahely és a cseh Karviná játékosa is. –Akik korábban az NB I-ből Lengyelországba szerződtek, azt mondták, erős, jó bajnokságba kerültek, ezért bizakodva, derűlátóan váltottam klubot én is. Azt is tudom, hogy meg kell küzdenem a helyemért, de ez inkább ösztönöz, nem riaszt el: ezért kezdtem futballozni, új kihívást kerestem.”

„Olyan szeretettel és tisztelettel fogadtak, hogy már azért megérte idejönni– mondta Kocsis Gergő, aki itthon a Mol Fehérvár, a Puskás Akadémia és a Diósgyőr játékosa volt a zalaegerszegi másfél év előtt, és Bernd Storck szövetségi kapitány időszakában rendszeresen kerettag volt a nemzeti csapatnál. –Már a télen szeretett volna szerződtetni a klub, tárgyaltunk, de akkor nem jött össze az egyezség. Most azonban szabadon igazolható voltam, ismét megkerestek, érezni lehetett, hogy szeretnének megszerezni, így elfogadtam az ajánlatot. Még egy forduló van hátra a lengyel másodosztályú bajnokságból, de nem lesz hosszú a pihenő, mert augusztus tizenkettedikén már kupamérkőzést rendeznek. Nagyon jók az első benyomásaim, szép városba költözöm, a klub jelentős sikert elérve nagy lelkesedéssel várja az első osztályú bajnokságot, és én is szeretnék minél többet hozzátenni ahhoz, hogy a csapat elérje céljait.”

A 26 esztendős középpályás az előző idényben a ZTE FC játékosa volt, 2019 elején csatlakozott a kék-fehérekhez, az NB II-ben azon a tavaszon 17 meccsen szerepelt, így kivette a részét a feljutásból, az első osztályban pedig 26 bajnokin kapott játéklehetőséget.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik