Nikolics Nemanja Törökországban is gólkirály lenne (Fotó: Pendikspor)


– A másodosztályban még nem volt gólkirály, ugye?

– Nem bizony, úgyhogy épp itt az ideje... – vette a lapot a lapunknak immár a török Pendikspor támadójaként nyilatkozó Nikolics Nemanja. – Hajdanán volt egy jó őszöm az NB II-ben, a Kaposvölgyében tizennégy mérkőzésen tizenegy gólig jutottam, ha a télen nem igazolok Kaposvárra, jó esélyem lett volna arra, hogy a góllövőlista élén zárjam a bajnokságot, de az élvonalbeli Rákóczi hívására nem tudtam nemet mondani. Egy biztos, bárhova szerződöm, motivál, hogy én szerezzem a legtöbb gólt. Így volt ez a Vidiben, a Legiában és a Chicagóban, és így van ez most, a Pendikspornál is. Csatárként nem is vezérelhet más, már csak azért sem, mert minél többször vagyok eredményes, annál jobban segítem a csapatomat. Mindent megteszek azért, hogy ami Magyarországon, Lengyelországban és az Egyesült Államokban sikerült, Törökországban is összejöjjön, vagyis egy negyedik országban is gólkirály legyek. Oké, nem az első, hanem a második ligában, de nekem ez is kihívást jelent. Fura érzés van most bennem, nem tudom, mit várhatok ettől a kalandtól, de hiszem, hogy itt is elérem a célomat.

– Csütörtök este sokakat meglepett a váratlanul jött bejelentés, mely szerint a Pendikspornál folytatja pályafutását. Tényleg olyan gyorsan történt minden?
– Ennél gyorsabban aligha történhetett volna. Miután kiderült, hogy Fehérváron nem számolnak velem a jövőben, úgy voltam, akár az átigazolási időszak végéig is kivárok a döntéssel. Mivel tisztában voltam azzal, hogy harmincnégy évesen nem én vagyok az első számú opció a legtöbb klubnak, számomra is meglepő módon már júliusban sok ajánlat érkezett, négy-öt csapat sportigazgatójával is beszéltem.

– A hírek szerint a spanyol Málaga volt az egyik legkomolyabb érdeklődő.
– Való igaz, tárgyaltunk, közel álltunk a megegyezéshez, de végül mást igazoltak le a vezetők. Ez benne van a futballban, nincs is ezzel gond.

– A szülővárosától, Zentától alig negyven kilométerre fekvő Topolyáról is lehetett hallani.
– Igen, beszéltem a TSC tulajdonosával, Zsemberi Jánossal is. Vonzott az a lehetőség is, egyfelől remek klubhoz kerültem volna, másfelől közel lettem volna a Székesfehérváron maradó családomhoz. Az élet azonban másként hozta, ugyanakkor ezúton is szeretném megköszönni Zsemberi Jánosnak, hogy bízott bennem. Az első perctől fogva korrekt és őszinte volt velem, ahogyan én is vele.

– Honnan hívták még?
– Volt érdeklődés Ciprusról, Lengyelországból, sőt még Ausztráliából is, de ezekről már felesleges beszélni, mert Törökországba szerződtem. Nem titok, három héttel ezelőtt megkeresett egy másik török csapat is, amely kiesett az első osztályból, ám azonnal szeretne visszajutni. Eleinte úgy tűnt, a vezetők mindent elkövetnek annak érdekében, hogy szerződtessenek, aztán a nagy lelkesedést nagy csend követte, amit nem tudtam mire vélni. Időközben a menedzserem, Filipovics Vladan hétfőn Isztambulba utazott Ugrai Rolanddal, hogy nyélbe üssék a megállapodást a Pendiksporral. Kedden már azzal keresett, hogy az elnök engem is nagyon szeretne a csapatában látni. Hirtelen azt sem tudtam, milyen együttesről van szó. Mindenesetre amit Filipovics Vladan mesélt, azzal felkeltette az érdeklődésemet, így szerdán repülőre ültem. Saját szememmel győződtem meg arról, hogy amit a telefonban hallottam, igaz. Noha a másodosztály egyik újoncáról van szó, tervekből nincs hiány, az elnök szerfelett ambiciózus. Kiderült, hogy több játékos érkezett a Süper Ligből és öt-hat olyan játékos is a keret tagja lett, aki nyert már bajnokságot a második vonalban. Egyeztettem az edzővel is, aki bevallottan a támadófutball híve, ami nekem nyilván sokat számít. Nem szoktam gyors döntéseket hozni, eddigi karrierem során minden lépést alaposan megfontoltam, most azonban majdhogynem egyik percről a másikra kellett határoznom. Már úgy voltam vele, nem akarok tovább várni, nem akarok az ötödik, hatodik fordulóban bekapcsolódni valamelyik bajnokságba, úgyhogy belevágtam.

Nemanja Nikolics és Ugrai Roland menedzserükkel, Filipovics Vladannal (jobbra)


– Milyenek az első benyomásai?

– Abszolút kedvezőek! Kis klub ez, még csak nem is tradicionális, mégis megvan a maga bája. Kedves és segítőkész mindenki, és az is sokat nyomott a latban, hogy Roland a csapattársam lesz, mi több, a korábban a Kaposvárban és az MTK-ban szereplő Khaly Thiam személyében is akad régi ismerős. Máskor nagyjából tudtam, hova kerülök, mi vár rám, ezúttal nem, ám félelem nincs bennem, kíváncsiság annál inkább.

– A Fehérváron történteket lezárta már magában?
– Két hónap eltelt azóta, hogy kiderült, nem számolnak velem. Az első napok iszonyatosak voltak, ám ahogy telt az idő, úgy lett egyre jobb a hangulatom. Egyszer minden korszak lezárul, az enyém hét év után ért véget. Ebben a hét évben csodás sikereket értem el a csapattal. Voltak gyönyörű pillanatok, és voltak kudarcok is, ám azokból is igyekeztem tanulni. Rettentő büszke vagyok arra, hogy viselhettem a Vidi mezét! S persze arra is, hogy a klub gólrekordere lettem. Amikor két és fél éve hazajöttem Amerikából, úgy terveztem, Fehérvárról vonulok vissza, és a szemem előtt lebegett az is, hogy megdöntsem az élő legenda, Szabó József gólcsúcsát. Az egyik vágyam teljesült, a másik nem...

Utóbbi miatt van önben harag?
Nézze, én soha nem követeltem, hogy bérelt helyem legyen a csapatban, soha nem voltam senkinek a kedvenc játékosa, amit elértem, azért becsülettel megküzdöttem. Nekem ez a város, ez a klub sokkal többet jelent, mint másoknak, nem véletlen, hogy Székesfehérvár lett az otthonunk. Sokaknak tartozom hálával ezért a hét évért, a drukkereknek különösen. A mai napig kapok tőlük üzeneteket, úgy vélem, nem azért szeretnek elsősorban, mert annyi gólt rúgtam, hanem mert azt látták, hogy nekem szent a piros-kék dressz. Én is úgy érzem, hogy amit lehetett, megtettem, emelt fővel távoztam, talán még példát is tudtam mutatni néhány fiatalnak. Szóval, amit terveztem, nem valósult meg, de játékosként el kell fogadnom ezt is. A köteléket azonban semmi nem tépheti szét: a Vidi futballistája voltam, most már a Vidi szurkolója vagyok, és ha egyszer azt látom majd, hogy a fiam a Vidi mezében kifut a stadion gyepére, én leszek a világ legboldogabb embere.

EGY KÖRZET KEDVENC A PENDIKSPOR
Amit a Pendiksporról röviden tudni érdemes: az 1950-ben alapított klub székhelye Isztambul egyik körzete, az ázsiai részén található Pendik. Az élvonalban még sohasem szerepelt a csapat, de a másodosztályban is ritka vendég. A fociért természetesen arrafelé is bolondulnak, de a drukkereknek nem árt sietni a jegyvásárlással, mert a hivatalos források szerint a Pendik Stadionba csak 2500-an férnek be.