Légiósok: Kalmárt az Eb miatt adta kölcsön az RB Leipzig

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.01.29. 08:10
Ralf Rangnick, a német másodosztály élén álló RB Leipzig vezetőedzője elmondta, a játékos érdekében döntöttek úgy, hogy kölcsönadják a Bundesliga 2. 14. helyén álló FSV Frankfurtnak Kalmár Zsoltot.

„Érthető módon most az Európa-bajnokság jár Zsoltfejében, ehhez viszont állandó játéklehetőségre van szüksége. Ezt mi nem tudtuk garantálni – idézte a Kicker Ralf Rangnickot, a lipcseiek vezetőedzőjét. – Mindenképpen várnunk kellett az edzőtábor kezdetéig, és akkor átgondolni, mit tegyünk. Mivel nincs hiány a középpályánkon, úgy döntöttünk, hogy a kölcsönadás a legjobb megoldás.”

Kalmár maga is elismerte, hogy az Eb-részvétel főszerepet játszott a választásában.

„Az FSV-vel folytatott egyeztetések teljesen meggyőztek. Szeretnék segíteni a csapatnak, hogy elérje a céljait, egyénileg pedig beilleszkedni, játszani, s ezzel növelni az esélyemet, hogy az Európa-bajnokságon szerepeljek” – mondta a kölcsönadás bejelentésekor Kalmár, aki hozzátette: szeretne még az RB Leipzigben is bizonyítani pályafutása során.

KALMÁR ZSOLT KLUBVÁLTÁSÁRÓL A NEMZETI SPORT PÉNTEKI SZÁMÁBAN AZ RB LEIPZIG MÁSODEDZŐJE, LŐW ZSOLT NYILATKOZIK.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik