Légiósok: Kizárólag a Fenerbahcéra koncentrálok – Szalai Attila

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2022.03.03. 09:53
null
Szalai Attila egyelőre csak a Fenerre koncentrál (Fotó: Getty Images)
A magyar válogatott védője, Szalai Attila klubcsapata, a török élvonalbeli Fenerbahce hivatalos honlapjának adott interjút az éllovas Trabzonspor elleni rangadót megelőzően.

A legutóbbi három meccsünket megnyertük a bajnokságban, jó formában vagyunk, ez pedig örömmel tölt el. Jelenleg egy kiemelten fontos mérkőzésre készülünk, a legjobbat kell kihoznunk magunkból” – mondta az éllovas Trabzonspor elleni meccset megelőzően Szalai Attila, aki a legutóbbi fordulóban győztes gólt szerzett csapatának a 91. percben.

Az utolsó pillanatban szerzett gól győzelmet ért, ez pedig sokat jelentett mindannyiunk számára. AKasimpasa elleni siker jót tett a hangulatunknak is, hiszen korábban kiestünk a Török Kupából, majd az Európa-konferencialigából is – volt min javítani. Most csak a munkára koncentrálunk, szeretnénk előrelépni, még jobb eredményeket szállítani.”

A válogatott védő arra is kitért, miért játszott balhátvédet a Kasimpasa elleni bajnokin: „Minden balhátvéd sérüléssel bajlódott a csapatban, én pedig játszottam már jó párszor ezen a poszton, így rám esett a választás, és itt is a legjobbamat szerettem volna nyújtani, remélem sikerült.”

Szalai beszélt arról is, hogy jól halad a török nyelvtanulással, emellett pedig nem maradhatott el a jövője firtatása sem.

Nem gondolok a váltásra, kizárólag a Fenerre koncentrálok. Nem vagyok olyan típus, aki a pletykákkal foglalkozik. Nem bánom őket, de nem összepontosítok rájuk, az egyetlen fókuszom a Fenerbahce” – mondta.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik