Légiósok: Kádár Tamás még nem tudja, mikor utazhat Kínába

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2020.02.28. 17:18
null
Kádár Tamás Kínában folytatja, de még nem tudja, mikor utazhat (Fotó: Dömötör Csaba)
Mint arról beszámoltunk, Kádár Tamás a kínai Santung Lunengben folytatja a pályafutását. A válogatott védő egyáltalán nem tart az Ázsiából indult koronavírustól, azonban még nem tudja, mikor csatlakozhat új csapatához.


– A kínai Santung Lunengben folytatja a pályafutását. Még véletlenül sem szeretnék pánikot kelteni, de nem izgul?
– Nem! – vágta rá lapunknak Kádár Tamás, aki az ukrán Dinamo Kijevnél eltöltött időszaka után Ázsia felé veszi az irányt. – Figyelem a koronavírusról szóló híreket, ám sajnos olyan a helyzet, hogy akkor sem lennék nagyobb biztonságban, ha, tegyük fel, Olaszországba igazolnék. Nincs bennem félelem.

– Igaz, hogy a koronavírus okozta bizonytalanság miatt húzódott ilyen sokáig a megállapodás?
– Nem tudok erről. Alighanem valaki kitalálta ezt a hírt, az újságok pedig átvették… Az elmúlt időszakban egyetlen csapattal tárgyaltunk, és mostanra született meg az egyezség.

– Egészségügyi okok miatt a kínai bajnokság jelenleg szünetel, március közepéig biztosan nem rendeznek mérkőzéseket. Mikor kell utaznia?
– Nem tudni. Idehaza vagyok Budapesten, pénteken is beszéltem telefonon az új klubom ügyvezetőjével, egyelőre ők sem tudják, mikor találkozik újra a csapat. A terv szerint másfél hét múlva újrakezdődnek az edzések, és a keret elutazik idei harmadik edzőtáborába. Abban maradtunk, hogy amint biztosabbat tudnak, tájékoztatnak.

– A válogatott szempontjából bánhatja, hogy éppen szünetel a bajnokság.
– Nehéz erről beszélni. Az elmúlt hetekben tizenhét-tizennyolc éves fiúkkal tréningeztem, edzőmérkőzésen sem léptem pályára.

– Utólag elárulhatja, tényleg azért irányították a Dinamo második csapatához, mert a törökországi edzőtáborban összeszólalkozott a gárda vezetőedzőjével, Olekszij Mihajlicsenkóval?
– Ezt eddig sem tagadtam. Az incidens idején mind a két csapat Törökországban edzőtáborozott, azonnal átirányítottak a második csapathoz. Átcuccoltam a másik szállodába, és azóta a fiatalokkal készültem.

NÉGYSZERES BAJNOKCSAPATHOZ IGAZOLT
Ha Kína, akkor koronavírus – legalábbis az utóbbi napok eseményei miatt a legtöbb embernek ez a szókapcsolat ugrik be először. Nos, érdekes lehet Kádár Tamás Kínába szerződése után, hogy új csapata, a Santung Luneng – a klub székhelye Jinan – milyen messze fekszik a koronavírus gócpontjától, Vuhan városától. Légvonalban körülbelül hétszáz kilométer a két város közötti távolság. A klub majdnem ötvenhétezer férőhelyes stadionban játszik odahaza, s négyszeres kínai bajnoknak vallhatja magát – legutóbb 2010-ben szerzett aranyérmet az élvonalban.

– Az elmúlt hetekben időt kért, mondván, nem szeretne nyilatkozni…
– Nem sok mindenkit avattam be az ügyeimbe. Csupán a szűk családom tudott rólam, még a legjobb barátoknak sem mondtam semmit, ami velem történik. Az elmúlt egy hónap megterhelő volt számomra, összecsaptak a hullámok a fejem felett, így jobbnak éreztem, ha kizárom a külvilágot. Próbáltam arra fókuszálni, hogy a lehető legjobb helyre kerüljek, és újra boldog legyek.

– És boldog?
– Igen. Újra van csapatom, alig várom, hogy utazhassak és edzésre jelentkezhessek. A kijevi időszakot lezártam.

– A két klub úgy döntött, nem hozzák nyilvánosságra az átigazolási díjat. Hárommillió eurós vételárról hallani – ön tudja, mennyiért kelt el?
– Persze! De ha a felek úgy döntöttek, hogy nem hozzák nyilvánosságra az áramat, nem lenne tisztességes a részemről, ha most elmondanám, mennyit fizetett értem a kínai klub.

– A Santung Luneng nem éppen kiscsapat arrafelé, csapattársa lesz többek között Marouane Fellaini és a brazil Róger Guedes is.
– A csapat ereje is közrejátszott a döntésemben. Fontos volt, hogy jó együtteshez kerüljek, és az ilyen kaliberű játékosok aligha mennek rossz helyre. Erős gárdához igazoltam.

– Az olasz válogatott Graziano Pellének ráadásul magyar a felesége.
– Tudok róla. Régóta együtt vannak, ha jól tudom, szeretnek Kínában élni.

– Az új szokásoktól, kultúrától sem tart?
– Mindig is könnyen alkalmazkodó típus voltam. Noha nem jártam még Kínában, rengeteget olvastam róla. Sok minden újdonság lesz számomra, de felkészültem az előttem álló kihívásokra. Ám miután hosszú távra köteleztem el magam, lesz időm mindent megismerni. Nagyon várom már az utazást.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik