Légiósok: Ismét PSV-szintű klubhoz kerültem – Dzsudzsák

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2020.02.11. 11:26
null
Dzsudzsák Balázs profi körülményekkel találkozott új klubjánál (Fotó: al-Ain)
Dzsudzsák Balázs részletesebben beszélt arról, miként bontott szerződést az al-Ittihad Kalbával, s milyenek az első benyomásai új klubjáról, az ugyancsak egyesült arab emírségekbeli al-Ainról.

 

„Semmi előjele nem volt a szakításnak – kezdte mondandóját Dzsudzsák Balázs a Rádió 1 Balázsék című műsorában. – Tíz nappal ezelőtt még úgy volt, kiutazik a menedzsmentem és megállapodunk a hosszabbításról. Vasárnap volt egy vesztes mérkőzésünk, másnapra nem kaptunk szabadnapot, mert csütörtökön ismét meccsünk volt. Már közel jártam az edzőközponthoz, amikor egy ismeretlen számról hívott valaki, aki közölte, nem kell edzésre mennem. Aznap zárult az átigazolási piac, mint mondta, lecserélik a csapat légiósait. Tíz kilométerre voltam, odamentem megkérdezni, mégis mi ez. A mai napig nem hívtak a klubvezetők, egy ismeretlent kértek meg, hogy közöljék velem a hírt. A titkár azt mondta, ne haragudjak rá, a vezetők meghozták a döntést. Mondtam, semmi probléma, csak kérem a papírjaimat, hiszen ha törölnek engem a rendszerből a határidőig, délután öt óráig, akkor aláírhatok máshová. Hála istennek sikerült, így tudtam néhány nap múlva szerződést kötni új klubommal.”

„Nem akarok rosszakat mondani, de biztosan zavarban vannak és kellemetlenül érzik magukat az al-Ittihadnál. Amikor szerződést bontottunk, az elnök egy sofőrt küldött a papírokért, pedig – nem túlzás – egy percre lakik a stadiontól. A sofőr elvitte, majd aláírva visszahozta a dokumentumokat.”

„Nincs bajom a szerződésbontással, ilyen a futball. Profi vagyok, megértem a döntést. De így, hogy néhány órával a piac zárása előtt közlik, nem számolnak velem a továbbiakban… Ezt nem tudom hová tenni. Isten mindent lát, ez így volt megírva. Nagyon komoly helyre kerültem most.”

„Ha január harmincegyedikéig közölték volna velem a szerződésbontást, akkor bárhová átigazolhattam volna. Február harmadikán regisztráltuk a szakítást, így csak oda mehettem, ahol nyitva volt még a piac. Például Oroszországba, Szlovákiába, Japánba, Dél-Koreába vagy Magyarországra. Nagyon szűk lett a kör. Az volt a legfontosabb kérdés, itt van-e olyan csapat, amelyik le akarja cserélni valamelyik külföldi játékosát.”

„Senki sem számolt azzal, hogy az ország két legjobb csapata keres meg. Amikor úton voltam, hogy aláírjam a szerződést az al-Ainnal, még akkor is hívott az al-Dzsazira. Szavamat adtam az al-Ainnak, ezért nem változtattam a döntésemen.”

„Őszintén nem tudom, hogy Magyarországról érdeklődött-e valamelyik klub irántam. Nagyon gyorsan történt minden. Természetesen nem pánikoltunk, nem kellett elgondolkodnom a hazatérésen.”

„Teszem a dolgom, ahogy eddig is. Olyan klubhoz kerültem, ami teljesen más dimenziót képvisel. Ismét PSV-szintű profi egyesületben futballozhatok. Minden feltétel adva van, a lehető legjobb kezekben vagyok. A szövetségi kapitány szíve joga eldönteni, számít-e rám a válogatottban”
– tette hozzá a 108-szoros válogatott támadó.

Az al-Ain kedden magyar idő szerint 15.50-kor Ázsiai Bajnokok Ligája-mérkőzést játszik a Koman Vladimirt foglalkoztató iráni Szepahannal. Azt egyelőre nem tudni, Dzsudzsák új klubja időben be tudta-e nevezni a 33 éves magyar labdarúgót az elitsorozatra.

A bajnokságban az al-Ain pénteken Dzsudzsák előző csapata, az al-Ittihad vendége lesz.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik